Bloggerek házi feladata | A blogolás kellékei

Orbán Szilvi | február 05, 2015
Visszatérteeeeem! Azt hiszem... :D

Nem tudom, ki emlékszik rá, de a blogszülinap keretében már bekukkanthattatok a kulisszák mögé, azaz megleshettétek, hogy milyen eszközökkel teszem könnyebbé, szervezettebbé a blogolást :) A helyzet azóta nem sokat változott, talán annyit, hogy mostanra kiköltöztem az ágyból a nappaliba :D Azért megpróbálom most is összeszedni, hogy én miket használok ahhoz, hogy egy poszt összeálljon, hátha időközben kerül bele néhány újdonság :) 


Azt már nem is mondom, hogy a legfontosabb kellék a laptop vagy egy asztali számítógép. Bár már lehet letölteni blogos alkalmazásokat is, de azok közel sem olyan jók, mintha normál gépnél pötyögne az ember. Nekem legalábbis kell a billentyűzet, kell egy nagyobb kijelző, ahol egyben látom az egészet, illetve az alkalmazáson belül nem lehet olyan mértékben szerkeszteni a posztokat, mint egy laptopon. Szóval, ahhoz, hogy valaki blogolni kezdjen, elkerülhetetlen, hogy beruházzon egy számítógépbe. Én most Ő gépét használom jobbára, az én picikém már eléggé lassúcska és nincs türelmem megvárni, mire szépen lassan beír 5 karaktert, holott én már 5 mondatot is megírtam azóta.
Mivel ez nem az én gépem, így a viták elkerülése érdekében létrehoztam egy mappát - illetve azóta már több mappa is van itt-ott a gépen, de psszt! - külön a blog részére, ahova minden olyan dolgot, képet mentek, ami a bloghoz kapcsolódik. Így nem kell keresgélnem semmit sem, Ő pedig nem nyúl ehhez a mappához, így nem kell félnem, hogy eltűnik valami onnan :) Ugyanide mentem le hetente a blogot is (sablont és a posztokat egyaránt), sosem lehet tudni, hogy mikor üt be valamilyen krach és tűnik el minden az éterben... 


Mivel a blogon több projekt is fut, különböző időpontokban - arról nem is beszélve, hogy szita agyam van -, szükségem volt egy naptárra, amelyben szépen vezethetek mindent. Eddig egy zsebnaptárt használtam erre a célra - illetve most is van egy új -, de mivel nem kiabált az adott időpont előtt, hogy esemény van, így sokszor elfelejtkeztem elküldeni az e-maileket, elfelejtettem megírni posztokat, stb. szóval inkább a Google naptárát kezdtem el használni, többé kevésbé be is vált :) Küldi az emlékeztető e-maileket szorgalmasan, de van, hogy akkor tudomásul veszem, és utána mégis elfelejtem :D De még így is sokkal jobb, mint nyomtatott társai (igaz a papírt semmi sem nyomhatja le, ezért van zsebnaptáram is :D). 


A fly-karácsony keretében kaptam egy szuper kis noteszt, amit már fel is avattam és abba gyűjtöm a Napzárta rovathoz a kérdéseket, illetve a VKP-hoz is ott vezetem a tagokat és a témákat. 3 részre van tagolva a füzet, a harmadik részt a Helló hétfőnek szánom, de még be kell másolnom oda az itt-ott gyűjtögetett idézeteket :) Emellett még van egy másik noteszem is, amibe az ötleteket gyűjtöm, s ahol kidolgozom a posztokhoz a vázlatot, ha kell. Tutorialoknál ez elengedhetetlen, különben teljesen belezavarodnék :D 




Örökös probléma a bloggerek életében a fotózás és a fényviszonyok. Télen ez különösen nehéz, így ki kell használni minden egyes napsütéses órát (percet nem mondok, mert az igazán igényes munkához nem elég percben számolni az időt, de lehet, hogy csak én vagyok maximalista...), vagy be kell ruházni világításra. Amíg nem szakad nyakamba a bank, leírom, hogy hogyan is ment nálam a legutóbbi (szépségápolási haul) fotózás :D

- Ó de jó, van pár dolog, amit jó lenne befotózni s kitenni a blogra.
- Szuper, nem süt a nap, nem baj, megcsinálom így, aztán majd javítok a képeken. 
- Affenébe mégsem lesz ez így jó.
Másnap:
- Juppiii, végre süt a nap, azonnal fotózni kell!
- Okés, de hol? 
- Gáztűzhely teteje lehajt, zsírt és port letöröl. 
- Nem jó, nincs elég fény, a fehér inkább szürkének hat.
- Íróasztal. Ez már jó, de még mindig nincs elég fény.
- Szárítót elpakol, íróasztalról lepakol, asztalt kihuzigál a nappali közepére, az ablak alá. 
- Fény van, megvan a tökéletes hely, gép lemerül...
- Gép feltöltődik, fény eltűnik...
Másnap:
- Fény van, gép feltöltve, mehet a fotózás! 
- 80 kép ellőve, ebből 5 jó. 
- Nem baj, kezdjük újra. Új beállítások.
- 100 kép, ebből már összejön annyi, amennyi a blogra jó lesz! 
- Képek szerkesztése: 1 nap.
- Poszt kikerülése a blogra: majd másnap. 

Hát így megy ez nálunk, de gyanítom sokan vannak még így :D Fotózásra egyébként egy Vivitar kisgépet használok, mostanra már sikerült kiismerni, és egész jó képeket készíteni vele, korábban nagyon meg kellett szenvedni az éles képekért :) 


A képek megszerkesztéséhez még mindig a PhotoScape-t használom, nekem nagyon bevált. Ha a színeket kell variálnom, akkor a Pickmonkey, ha egy kis változatosságot akarok belevinni, akkor a Canva adottságait használom ki. A VKP-s Facebook csoport fejlécét is ezzel a programmal készítettem, szerintem egész jó lett :) Korábban a blog url-jét raktam rá a képekre, de mostanra már csak a Pillecukor felirat kerül rá és ugyanabban a betűtípusban :) 

Inspirálódni Pinteresten és Tumblr-ön szoktam, ha egy olyan képet használok illusztrációként, amit ezekről az oldalakról szedtem, akkor vagy külön linkkel hivatkozok a bejegyzés végén, vagy pedig a kép mögé teszem be a  linket (szóval, ha valaki rákattint a képre, akkor a forrásoldal fog bejönni). Ha pedig egy, az ezekről az oldalakról lementett képet szerkesztek meg, akkor is megadom az eredeti kép forrását.

Amikor elkezdtem a blogot, már akkor szerettem volna, ha hírlevelet is tudnék küldeni az olvasóknak. Persze nem elégedtem meg azzal, amit a Blogger nyújt (tudjátok az az egyszerű, e-mailben történő feliratkozás), és más mód után kutattam. Hol máshol, mint Viánál olvastam a Mailchimp-ről, s rögtön bele is vetettem magam a sűrűjébe. Az elején csak egy képre kattintva tudtak feliratkozni, de ahogy jobban megismertem a progit, már sikerült kitenni egy feliratkozási űrlapot is, sőt, mára már automatikusan mennek ki a hírlevelek, így már rá sem kell néznem :) Régebben mindig elfelejtettem kiküldeni...

Hogy a közösségi médiában is meg tudjam osztani a friss posztokat, korábban ezt az oldalt használtam, de szerettem volna mást is kipróbálni, így esett a választásom a Hootsuite-ra. Ha beállítjuk az RSS feedeket, automatikusan lövi ki a twitterre, a facebookra és plusz egy általunk kiválasztott platformra. Az ingyenes verzió csak 3-at enged, ha valaki fizet érte több tárhelyet és több funkciót nyerhet vele ;)

A blogolásnál nekem még nagy segítséget nyújt az Evernote is, ha bármilyen jó ötlete meglátok a neten, eltudom menteni a linket, vagy a képet és ha letöltöm a mobilomra az alkalmazást, akkor szinkronizálni tudom a kettőt, így bárhol, bármikor elérhetem a fiókomat :)

Ti miket használtok a blogoláshoz? 

7 megjegyzés:

  1. Jaj mennyit nevettem a fotózós részen, nálam ugyanez szokott lejátszódni pepitában :D
    Az Evernote-ot én is használom,l elfelejtettem beleírni a posztomba.
    Áruld el kérlek a tudatlan bloggerleánynak, hogy mi volt ez a fly karácsony? Ez valami fly lady-s csoport dolog?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szinte majdnem minden fotózás így zajlik na :D de akkor megnyugodtam, hogy nemcsak én vagyok így :D
      Ez a fly karácsony a facebookos fly lady csoport keretén belül zajlott, lehetett jelentkezni, a szervező sorsolt és mindenkinek elküldte annak a személynek a címét, akinek majd ajándékot küld :) Én nagyon szeretem, ez volt a második ilyen karácsonyom :D

      Törlés
  2. Ugyanilyen zsebnaptáram van :DD
    A kis cukit jó viszont látni máshol is :)

    VálaszTörlés
  3. Szuper poszt, nagyon jól összefoglaltad a dolgokat!
    Ez a naptár vezetés nem egy rossz ötlet! Én is nagyon sokszor vagyok úgy, hogy kitalálok valami jó dolgot, de fél óra múlva nem emlékszem már rám, muszáj lenne nekem is leírogatnom őket! :D

    www.stylelounge.me

    VálaszTörlés
  4. 100 kép, amiből egy jó ismerős nálam is :))
    Pofátlan módon, azon túl, hogy ez egy klassz bejegyzés volt, köszi a sok technikai tippet, lenne egy kérdésem:
    a bemutatkozás alatti színes követő gombokat, amelyik mind hozzád vezet, hogy varázsoltad oda??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogy hogyan kell :)
      http://eletespillecukor.blogspot.hu/2014/06/kozossegi-media-ikonok-elhelyezese.html

      Itt pedig egy másik, amiben azt, hogy hogyan lehet saját ikonokat gyártani hozzá :) Bár a példában fenyőfás opció van, de ha letöltöd azokat a social media ikonokat, amiket a posztban linkeltem, akkor bármilyet és bármilyen színben létre tudsz hozni :)

      http://eletespillecukor.blogspot.hu/2014/12/igy-keszult-fenyofas-kozossegi-media.html

      Törlés
  5. Köszönöm, köszönöm, és KÖSZÖNÖM :))
    El is robogok olvasni, megcsinálni.
    (meg elmentem a linkeket is)

    VálaszTörlés