Új év, újra LRTS

Orbán Szilvi | január 03, 2016
http://lifeandmarshmallow.tumblr.com/post/133671339871/defiantely-by-betulvargun-on-flickr

Sok blogon olvashatóak már a szokásos évkezdő bejegyzések, újévi fogadalmak, stb., de nálam idén ez kimarad, jobban mondva nem ilyen poszt lesz az év első bejegyzése. Most valahogy erősebb bennem az, hogy én azért sem állok be ebbe a sorba, amúgy is mindenhol ezekkel lehet találkozni - amivel természetesen semmi baj nincs, én nagyon szeretem ezeket olvasni-, s amúgy is, annyi gondolat kavarog a fejemben most, hogy lasszóval sem tudnám őket összevadászni. 

Tegnap este - miután hazament a család és csend, nyugalom lett :'( - elővettem a blogos noteszomat, a határidőnaplómat, leporoltam a laptopomat és elkezdtem egy kicsit végre a bloggal is foglalkozni. Végignéztem az elmúlt év bejegyzéseit, a félbemaradt Pinterest Péntekeket, a Helló Hétfőket, a Little Reasons To Smile posztokat, s arra jutottam, hogy mennyire hiányoznak ezek. Kaptam pár negatív megjegyzést velük kapcsolatban, hogy pl. az LRTS mennyire nem eredeti, hiszen Via kezdte ezt a "mozgalmat" - mellesleg annyi, de annyi más blogon is fut ilyen, ráadásul sokszor ugyanúgy, Things I love Thursday címmel -, s akkor ott abba is hagytam, valamint a Pinterest Péntek is megkapta a magáét, hogy értelmetlen képválogatás az egész, ilyeneket bárki össze tud dobni. 
Azonban annyiszor eszembe jutottak ezek a rovatok - emlékszem mennyire jó volt ezeket a kis örömteli pillanatokat összegyűjteni s megosztani veletek, milyen jó volt a Pinteresten képeket tűzögetni a táblákra -, hogy úgy döntöttem, nem adok az efféle negatív kritikákra, s 2016-ban ismét visszahozom a blogra őket, nem érdekel, hogy másnak ezek szúrják a szemét. Ez a blog az én oldalam, én döntöm el, hogy milyen tartalommal töltöm meg, s ha ez valakinek nem tetszik, lehet keresni jobb blogokat, ahol bizonyára "eredetibb" a tartalom...

Az utolsó Little Reasons To Smile június 21-én volt, több, mint fél év telt el azóta, mennyi pici emlék veszett el a feledés homályába... Na de most újra itt, újra LRTS, szám szerint az 55. :) Az LRTS ugyanúgy, ahogy eddig, vasárnaponként fog jelentkezni, igyekszem majd saját képeket is hozni, de most még elégedjetek meg egy tumblis képpel :P ;)

♥ 2 hét a családdal, s vele együtt 2 hét (többnyire) offline üzemmód ♥ új szakácskönyvek ♥ isteni goffri reggelire ♥ Gazdásodj okosan társasjáték ♥ Scrabble ♥ az inaktivitás ellenére is vannak új feliratkozók ♥ új tervek ♥ új bakancs ♥ meleg sapka ♥ végre havazott ♥ gyönyörű természetfilmek HD minőségben ♥ szilveszteri Booty Time ♥ rosé pezsgő ♥ zserbó ♥ már 5 éve vagyunk kutyásak ♥ használatba venni a 2016-os határidőnaplómat ♥ téli bögrék ♥ baglyos párna ♥ búcsú a sérvtől ♥ új VKP-s témák ♥ új tárolók a kamrába ♥ roskadásig tele hűtő ♥ erdei gyümölcs ízű ACC ♥ úk díszek a fára, közös fadíszítés ♥ olajsütő

Nektek mi van az LRTS - vagy ha úgy tetszik, a TILT - listátokon?

12 megjegyzés:

  1. Idén én is megfogadtam, hogy minden héten lesz TILT - kézzel írott formában. Online általában van, régebb Via blogján, mostanában katacitánál gyűjtöm össze az apró örömöket, az év elején elkezdett pici hálanaplóm pedig abbamaradt. Ez nem jó, mert a kommentek szétszóródnak, nem fogom őket visszaolvasni, pedig annyira jó! :) Én nagyon szeretem más listáit is olvasgatni, mindig elolvasom a kommenteket is, olyan jó érzés ismeretlenül is örülni más örömeinek meg inspirál is. Az eredetiségről pedig annyit, hogy Gala Darlingtól ered a mozgalom, magyar körökben tényleg Via vette át először, de milyen rossz lehet olyan embernek lenni, aki azon morog, hogy ki melyik nap ad hálát. Inkább ők is listaírással foglalkozhatnának ehelyett, hátha kicsit kedvesebb hely lenne számukra is a világ. :)
    Szóval hajrá LRTS, TILT, vagy ki minek nevezi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem mások listáját olvasni, azt nem is tudtam, hogy pontosan kitől ered ez az egész, nekem állandóan Viát hánytorgatják fel... :D

      Törlés
  2. Én is írok TILT-et, de amikor elkezdtem, nem sikerült tartalommal megtölteni a heteket, így a kedvem is elment tőle. Később rájöttem, hogy ha nem 7 napot, hanem egy hónapot foglalok össze vele, működik. Több mint fél éve írom ebben a formában. Tudom, hogy itthon Via kezdte el (bár én nem nála láttam először), de nem értem miért ne írhatna bárki más is ilyet. A Pinterest Péntek-nek gondolom pont az a lényege, hogy számodra jelent valamit az a néhány kép. Nem kell, hogy másnak is tetsszen, ez a te blogod, a képek a te összeállításod. Magadnak blogolj, úgy leperegnek a negatív megjegyzések :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is úgy gondolom, hogy az ötletet fel lehet használni, ha annak egyedi, a személyemhez kötődő tartalma/értelmezése van :) Már túltettem magam az ilyeneken, csak most ért meg bennem az elhatározás, most volt időm foglalkozni a bloggal :)

      Törlés
  3. Neked is csak azt tudom írni, mint ma a moly-on az LMBTQ zónában: nagy az Isten állatkertje, és online még kerítés sincs :P
    Vannak, akik imádnak mindent leszólni, mert a negatív kommentre ugrik a nép, és csupa kíváncsiságból rákattint a hozzászólóra :D
    Ha Te szereted, csináld!
    Én is gondolkozok valami hasonlón, hétvégi záróposzton, amiben hálát adnék-örömködnék, összeszedném, hogy mi történt azon a héten. Olyan ez, mint egy mininapló :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól mondod :D Jó, hogy ennyire ráérnek az emberek mással foglalkozni, nemhogy ők is hálát adnának valamiért... :)

      Törlés
  4. Én is nemrég kezdtem a TILT-et a blogon, több blogon is olvastam és megtetszett az ötlet, hogy írott formában listázzam - elsősorban magamnak - egy hét örömteli történéseit.
    Miért is ne lehetne továbbvinni a mások által megkezdett sorozatokat??! Mondjuk fogalmam sincs kinek a fejéből pattant ki a TILT-t, én elsőként katacitánál találkoztam vele először...
    Én hűségesen olvasom továbbra is az LRTS-listáidat!! :D
    Üdv.:Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, hogy olvasod, én is követni fogom nálad ;)

      Törlés
  5. 1. Viánál sem eredeti ötlet a TILT, az első ilyen bejegyzésénél írta is, hogy ő hol találta, ez persze azóta feledésbe merült.
    2. Lehet, hogy ő tette ismertté, de én például Hálás hétfők néven már bőven azelőtt találkoztam vele, hogy Via blogjára rátaláltam volna, és az a blogger egy Viától független, külföldi forrásból szedte, szóval... egyrészt nincs új a nap alatt, másrészt lehet, hogy százból kilencvenkilenc ember Viánál talál rá az ötletre, egynek viszont te adsz vele fantasztikus inspirációt.
    3. Via is megkapta már a maga trollkodását, hogy a hétfői inspiráció milyen kamu rovat. Aztán mégis milyen jó inspirálódni belőle. :P Nem kell törődni a trollokkal. <3

    VálaszTörlés
  6. Én imádtam olvasni, szóval nem szabad a barmokra hallgatni! Ahogy már írták, ez a te blogod! És egyébként is mindenkinek már apró dolgai vannak, és akár inspirálódni is lehet, meg végiggondolni a saját hetünket-legalábbis én ezt szoktam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nem hallgatok rájuk, csak pozitívan előre :) Én is szeretek nekiülni és végiggondolni a hetet. Sokszor volt, hogy úgy ültem le, hogy alig van valami, de a végére elég sokat össze tudtam szedni :)

      Törlés