{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Tinikorom kedvenc regénye

Orbán Szilvi | január 13, 2016

Tudom, hogy ha már az évet egy összegzéssel fejeztük be, az új évet kezdhettük volna a 2016-os célokkal is, de mivel úgyis minden blogger ilyen poszttal kezd, úgy gondoltam, hogy ezt meghagyom mindenkinek, s inkább témát sorsolok :) A téma, amit a random.org sorsolt, elsőre nehéznek tűnt, hiszen lassan 15 év távlatából ki emlékszik már arra, hogy mit olvasott hajdanán... A Facebook csoportban meg is kaptam a kérdést, hogy mi számít tinokrnak és shame on me, de utána kellett néznem :D A Google szerint a 10-14-18 év közötti (attól függően, hogy kinél mikor indul be kamaszodás) időszak tekinthető kamaszkornak, így azt a regényt/regényeket kell kiválasztanunk, amit/amiket ebben az időszakban imádtunk olvasni. Természetesen, akik pont ezt az időszakukat élik - a szerencsések -, azoknak pedig a mostani kedvencükről kell írniuk.

Szia! Ha először jársz itt és nem tudod, mi is ez a Vigyázz! Kész! Posztolj! dolog, itt olvashatsz bővebben róla. Ha esetleg kedvet kaptál és szeretnél Te is csatlakozni, írj egy e-mailt az eletespillecukor@gmail.com címre és válaszban elküldök minden infót és a  következő témát is, amibe már be is tudsz majd kapcsolódni :) A megadott téma maradjon TITOK az olvasók számára! :) Az eddigi VKP bejegyzéseit itt olvashatod el :)

Nagyon nehéz volt visszaemlékezni, de aztán szépen elkezdtek előjönni az emlékek, s eszembe jutott, hogy két könyvet is számtalanszor újraolvastam akkoriban . A két könyv nagyon távol áll egymástól, de én akkor is imádtam őket és sajnálom, hogy most egyik sincs itt a könyvespolcomon (amint hazamegyek, orvoslom ezt a problémát). 
Az egyik kedvencem E. Nesbit: Hárman a vasút mentén című kisregény a Delfin könyvektől. Apáéknak nagyon sok (szó szerint nagyon sok) Delfin könyvük volt, s nem tudom, hogy miért pont rá esett a választásom, amikor olvasnivaló után kutattam a polcukon, de nem bántam meg, nagyon aranyos és szívhez szóló kis történet.
Én a történetet képzeletben a Váratlan utazás vagy a Farm, ahol élünk c. sorozatok korába képzeltem el, amikor olvastam, már ha valakinek ismerősek :) Az eredeti kiadás 1906-ban jelent meg, így kb. akkoriban vagy azelőtt játszódhatott. Bobbie, Phil és Peter három testvér, akik - miután apjukat egy féleértés miatt börtönbe zárják - az édesanyjukkal vidékre költöznek, ahol a tisztes, jómódú életkörülmények után jóval szegényebb és puritánabb életmódhoz kell szokniuk. Hamar feltalálják magukat, s a legkedvesebb szórakozásuk a vonatnézés lesz, lelkesen integetnek a gőzösöknek, s felfigyelnek egy öreg, köpcös úrra, akivel később sikerül megismerkedniük, és aki segít tisztázni édesapjukat.

A másik könyv egy kis fantasztikum, vagy, ha úgy tetszik, sci-fi, s egyáltalán nem lányos regény :D Már nem is emlékszem, hogy hogyan akadtam rá, de  mintha apa ajánlotta volna. V. A. Obrucsev Utazás Plutóniába c. könyvéről van szó, s arra az elméletre épül, hogy a Föld belsejében különböző üregek vannak, ahová krátereken keresztül vezet az út. Ugyanerre az elméletre született meg Verne: Utazás a Föld középpontja felé is, s a két történet hasonlít is egymásra. Én Verne regényét nem olvastam, így nem vagyok tisztában, hogy mi van benne, csak Obrucsev regényét ismerem.
Egy meteorológusból, zoológusból, geológusból, orvos botanikusból, valamint egy bányamérnökből álló kutatócsoport indul el a bolygó középpontja felé. Hónapokat töltenek odalenn, miközben feltérképezik a lenti élővilágot, sok-sok érdekes élőlénnyel találkoznak. Az egész regénynek tudományos hatása van, mintha egy időutazás keretében visszacsöppentünk volna a diszorauruszok korába. Akkoriban amúgy is szerettem erről a korról olvasni, nem csoda, hogy tetszett ez a könyv :)

A többiek kedvenceit az alábbi linkeken éritek el, jó olvasgatást :)



Ti miket olvastatok a kamaszkorban? Vagy ha kamaszok vagytok, most mit olvastok, mi a kedvencetek?

6 megjegyzés:

  1. Jé, tényleg! Utazás Plutóniába, azt is nagyon szerettem! Köszönöm, hogy eszembe juttattad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, tök jó, hogy más is szerette/szereti még rajtam kívül :))

      Törlés
  2. Óó, az én bejegyzésem is a "nem lányos könyvek" maratonja. :D Én is hasonlóan voltam amúgy, hogy nagyon nehéz volt kitapogatni, hogy mi is volt pont tinikoromban, de aztán amint rátaláltam, alig bírtam abbahagyni a felsorolást. :P Előbb hármas lista lett, aztán ötös, de még azután is eszembe jutott, hogy hozzácsapjak egy +1-et, de ellenálltam a kísértésnek. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam, hát tényleg nem az a szokványos lányos lista :D Kicsit később nálam is voltak hasonló olvasmányok, a Tökéletes másolat ismerős volt, mintha olvastam volna :)

      Törlés
  3. Váratlan utazás - egy nagyon aranyos történet szerintem, s a sorozatot is szeretem, amit egy ideje nem folytattam, de keresek rá időt a folytatásra. (: John Green könyveit imádom most. (Kamaszkoromat élem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. John Green pár könyve kívánságlistás nálam, egyszer biztos elolvasom őket :)

      Törlés