Kedvenc hajápolási termékeim

Orbán Szilvi | május 16, 2016

Mióta az eszemet tudom, mindig ádáz harcot vívtam/vívok a hajammal. Az én drágám ugyanis önálló életet él, hosszú percek -de volt olyan is, hogy egy óra - telnek el, mire olyan frizura kerül ki a kezeim közül, amivel kb. 5 percig elégedett vagyok. Régebben rengeteg hajam volt, a fodrász már élezte az ollóit, mikor bejelentkeztem, de mára már - finoman szólva - egy kicsit megkopott... Ehhez valószínűleg jelentős mértékben hozzájárult ama "zseniális" kamaszkori hajviseletem és szokásom, amikor is frissen bezselézett hajjal - mert akkoriban a tüskésre vágott haj volt a menő - indultam a suliba télvíz idején, s mert a sapka ciki, miután befordultam a sarkon már tettem is a táskába. 

Azóta volt középhosszú, hátközépig érő hajam is, hordtam Pocahontast játszva két oldalt befonva, de többnyire kontyban a fejem tetején. Mindig irigyelve nézem az olyan lányokat, akiknek kiengedve is csodás hajzuhatag omlik a vállukra, azokat meg pláne, akiknek semmilyen erőfeszítést nem kell tenniük, hogy olyan legyen a frizurájuk, mintha csak akkor léptek volna ki éppen a fodrásszalonból. Ahhoz, hogy vállalható fejem legyen, muszáj a  hajvasalóhoz - de minimum a hajszárítóhoz és a körkeféhez - nyúlnom, ugyanis ezek nélkül mindenhogy áll a hajam, csak épp normálisan nem. Hiába kérem a fodrászt, hogy úgy vágja le, hogy ne kelljen ilyen eszközökhöz nyúlnom, de sosem sikerül véghezvinnie egyiknek sem. A kiálló babahajakról, amiktől úgy nézek ki, mint egy madárfióka, már ne is beszéljünk... 


Ha már kénytelen vagyok belenyugodni, hogy MUSZÁJ hajvasalót / hajszárítót használni, nagyobb hangsúlyt kell fektetnem a hajam védelmére. Persze a büdzsé sokszor véges, így nem mindig engedhetem meg a drága, professzionális hajápoló termékeket (hiába zengenek róluk ódákat a beauty bloggerek és vloggerek), ezért elsősorban a drogériák polcain kezdek el keresgélni. A kereséshez a Krémmánia nagy segítséget nyújt, először mindig ott nézelődök, az értékelések általában nem hazudnak :) Báár, előfordulhat, hogy a kivétel erősíti a szabályt, azaz ami másnak nem vált be, az lehet, hogy nálam működni fog. 

Így akadtam a mostani kedvenceimre is, tömérdek véleményt, értékelést böngésztem át, mire minden lépésre megtaláltam a nekem megfelelő termékeket. 



Samponok közül már sokfélét kipróbáltam, igaz 1000 Ft-nál többet nem szívesen csengetek ki egy flakonért sem, sőt 800 Ft-nál már húzom a számat :D Nekem a legjobban a 2in1 samponok váltak be a legjobban, így egy lépésben letudom a hajmosást és a hajbalzsamozást is. Úgy szoktam, hogy alaposan megmosom a hajam, majd öblítés nélkül egy kicsit állni hagyom a fejemen, kb. addig, míg letusolok, de hajmosás alkalmával szoktam elvégezni a borotválást is. Majd leöblítem, s nincs is már szükség balzsamra, puha és selymes a hajam utána. Ha akciós a drogériában a Pantene 2in1 samponja, akkor azt használom, de mostanában inkább a Baba 2in1 samponját nyúzom, hol mandulás, hol pedig kókuszos illatban. A kókuszosnak inkább olyan az illata, mint azoknak a golyós rágóknak, isteni gyümölcsös, cukorkás :D 


Ha extra kényeztetést szeretnék, felteszek egy pakolást ebből a Serical tejproteines hajpakolásból, fél óráig a hajamon hagyom és alaposan kiöblítem. Imádom illatát, s sok jót olvastam már róla, ez a tégely még félig van, biztos elég lesz egy darabig :)


Miután megmostam a hajam, még törölköző száraz állapotában viszek fel kb. 5-6 pumpálásnyit a L'Oreal Elseve selymes olajából a hajvégekre (kb. a hajhossz felétől), s alaposan belemasszírozom. Mindig fenntartásaim voltak az ilyen olajokkal szemben, féltem, hogy elnehezíti a hajam, s frissen mosva is úgy nézek majd ki, mintha leöntöttem volna egy vödör zsírral. Ennél szerencsére nincs ilyen, a hajam gyorsan beszívja, s csak a puhaság és csodás illat marad utána :) Egyébként véletlenül vettem meg pont ezt a fajtát, ugyanis én a lila kupakosat néztem ki a Krémmánián, de mire odajutottam, hogy megvegyem, már elfelejtettem és a sárga kupakosat hoztam haza. Előtte a Schauma olaját használtam, de az csak 50 ml-s volt és 1200 Ft, ez pedig 100 ml-s, s akciósan jutottam hozzá 1700 Ft-ért. Amúgy azt hiszem 2400 Ft körül mozog az ára.


A hővédőkkel eddig nem nagyon volt szerencsém, egyszer használtam a Syoss hővédőjét, de borzalmas volt. Büdös is, nem is hatékony, úgy ahogy volt, repült a kukába. Egy ideig nem is használtam semmilyen hővédőt, hiszen nem vasaltam a hajam (a konty előnye), a hajam pedig nem hajszárítóval, hanem levegőn (szobahőmérsékleten) szárítottam. De mivel most újra vasalásra/szárításra kényszerülök, így muszáj volt beszereznem egyet, s a Krémmánián olvasottak alapján ez mellett tettem le a voksomat. Kifejezetten hajszárítóhoz ajánlják, de hajvasalóval is működik. Már használom egy ideje és nem látom, hogy roncsolná a hajam a hajvasaló (persze attól még tuti, hogy nem tesz jót sem), mintha kevésbé égnének meg a hajszálaim. Használata közben nem égetem meg annyira az ujjaimat, mint eddig, szóval szerintem bevált. Az illata is nagyon jó, tetszik, hogy nincs égett haj szaga a fejemnek vasalás után :D 


31 évem alatt elenyésző mennyiségű hajlakkot fújtam a hajamra, de most, hogy ennyi babahajam van, muszáj bevetnem a Balea hajlakkját. Szintén Krémmánián találtam rá, rengetegen írtak róla pozitív véleményt. Nem nehezíti el a hajam, könnyen kifésülhető, i-má-dom! :) Az illata is tök jó, bár zárt térben - főleg egy kis panel fürdőszobában - nem ajánlott használni, fullasztó élmény tud lenni... 

Párás, esős időben azonban semmi sem tud csodát tenni, miest kiérek az utcára, azonnal behullámosodik a hajam, hiába volt előtte 5 perccel tükörsima. Ilyenkor jön a ....


.... a hajgumi :D Most épp olyan hosszú a hajam, hogy szépen össze tudom fogni. 

Nektek milyen kedvenchajápolóitok vannak?

14 megjegyzés:

  1. Annyira szuper fotókat csinálsz az ilyen bjúti posztokhoz, mindig elámulok :)Ismerős a helyzet, az én hajam is katasztrófa formázás nélkül (mondjuk azzal is, mert némi pára simán megteszi a hatását kettő perc alatt). A fentiek közül a sampot, a pakolást és a hajolajat már próbáltam, de valamiért nem vettem újra egyiket sem, a kísérletezgetős vérem nem enged leragadni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te vagy a második, aki megdícséri ma :) Pedig semmi különöset nem csinálok, ennél sokkal jobbakat is lehet látni más blogokon :D De nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik :)
      Na igen, a pára... Kész katasztrófát hagy maga után :D Én is szeretek kísérletezgetni, egyelőre most ezek a kedvenceim, de ki tudja, mit hoz a jövő, milyen kincsre lelek majd ;) Esetleg, ha te is tudsz ajánlani valamit, ami neked bevált, szívesen veszem ;)

      Törlés
    2. Hú, hát sok mindent próbáltam, a kedvenceim továbbra is az Yves Rocher samponok, ha az Árkádban jársz vess rájuk egy pillantást. Most egyébkét a Lush samponszappanját használom felváltva a Head and Shoulders mintákkal (barátnőmtől kaptam egy flakonnyit :D ) Ha ezek elfogynak, akkor a Lush Big sampont fogom megvenni, ami egy vagyon ugyan, de nagyon dicsérik. Ugyaninnen a Roots pakolást is meg fogom rendelni. Hajolajból most a Gliss Kur zöld flakonosat használom, azt hiszem talán, hogy fénytelenség ellen van. Balzsam szintén ez. De már unom őket, úgyhogy jó lesz váltani. Szárazsampon Batiste, kifejezett hővédőt nem használok, de ez a cucc véd 220 fokig és IMÁDOM: http://www.lookfantastic.com/phyto-phytokeratine-extreme-cream-conditioner-100ml/11147118.html

      Törlés
    3. Még nem jártam az Árkádban az Yves Rochernél, azt hiszem egyszer muszáj lesz benéznem :D A LUSH nekem még mindig az a kategróia, amiért nem szívesen adok ki annyi pénzt, viszont nagyon izgatja a fantáziámat :) Bár a samponszappanoktól egy kicsit idegenkedek... A Gliss Kur termékek jók, fiatalabb koromban már próbáltam őket, imádtam az illatukat :)
      Ejha, "jó" árban van ez a kondícionáló, amit linkeltél, de ezeket szerint érdemes befektetni egy ilyenbe? :)

      Törlés
    4. A samponszappan jó buli, érdemes kipróbálni :) A Lush meg addiktív, ha egyszer elkezded, nem tudsz leállni, de tény, hogy elég húzós áruk van. az a kondicionáló először a Lookfantastic dobozomban volt, így elég jó áron jutottam hozzá egy 30ml-es kiszereléshez. Mivel nagyon bevált és sokáig elég volt, úgy voltam vele, hogy kicsengeteg ennyit az utánpótlásért, bár legbelül zokogtam :D

      Törlés
    5. Én is attól félek, hogy addiktív a LUSH :D Most elolvastam még egyszer a Lookfantastic dobozkádról szóló bejegyzést és istenem, erős késztetést érzek, hogy beruházzak arra a kondícionálóra, csak az ára.... MI-ÉRT ilyen drága? :D Meddig elég vajon az a 100 ml-s mennyiség?

      Törlés
    6. Hát a 30 ml majdnem 3 hónapig tartott heti 3-4 hajmosással, úgyhogy elég kiadós. Mondjuk nem is kell sok belőle, mert ha túladagolom, akkor hajlamos elnehezíteni a hajat, de ha kitapasztalja az ember a mennyiséget akkor szupi.

      Törlés
    7. Ez így egy kicsit jobban hangzik :) Nagyon izgatja a fantáziámat (ahogyan a mosómedvés szem alatti tapaszok is, háka neked :P ;)), egyszer biztosan beruházok rá :)

      Törlés
  2. Én a Loreal hajolajat használom. A hajvégeim egyre jobban töredeztek, végül a fodrásznőm felhívta rá a figyelmem, hogy ezt bizony valamivel kezelni kell. Nekem is bevált, és férj is látja a változást: fényesebb lett a hajam é s hajvégek is helyrejöttek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam a töredezett hajvégekre már csak az olló jelent megoldást, éppen ezért inkább a megelőzésre fekszek rá (bár már lassan érik a fodrász megint), ezért használom ezt a kis olajat, amit nagyon szeretek :) Imádom, hogy néha megcsapja az orromat az illata, de néha azon kapom magam, hogy a hajamat szagolgatom :D

      Törlés
  3. Hosszú haj, heti egy mosás, szerencsére se korpa, se zsírosodás, se töredezés. Csak rettenetesen vékony szálú. :-) Vichy Dercos Neogenic-et használok. Nagggyon drága....(Mindig szívom a fogam, és keresem az akciót.) De megállította a hajhullásomat, és bár hosszú hajam van, egy flakon 8-10 hónapig elég. Szóval hosszú távon nem is olyan drága. Kifésülő balzsamnak GlissKur-t, vagy Aussie Miracle lucious long-ot szoktam venni, mikor melyik akciós. Nem szeretem a fodrászatos samponokat (viszketek tőlük...), mindig viszem a sajátomat. Télen hajszárító, nyáron semmi. Ah, kéne már vágatni belőle, de férjet meggyőzni hónapok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a Vichy termékei tényleg nem olcsóak, de azért néha ki lehet fogni jó akciókat :) 8-10 hónap? :O Az igen, nekem a samponjaim max. 1 hónapot bírnak ki, igaz én hetente kétszer (ha kell, akkor háromszor) mosok hajat. Most szeretnék egy olyan hajszárítót, aminek van olyan szűkítője, mert ami most van, az nem rendelkezik ilyennel, így könnyebb lesz a beszárítás is, és nem lesz olyan a hajam (remélhetőleg), mint egy szénakazal a szárítás után :D
      Legutóbb a Biohairnél voltam, ők spéci bio samponokkal dolgoznak, de semmit nem vettem észre, hogy másként viselkedne a hajam és a fejbőröm, mint mondjuk a Babánál.

      Törlés
    2. Biohair-nél én is voltam. :-) A samponnal nem is volt baj, ellenben a vágással...még szerencse, hogy hosszú, így összefogva vállaható volt. Én nem értem, miért olyan nehéz olyan fodrászt találni, aki érti, mit szeretnék, és azt is látja, mit lehet az én hajamból kihozni...Egy ilyenem volt, de azóta elköltöztem, és bonyolult lenne visszajárni hozzá.

      Törlés
    3. Akkor nekem mázlim volt az ottani fodrásszal, mert sokkal jobban levágta a csaj, mint az a fodrász, ahova eddig jártam :D Nekem beváltak, legközelebb is odamegyek, aztán kiderül, hogy továbbra is meg leszek-e velük elégedve :)
      Annak idején én is hiába mutattam képet, hogy olyanra szeretném levágatni, de az eredmény mindenre hasonlított, csak arra nem...

      Törlés