Krémmánia Beauty Box | Hungarian edition

Orbán Szilvi | április 13, 2017

Úgy tűnik most egy kicsit a szépségápolással, illetve bőrápolással kapcsolatos bejegyzések a mérvadóak a blogon, hiszen legutóbb az arcápolási rutinomat mutattam meg, most pedig egy új - ami nem teljesen új, hiszen ez már a második kiadás volt - dobozkáról írok, amit a mai nap vettem át és annyira izgatott voltam/vagyok, hogy azonnal írni szerettem volna róla nektek :) 

Már többször említettem itt a blogon, hogy nagy rajongója vagyok a Krémmánia weboldalnak, mindig onnan informálódok, ha egy új terméket szeretnék kipróbálni vagy csak kíváncsi vagyok egy termék INCI-jére. Emlékszem, mennyire örültem neki, amikor kiderült, hogy ők is összehoztak egy dobozt, tele olyan termékkel, amiket csak ajánlani tudnak a nagyközönségnek, de ugyanakkor bánkódtam is, hiszen akkor nem volt lehetőségem megrendelni. Nagyon tetszett a design, s biztos vagyok benne, hogy engem a doboz minősége sem zavart volna, hiszen a benne levő termékek keltették fel elsősorban az érdeklődésemet. Főleg 3 márka volt az, ami miatt sajnáltam, hogy nem tudtam megrendelni, ezek pedig a Bioderma, a Paula's Choice és a Nuxe, őket már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni. 

Az akkori doboz fogadtatása nagyon vegyes volt, sokan kifogásoltak rajta dolgokat, s a mostani dobozt elnézve, a lányok megfogadták a tanácsokat és egy szuper válogatás került ki a kezük közül. Most pedig én is a magaménak tudhatok egyet, s hál istennek, semmi negatív tapasztalat nem ért vele kapcsolatban, sőt, még a szállítás is rendben ment (olvastam, hogy néhányan nem voltak ilyen szerencsések). Én PickPack Pontra kértem, ugyanis megszoktam már, hogy a futárok sosem akkor jönnek, amikor ígérik, hanem akkor, amikor MÁR vagy MÉG nem vagyok itthon. Az értesítő sms, miszerint mehetek a csomagért nagyon lassan ért ide, de írták is, hogy akár 5 munkanap is lehet, szóval a tegnapi nap pont belefért még. 

Már a doboz minősége és kinézete is nagyon impozáns látvány, a lelkes dobozgyűjtők - mint pl. én -, örülhetnek :) Bár nem vagyok odáig a rózsaszín dolgokért, de ez a design (a doboz és a tájékoztató) még nekem is tetszik, szerintem egy kicsit a magyar népmesékre hajaz :). Ha pedig valaki nem tudná, hogy ez a Krémmániás lányok kreációja, a doboz oldalán fellelhető a megszokott logó is. 


Amikor kinyitjuk a dobozt, egyből a tájékoztató "füzetecskével" találkozunk, amiben minden tudnivaló, információ megtalálható a dobozban lapuló termékekről, ami nekem jól jön, hiszen szinte semmit sem tudok róluk, kell ez a kis útmutatás. 

Na, de akkor lássuk a doboz tartalmát...



A kiszereléseket elnézve sokkal jobb összeállítás, mint pl. a Pixi Box, még a minták is nagyobbak, sokkal jobban kihasználhatóbbak, igaz sokan - köztük én is - jobban örültek volna, ha az izgalmasabb dolgokból lett volna teljes kiszerelés, de ez már csak amolyan szőrszálhasogatás :) A dobozba 10 márka 10 terméke került, ebből 6 teljes kiszerelés, 2 utazó méret és végül 2 minta.


Phi Pazar Café ébresztő szemkörnyékápoló (10 ml)

Mivel szemkörnyékápolóm még nincs, nagyon örültem neki, hogy egy ilyen is helyet kapott a dobozban, s ráadásul egyből egy magyar márkától próbálhatok ki egyet, szuper! Nagy segítségemre lesz az éjszakás műszakoknál, ha egy frissebb, élettel telibb ábrázatot szeretnék magamra varázsolni.


Yamuna szőlőmagolajos tusfürdő (200 ml)

Tusfürdőre mindig szükség van, meg amúgy is a Glamour napoknak hála, egy kicsit többségben vannak itthon a samponok, szóval kell az erősítés tusfürdő téren :D Isteni illata van, méretéből ítélve teljes kiszerelés. 


Helia-D Regenero hajvégápoló szérum (100 ml)

A G-napokon szemeztem néhány hajvégápolóval, amihez volt kuponom, de végül nem vettem egyet sem, mintha éreztem volna, hogy hamarosan úgyis az enyém lesz egy. Azt ígérik a lányok, hogy "minőségben akár felsőbb árkategóriás termékeket is leköröz", s bár nekem az ilyen mindig gyanús egy kicsit, de legyen úgy, egy próbát megér, a hajvasalás miatt amúgy is kell az extra kényeztetés a tincseimnek, remélem beválik majd... :)


Tibolina kéz-és testkrém (100 g)

Igaz, annyi testápoló van már itthon, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, de ettől a márkától még nincs, szóval örülök neki is. A design egész jó, tetszik a minta, a krém illata pedig semmi extra, tipikusan krém illatú. 100 g nekem sokáig elég lesz, bár jön a család holnap, még az is lehet, hogy anyának jó lesz :)


Schüssler Nr.1+8 natúr mélyhidratáló testápoló (150 ml)

Ismét egy testápoló...meh. Én nem hiszek a homeopátiában - emiatt a testápoló miatt lányok kaptak hideget és meleget egyaránt -, és abban sem, hogy krémekkel el lehet tüntetni a narancsbőrt. Még nagyon régen használtam ilyen krémeket és hát egyáltalán nem volt látszatja, inkább belülről (sok mozgás és sok folyadék) érdemes kezelni a problémás területeket. Persze, ha jó ez a krém, kiegészítésként nyugodtan alkalmazható, ártani nem ártunk vele. Állítólag citrusos illatú, de őszintén szólva én semmit nem érzek belőle, viszont tényleg hamar beszívódik, ezzel nem lehet vitatkozni.


Ilcsi sárgabarack habkrém (30 ml)

Ilcsi termékeket is régóta szerettem volna már kipróbálni, így pont kapóra jött ez a kis tégely. Az illata barackos joghurtra emlékeztet, ami nekem nagyon bejön, kíváncsi vagyok, hogy hatását tekintve is erre az eredményre jutok-e majd.


Dr. Házi anti-age facelift szérum (5 ml)

Őszintén szólva, sosem hallottam még erről a márkáról, amit egy magyar natúrkozmetikum specialista, kutató és termékfejlesztő, Dr. Házi Edina alkotott meg. A bőrápolásban fontos szerepe van az anti-aging szérumoknak, pár alkalomra elegendő lesz, a hatást pedig majd meglátjuk :) 


Geek & Gorgeus Smooth Out 12% AHA + Cactus liquid (30 ml)

Nagyon sokan pont emiatt a márka miatt rendelték meg és kerültek extázisba, nekem egészen idáig semmit nem mondott ez a név :) Amikor utánanéztem, megtudtam, hogy azért olyan nagy szenzáció ő, mert ez Judit (alias Apolka) saját márkája és terméke, és állítólag van olyan jó (ha nem jobb), mint a Paula's Choice hámlasztók. Mivel szeretném behozni az arcápolási rutinomba a hámlasztást, ez az utazó kiszerelés pont jó lesz arra, hogy kipróbálhassam. 


Kell A Púder ásványi szemhéjfesték (minta)

Na ő az, amit nem fogok elhasználni, hiszen nem szoktam sminkelni, de ha sminkelnék is, egyszerűen nem tudom hová tenni ezt a tasakos megoldást. Az Ázsia boltban szokták a fűszereket így árusítani, jobb lett volna, ha egy pici tégelyben került volna a csomagba.


Barilent masszázsgyertya (minta)

Ezekről a masszázsgyertyákról már hallottam, de ahogy a többi terméket, úgy ezt sem próbáltam még, nagyon kíváncsi vagyok rá. Már csak azért is, mert ez egy masszázsgyertya, ami számomra teljesen új, hiszen meg kell gyújtani, megvárni, míg megolvad a viasz és utána kell magunkra kenni az olajat.

Összességében nagyon nagyon tetszik a csomag, egyáltalán nem bántam meg, hogy megrendeltem (de ezt szerintem már elégszer elmondtam :D), igazán szuper dolgokat válogattak össze a csajok. 

Ti megrendeltétek? Ha igen, mi az, ami nagyon bejött nektek és van olyan, ami miatt csalódtatok?

2 megjegyzés:

  1. Én is megrendeltem, sajnálom, hogy nem a mandulasavas vagy a PHA-hámlasztó került a csomagba, mert azokra lettem volna igazán kíváncsi. DE! Tegnap este kipróbáltam ezt a 12%-os AHA-t, és nagyon szép lett reggelre a bőröm. Ennyire szép csak a retinoltól szokott lenni.
    A pigmentet ecsettel vettem föl a kis tasakból, álomszép az a szín! :)
    A sárgabarackos habkrémet el fogom ajándékozni, mást pedig még nem próbáltam ki. És szerintem is magyar népmesés a dizájn. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem igazándiból mindegy is, melyik hámlasztó kerül a dobozba, annyira
      új nekem még ez a hámlasztás dolog, hogy én ennek is nagyon örülök :) Még nem próbáltam, bár az időjárás most "tökéletes", mintha tél lenne... :D A testápolókat elajándékoztam a hugomnak, ő jobban ki tudja használni, mint én, nekem már így is rengeteg van itthon.. :D

      Törlés