A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időbeosztás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időbeosztás. Összes bejegyzés megjelenítése

Kísérlet | Hogyan alakítsunk ki rutint a háromműszakos munkarend mellett? - Bevezetés & a hét feladatai

Kergeanya | március 21, 2016 6 HOZZÁSZÓLÁS

Talán emlékeztek rá, hogy beszereztem Gretchen Rubin Boldogságterv c. könyvét és elkezdtem én is összeállítani az enyémet. Januárban már megmutattam nektek a vázlatot, s most azt hiszem eljött az ideje, hogy beszámoljak arról, hogyan is állok vele durván két hónap elteltével. 

Őszintén? SE-HOGY! Már az első pontnál elakadtam, azaz az OTTHON fejezetnél. 3 műszakos munkarendben dolgozom már lassan egy éve és töredelmesen bevallom, még mindig nem sikerült egy élhető és könnyen fenntartható rutint kialakítani. Éppen ezért elhatároztam, hogy - a boldogságterv keretében - nekiülök és kidolgozok egy olyan tervet/rutint, amit 3 műszak mellett is könnyen, megerőltetés nélkül véghez lehet vinni. 

Előre leszögezem, hogy nem feltétlenül kell ehhez ragaszkodni, az a legjobb a szabályokban, hogy fel lehet rúgni, ha valami nem megy - mert beteg vagy, vagy közbe jött valami -, nem kell eröltetni, majd megy máskor ;) 

Abba most nem mennék bele, hogy ha lehet, kerülje mindenki a váltott műszakozást, mert rendkívül rossz hatással van a szervezetre, sőt kutatások még a rákkal is összefüggésbe hozták... De mi van akkor, ha az ember mégis belecsöppen egy ilyen szituációba, míg mások éjjel a másik oldalukra fordulnak, addig ő dolgozik, másnap pedig pont fordítva, ő alszik, míg más dolgozik? Tapasztalatból mondom, nagyon nehéz ilyenkor a háztartással is foglalkozni, pedig nálunk még nincs is gyerek (az majd egy másik projekt lesz).

E kísérlet keretében jómagam leszek a laborpatkány, de bárki beszállhat, aki ugyanezekkel a problémákkal küzd, biztos nem én vagyok az egyetlen, aki nem a normális munkarend szerint élik mindennapjaikat :)
A cél egy tiszta, rendezett háztartás, aminek fenntartása egyáltalán nem szívja el a maradék energiámat, s nem kell azon kattognom, hogy már megint nincs elmosogatva, elpakolva. 

A körülmények

 
Egy 50 négyzetméteres panellakásban élek a párommal és egy kutyussal. A párom minden hétköznap 08:00 -16:30-ig dolgozik, én pedig váltott műszakban. A délelőttös műszak 06:00 - 14:00-ig, a délutános 14:00 - 22:00; az éjszakás pedig 22:00 - 06:00-ig tart. Szerencsére nekem csak 10 percre van busszal a munkahelyem, így viszonylag hamar itthon vagyok, Ő viszont vonattal jár be, így ő minden nap fél hatkor kel és délután fél hat körül ér haza. 

Tehát nekem ezek alapján kell beosztanom az időmet, ezek alapján kell összeállítanom a rutinokat, amik segítségével remélhetően rendben és olajozottam tudom majd vezetni a háztartást :)

A rutin kialakításakor A, B és C heti beosztást használok majd, az 'A' hét a reggeles, a 'B' hét az éjszakás, a 'C' hét pedig a délutános hetet jelenti. Ezalatt a 11 hónap alatt kitapasztalhattam már, hogy egyes műszakokban mikor vagyok a legenergikusabb, mikor a legfáradtabb, hogyan tudok a legtöbbet pihenni, mit mikor tudok a leghatékonyabban elintézni, így valamilyen szinten van egy alapom, amire építkezhetek.