Így is lehet levest fagyasztani?? :)

Orbán Szilvi | október 30, 2012
A minap a Pinteresten szörfölgettem, amikor ráakadtam erre. Nekem eszembe sem jutott volna, hogy a muffin sütőformát így is fel lehet használni :)
Így nem kell nagy edényekben eltenni, amik csak a helyet foglalják, emellett pedig ha csak egy kis adagra van szükségünk, mert csak egyedül vagyunk éppen, vagy csak én szeretem (ez jól jön majd a soup(kul)túránál is :D), elég csak egy vagy két kis kapszlit kivennem, így nem kell az egészet kiolvasztani, ami vagy elfogy vagy nem. Mert ugye újrafagyasztani már nem lehet.

Így készül:
1.) Várjuk meg, míg kihűl a megmaradt leves.
2.) Adagoljuk szét a muffin sütőformába. (Előtte béleljük ki fóliával.)
3.) Tegyük be a fagyasztóba és várjuk meg, míg megfagy.
4.) Mikor megfagyott, szedjük ki őket a formából, csomagoljuk be fóliába, majd tegyük zárható zacskóba, és mehet vissza a fagyóba. A zacsira írjuk rá, mi van benne és a dátumot is, hogy mikor került a fagyasztóba.

Ennyi. Egyszerű és nagyszerű :)

Egy másik módot is láttam, szintén a Pinteresten, csak egy másik kategóriában.

Itt a megmaradt levest zárható zacskóba (cipzáras) töltjük és vízszintes helyzetben tesszük be a fagyasztóba. Természetesen írjuk rá, hogy mit tartalmaz, és hogy mikor fagyasztottuk le.

Az ilyen apró trükkök segítenek nekünk a hatékony rendszerezésben, a helytakarékosságban.

2 megjegyzés:

  1. Kipróbáltam!
    Már mikor megjelent a bejegyzés elolvastam, és megfogadtam, ki fogom próbálni... hát most jött el az ideje, ill kicsit ezelőtt mert tegnap vettem ki a fagyasztóból és teszteltem.
    Ami a levest illeti, remek maradt, ízdús, de a főtt zöldségek nagyon rémes ízűek lettem a felengedés után sajnos :( Valamit elszúrhattam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szúrtál el semmit sem, sajna a főtt zöldségek ilyenek lesznek kiengedés után :( én is így jártam :)

      Törlés