Fondant pillecukorból

Orbán Szilvi | július 24, 2013
Amikor otthon voltunk, 3-as szülinapot is ünnepeltünk, s anyáék 3 szintes tortát gyártottak (az alsó szint citromkrémes, a középső csokipudingos-ganaches, a legfelső pedig oroszkrém torta volt), s pillecukorból készült fondanttal vonták be. A pillecukrot mi szállítottuk nekik Győrből, ugyanis épp akciós volt a Lidl-ben a 300 g-os fehér, grillezhető pillecukor, de ők már az otthoniban nem kaptak, nálunk meg volt még rengeteg. Összesen 6(!) csomaggal vittünk, de azt hiszem, hogy csak 2,5-3 csomaggal használtunk fel belőle. Ez a legideálisabb fajta pillecukor, mert hófehér fondantot kapunk :) Ha nincs, akkor jók a vegyes pillecukrok is, ha ezekből csináljuk, akkor szép pasztell színű lesz, azonban az, hogy milyen, nagyban függ a cukrok színeitől :)

Hozzávalók (kb 26-28 cm-s tortára elegendő mennyiség):
30 dkg pillecukor
30-35 dkg aprószemű, átszitált porcukor
2 evőkanál víz
olaj vagy sütőmargarin a "síkosításhoz", hogy ne ragadjon semmi sem

A történet a pillecukor megolvasztásával kezdődik, amihez hozzáadunk 2 evőkanál vizet, majd mikróba tesszük egy lehetőleg mély edénybe, olajjal vagy sütőmargarinnal kikenve, néha megkeverve, mert különben úgy jár az ember, mint mi. Ha valaki nem tudná, a pillecukor a mikróban elkezd olvadni illetve dagadni. Egy alkalommal erről elfeledkeztünk és biza szépen ki is mászott a tálból,  összemázolva vele a mikró oldalát. S amilyen gyorsan megolvadt, olyan gyorsan meg is kötött, szóval alapos sika-mika után lehet tisztává varázsolni a tetthelyet. Úgyhogy nagyon figyeljünk oda erre :)) Akkor jó, ha már folyékony. Ha színezni szeretnénk, ekkor kell hozzáadni az ételfestéket is, ami lehetőleg por vagy gél állagú legyen, mert a folyékony, tovább hígítja a masszánkat.

Ezután elkezdjük hozzászitálni a porcukrot (nekem ez a művelet jutott a manőverben). Alaposan markoljuk meg a fakanalat, de előtte ezt is olajozzuk be, ugyanis eszméletlenül ragad, s nagyon nehéz kikeverni (mixerrel nem próbáltuk, lehet az kellett volna...), rendesen láttam, ahogy húgom karján kidagadnak az erek :))
Amikor már langyos, vegyük kezünkbe a dolgot és olajos kézzel dolgozzuk, gyúrjuk össze. Addig adjuk hozzá a porcukrot, míg egy könnyen formázható, gyúrható "tésztát" kapunk, ha ragad, a tetejére szórjunk még porcukrot.

Olajozzuk ki vagy margarinozzuk be alaposan a gyúró felületet, ahol ki szeretnénk nyújtani majd a fondantot. A kezünket ismét kenjük be zsiradékkal, ha nem szeretnénk, hogy odaragadjon a kezünkre a ragacs, majd alaposan gyúrjuk össze, végül nyújtsuk ki (ha nem lenne elég az olajból, elfelejtettem írni, hogy a nyújtófát is be kell kenni). Fontos, hogy eltaláljuk a pontos és egyenletes vastagságot (kb. 2,5-3 mm), nálunk ugyanis itt-ott vastagabb volt a kelleténél, s ahol pedig vékonyabbra nyújtottuk, ott ki is lyukadt és gyúrhattuk össze ismét. Ha szakad, akkor valószínűleg sok a porcukor benne, ilyenkor mikró + egy kevés víz és melegít, majd összegyúr.

/Kiegészítés: könnyebb dolgunk lesz, ha egy éjszakára betesszük egy jól zárható dobozba és hagyjuk pihentetni. Másnapra egy kicsit keményebb, jobban megdolgozható masszával dolgozhatunk. Használat előtt gyúrjuk még egyszer át, ha túl kemény lenne, mikróban pár másodpercig (nehogy megégessük a kezünket) langyosítsuk meg és már gyúrható is. Amikor kinyújtjuk, a gyúródeszkát szórjuk be kukoricakeményítővel, így nem tapad oda semmihez sem (mint amikor a normál tésztánál lisztet használunk e célból)./

Már csak annyi dolgunk van, hogy bevonjuk vele a tortánkat, amit előtte valamilyen tortakrémmel (ez lehet a torta saját krémje, vagy ganache is) bevontunk és lesimítottunk. Mielőtt bevonjuk, nedvesítsük meg egy kicsit a krémet, így könnyebben eligazgathatjuk rajta a fondantot.

Az eredmény ilyen lett:

Az alján a kötelet szintén fondantból sodorta anya, a szívek pedig gumicukorból vannak.

Olvastam folyékony fondantról is, ilyenkor kevesebb porcukrot és több vizet adunk hozzá és még melegen kenjük rá a tortára. Gyorsan kell vele dolgozni, mert nagyon gyorsan megdermed (ezt tapasztaltuk mi is, amikor a mikró belseje tiszta pillecukor lett). Mivel még meleg, arra figyeljünk, hogy a torta külseje ne legyen semmilyen krémmel megkenve, különben megolvasztja és összekeveredik a fondanttal, az pedig nem szép látvány, ugye? :)

Ha sokat csináltunk és megmaradt, csomagoljuk be frissen tartó fóliába és tegyük egy jól zárható dobozba. Amíg a cukor szavatossági ideje le nem jár (nézzük meg a csomagoláson), addig simán eláll. 


Figyelem! Ez azon emberkéknek jó, akik imádják a tömény édességet, mert a pillecukor is édes, plusz a porcukor és a torta, szóval diétásnak és könnyed desszertnek egyáltalán nem mondható :)) Ennek ellenére én inkább ezt a bevonási módot preferálom, nem pedig a krémeset vagy a marcipánosat (utóbbit egyáltalán nem szeretem). Ha valaki ragaszkodik a marcipán ízéhez, adhat hozzá mandulaaromát.

2 receptet gyúrtam (innen és innen) össze eggyé, hogy még tökéletesebb legyen az eredmény :) 

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm ;)
    Gyönyörű torta!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit :) Amúgy is meg kellett írnom, mert hugom már megemlítette a blogjában :))
      A torta majdnem teljes egészében hugom érdeme, én csak a porcukrot szitáltam :) Anya segített kinyújtani és bevonni, de a tortákat Niki állította össze :)

      Törlés
  2. Pont ezt a két receptet mustráltam én is mikor ráleltem a tiédre. Nagyon köszönöm , ki fogom próbálni . Már alig várom hogy legyen rá időm. :*

    VálaszTörlés