Karácsonyi készülődés - Bevezető

Orbán Szilvi | október 31, 2013
Igaz, hogy sok helyen javában zajlik már a készülődés, de ha még csak most kezdünk neki, akkor sem vagyunk elkésve semmivel sem :) 

Tavaly a Rendteremtő segítségével készültem a karácsonyra, de idén elhatároztam, hogy saját magam próbálom meg beosztani az időt és a teendőket. Nem volt baj azzal a programmal sem, sőt nagyon jól volt összerakva, s nem is volt idegbaj (mondjuk amúgy sem vagyok az a típus, aki tiszta ideg ilyenkor). Viszont nekem túl korai a lakástakarítás kezdési időpontja, mire jön Karácsony, addigra ismét végig lehetne menni a lakáson. Ha november 4-től kezdünk el takarítani és minden helyiségre egy hetet szánunk, akkor is bőven végigérünk a lakáson. Ha esetleg még akkor sem vagyunk elégedettek az eredménnyel, az utolsó héten még van idő egy gyors zónázásra. Akkor azonban már csak azokat a feladatokat végezzük el, amik tényleg nagyon fontosak (ne akkor kezdjünk el bútorokat cibálni, hogy a mögötte levő porcicákat is kikergessük), pl. portörlés, porszívózás, mosdó, csaptelepek, wc áttörlése. 

A készülődés alatt takarítunk és mellette felkészülünk, ráhangolódunk az Ünnepre. Minden hétre más helyiség jut, s amellett, hogy leírom mi a feladat a takarításnál, mutatok majd ötleteket a dekorációra is, amiket abban a helyiségben meg lehet valósítani, ha megtetszene :) De lesznek majd ötletek adventi naptárra, adventi koszorúra (ajtóra valóra is), készítünk sk. karácsonyfadíszeket, hozok variációkat ajándékcsomagolásra (ne mindig az uncsi, snassz tucatcsomagolópapírba bugyoláljuk az ajándékokat), s most először a blog életében sminkre, manikűrre, frizurára és ruhára is mutatok inspirációkat ;) 

Mit szóltok hozzá, van kedvetek csatlakozni? Ha igen, akkor holnap, azaz november 1-én találkozunk, amikor is felkerül a blogra az első hét teendőinek listája! :) Egyébként minden hétfőn, reggel 8-kor (hála az ütemezhetőségnek) fognak felkerülni az aktuális hétre vonatkozó teendők.

Tegyünk együtt ellene, hogy a karácsony ne az idegbajról, kapkodásról, rohangálásról szóljon! :)

4 megjegyzés:

  1. a takarítás része a készülődésnek nekem most nagyon jól fog jönni :)

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jó ötlet, várom a holnapi bejegyzést:)

    VálaszTörlés
  3. Tetszik az ötlet, és a lelkesedésed! Remélem, ragadós lesz! :D

    VálaszTörlés