Karácsonyi készülődés 2. hét

Orbán Szilvi | november 04, 2013
Ugye milyen gyorsan el is telt egy hét belőle? Én mondtam, hogy repül az idő ;) Na, de a viccet félretéve, erre a hétre már jut egy kis tennivaló is :) Mégpedig ezen a héten az előszobát takarítjuk ki a plafontól a padlóig. Mindenki a saját tempójában haladjon, nincsenek szabályok, s nem állok senki mellett ostorral sem :) Nyugodtan lehet alkalmazni a zónázást is, Viánál már fenn van a novemberi zónázási rend, aki nem változtatott a sorrenden, úgyis az előszobában lesz ezen a héten. Elő lehet venni az időzítőt is és 15 percre beállítani, de ha valakit elkap a gépszíj (mint pl. engem is el szokott), az úgyis addig csinálja, míg vagy be nem fejezi, vagy pedig el nem fárad. De mondom, nem kell rohannunk, s agyonhajtanunk magunkat, csak szépen, lassan, nyugodtan :) Időt spórolhatunk meg, ha minden szükséges eszközt összekészítünk, így nem megy azzal az idő, hogy egyszer a törlőrongyot, máskor a seprűt keressük. Minden legyen egy helyen, az a legjobb.

Szerintem úgy logikus, hogy fentről lefelé, a lakásban kívülről befelé, a szobákban pedig belülről kifelé haladunk, mivel panelházban lakunk, nem szeretnék kinn ücsörögni a lépcsőházban arra várva, hogy felszáradjon a padló :)

Általános tisztítószert szoktam alkalmazni, amit én készítek az alábbi recept alapján: 
2 bögre víz
1 tk bórax (nekem még az előző rendelésből van, de mivel már nem lehet kapni, jó bele a teafaolaj is)
1/4 bögre ecet
15 csepp levendulaolaj (vagy bármilyen illó, amit szerettek)

A vizet fel kell forralni, feloldani benne a bóraxot (ha nincs, akkor nem kell forralni), hagyni kell kihűlni, beleönteni egy spriccnis flakonba, hozzáadni az illóplajokat, összerázni és már készen is vagyunk :) 
(A receptet az anyasporol.blogspot.hu-n találtam.)

Az én listámon a következő feladatok vannak:
◊ lepókhálózni a sarkokban (a plafont is végig lehet törölni vele nyugodtan), az eldugott helyeken is 
◊ letörölni a lámpát
◊ nálunk van a magasban két polc is, itt is leszoktam mindent pakolni és áttörölni a tisztítószerrel a helyüket
◊ letörölni a falat (nem is igazi fal, hanem valamilyen fa borítás, de nem is lambéria...)
◊ letörölni a kaputelefont és a villanykapcsolókat
◊ áttörölni a csengőt is (ezt nem szoktam mindig, csak az ilyen nagy takarítások alkalmával)
◊ lemosni az ajtót kívül-belül, a kilincseket is és az ajtófélfát is (kívül is)
◊ beépített szekrényeink vannak, így nincs tetejük, de ha nektem olyan az előszobátok, hogy rendes szekrény van, akkor töröljétek át a tetejét, s ha megoldható, akkor a hátulját is
◊ letörölni a ruhafogast, s utána a kabátokat szépen elrendezgetni, ami már nem kell, azt elpakolni
◊ rendet tenni a szekrényekben (szerencsére már túl vagyok a lomtalanításon, így ezzel már nem kell bajlódnom)
◊ mivel innen nyílik a wc és a fürdő is, azokat az ajtókat is letörlöm, de csak kívülről, belülről majd akkor, ha rájuk kerül a sor
◊ ki-és letakarítani a cipősszekrényt
◊ felporszívózni és feltörölni

A dekorálással még várok advent első vasárnapjáig, hiszen még csak november eleje van, de néhány ötletet azért mutatok a héten, hogy ha valami megtetszik, a hozzávalókat be tudjátok / tudjam szerezni :) 

Ezen a héten hozok ötleteket arra is, hogy mik kerülhetnek az adventi naptárba, valamint ha valaki gasztroajándékban gondolkodik, annak is gyűjtöttem össze néhány csomagolási inspirációt :)

Jó készülődést kívánok mindenkinek, aztán csak óvatosan! ;)

4 megjegyzés:

  1. Az adventi kalendárium ötleteknek nagyon szívesen olvasom, 11 éves, fiú unokaöcsnek kellenének valami olcsó, jó, pénztárcakímélő tippek... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hű, hát nem tudom, hogy sikerült-e olyanokat összeválogatnom, amik jók lennének neki, hiszen nem ismerem :) igyekeztem gyerekfejjel (bár lehet kicsit megragadtam a 80-as, 90-es években, lévén akkor voltam gyerek :D) gondolkozni, hogy minek örülhetnének a gyerkőcök, az édességen kívül, persze :)

      Törlés
    2. Szia! Sikerült olyat írod, ami eszembe nem jutott volna. :) Köszi! :) pl. a kulcstartó, a színes radírok, jegyzettömb, :) (nem is értem, hiszen már iskolás :D ) Kap egy kis zsebpénzt is, (500Ft) amit majd elkölthet, esetleg a büfében. Felváltottuk ötven forintosokra, így az is megtölt tíz csomagot. Találtam egy sípot is, a kedvenc focicsapat emblémájával, na igen, azt azért még meggondolom... :)

      Törlés
    3. Jaj, nagyon örülök :) Ha lesz gyerkőcöm, valószínűleg én is ilyenekkel fogom megtölteni a kis csomagokat, s igyekszem kevés édességet beletenni :) (azt meghagyom magamnak, hehehe :D)

      Törlés