Pinterest Péntek #30

Orbán Szilvi | november 01, 2013
Ez a hónap első PP-je, s mit ad Isten, pont kerek szám, pontosan a 30. :) Gyorsan elszaladt az október, a mi életünkből ismét kimaradt a Halloween, de csak mert későn kaptam észbe, no meg egy kicsit idegen is tőlem ez a dolog. Talán majd egyszer. :) November pedig már egy új kihívást hozott számomra, idén megpróbálom saját magam beosztani a karácsonyi készülődés alatt az időt és a teendőket, remélem sikerrel végig tudom vinni :) Nyugodtan csatlakozhattok hozzám, hátha ragadós a dolog, s kedvet kap még az olyan ember is, akinek még nincs meg a kellő hangulata hozzá.

Persze ez a nap most másról is szól, ez a nap az emlékezésé is. Ezen a napon mi is gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek velünk. Főleg Ő-nek nehéz ez a nap, hiszen sajnos már sem az anyukája, sem pedig az apukája nem él, s már én sem találkozhattam velük, pedig biztos nagyon megszerettük volna egymást :( De a sors másképp hozta. Minden évben előkerülnek a fényképek, s a gyertya lángjánál megállva egy kicsit visszaemlékezünk közösen szeretteinkre.


1. Lakberendezés 


Nagyon tetszenek az ilyen letisztult dolgok, ha megtehetném, ilyen konyhám lenne :) 

2. Cukiság


Hát nem cuki? *.* 

3. DIY


Magunk is készíthetünk gipszből kezet, amire ráhúzhatjuk a gyűrűinket, vagy rátekerhetjük a karkötőket, nyakláncokat. Igaz nem olyan kecses, de legalább olcsó, és elmondhatjuk, hogy mi csináltuk :) 

4. Manikűr


Vidám, színes, tollas. Imádom *.*

5. Outfit


Mondtam már, hogy szeretem a zöldet és a csíkosat? Nem? Akkor most mondom :) 

6. Humor


Komoly madárnak látszik, de sajnos nem sikerül neki, írtó viccesen néz ki szegénykém :)) 

7. Desszert


Szilvi vagyok, 28 éves és csokitortafüggő. Bár a múltkor, málnahabos torta egy kicsit megingatott, de még mindig ez a kedvenc tortám, ha nagyon finoman el van készítve, addig enném, míg rosszul nem lennék tőle. Ami ugye nem buli, de kit érdekel? :) 

8. Frizura


Vagány, de mégis csajos (szerintem). 

9. Étel


Jöhet egy ilyen ebédre? Recept itt. :)

Nektek melyik tetszett?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése