B.Ú.É.K.

Orbán Szilvi | december 31, 2013

http://lifeandmarshmallow.tumblr.com/post/71742669383/goodbye-2013Már többször is mondtam, ezért már biztos unjátok, de csak azért is elmondom még egyszer: ez az év baromira gyorsan elszállt. Volt benne rossz is, de volt jó is, szerencsére. Érdekes, hogy milyen emlékek, események maradnak meg az emberben, s talán tényleg igaz az, hogy leginkább a rosszra emlékszik vissza az ember a legpontosabban, a jókat pedig úgy kell vadászgatni. Épp ezért jó, hogy van a Little Reasons To Smile rovat, így legalább írásos nyoma marad, hogy történtek azért jó dolgok is velem. 
Az év eleje, vagyis inkább a tavasz nagyon rossz dolgokat hozott, a kis keresztfiam nagyon beteg lett, nagyon aggódtunk érte, de szerencsére az égiek (bár nem hiszek bennük...) mellénk álltak és végül minden rendbe jött. Azt a sok aggodalmat, gyomorgörcsöt nem kívánom még ellenségeimnek sem, amit akkor az egész család átélt. :( 
Aztán volt, hogy nekem kellett bemennem a kórházba, mert ismét gond volt az epémmel. Szerencsére ezen is túljutottam, azóta - lekopogom - nem is volt vele gondom. 
Nyáron sikerül hazautazni, hiszen több szülinapot is ünnepeltünk, ebből kettő kerek szám volt: Levente első és Ő 30. szülinapjára gyűltünk össze, s "mulattunk" egy hatalmasat, mert az Orbán család híres a mulatozásairól :D
Októberben ismét hazalátogattam, akkor anyának volt az 50. szülinapja, de sajnos akkor is rossz híreket kaptam, már biztossá vált, hogy az én drága hugicámnak sclerosis multiplex-e van. Ez rendesen letaglózott mindenkit, de szegénykém, amin tavaly és tavaly előtt átment, amennyi stressz érte....Igyekszik mindenki kitartani mellette, több-kevesebb sikerrel, vannak veszekedések otthon (ez van, ha több generáció él egy fedél alatt...), én próbálom benne tartani a lelket. Szerencsére talált magának olyat, ami lefoglalja, isteni szappanokat készít, nagyon örültem neki, s örök emlék marad, hogy az első szappant együtt készítettük el, hogy ott lehettem, amikor felszelte, emlékszem, mennyire örültünk neki, hogy sikerült! :) Azóta már nagyon sokat készített el, egyre profibb lesz, ennek pedig nagyon örülök és nagyon büszke vagyok rá! ♥♥
Én elkezdtem futni, aminek (vagy legalábbis közvetetten) meglett az eredménye, május óta 11, tavaly december óta 13 kilóval vagyok könnyebb, ami már a ruháimon is látszik. 
S tulajdonképp itt vége is szakad a sornak, azóta semmi érdemleges nem történt, szépen eltelt az év még hátralévő része.

Na de hogy írjak valamit a bloggal kapcsolatban is, én úgy látom, hogy sikerült fejlődnöm az elmúlt évben, s bízom benne, hogy előnyömre. Közben a blog betöltötte az első szülinapját is, amit egy nyereményjátékkal ünnepeltünk meg, remélem a nyertes azóta is boldogan használja az ajándékát ;) 

Amit megtanultam a blogolással kapcsolatban

1. Folytonosság: észrevettem ugyanis, ha nincsenek bejegyzések, csökken a látogatottság is, mind a Facebook-on, mind pedig itt a blogon is. Azonban ebben az is benne van, mennyire érdekel valakit az adott téma, mennyire tud azonosulni az olvasó velem. 
2. Türelem: ne azonnal akarjuk megváltani a világot, ne essünk kétségbe vagy netalán tán ne adjuk fel rögtön az egészet, ha nem úgy jönnek a hozzászólások, az olvasók visszajelzései, ahogy azt mi szeretnénk. Ha valaki azért ír egy blogot, hogy azt minél többen olvassák, vagy minél többen lájkolják az oldalát (persze ha nő a látogatottság az egyáltalán nem baj), az már régen rossz. Meg kell adni az olvasóknak a lehetőséget, hogy írjanak, kérdezzünk tőlünk, ha akarnak válaszolnak, ha nem akarnak, akkor nem fognak. De előbb-vagy utóbb meglesz a gyümölcse. Ha meg nem, legalább kiírtam magamból ami érdekel, innen legalább könnyebb lesz visszakeresni :)
3. Hitelesség: az sem a legszerencsésebb, ha megpróbál valaki felvenni egy szerepet, mert hosszútávon az sem tartható és bármennyire is igyekszik valaki, a személyisége így is, úgy is átszivárog, az olvasók nem vakok és nem hülyék, sőt szemfülesebbek, mint azt gondolnánk :)
4. Alázat: ez is egy fontos tulajdonság, hiszen minket az éltet, ha pozitív visszajelzéseket kapunk az olvasóktól, de ugyanakkor meg kell hallgatni, illetve hallani a negatív (itt most nem a trollokról beszélek) kritikát is, hiszen azokból lehet a legtöbbet tanulni. Az olvasók szerintem nem szeretik az olyat, aki folyton csak rinyál, panaszkodik, hogy miért nem lájkol senki, miért nem ír senki, stb. Ezért, jobb, ha az ilyen kitöréseket magunkban tartjuk, vagy írjuk le egy papírra, de semmiképp sem az olvasókat traktáljuk vele, mert így könnyen elpártolhatnak tőlünk.
5. Nyitott szemmel járni: az életből és a mindennapokból lehet a legjobban inspirálódni, sokszor a hirtelen jött ötletek lesznek a legnépszerűbbek. 

Most pedig következzenek a számok, összehasonlítva a tavalyi adatokat :) 

Összes oldalmegjelenítés tavaly 11. 383 volt, idén ez a szám gyakorlatilag megnyolcszorozódott, azaz most jelenleg 99.548-ot mutat a számláló (anyám, mekkora szám! *.*). Az egyéni látogatók száma is szépen növekedett, míg 2012-ben ilyenkor 5.209 volt, idén pedig már 44. 324! :) Jó-jó-jó, hiszen akkor még csak 2 hónapos volt a blog, ezért akkor már az is nagyon szép számnak számított :) Persze tudom, hogy vannak olyanok, akik már 6 hónap után produkálnak ilyen számokat, de én már ennek is nagyon örülök, tudom, hogy még rengeteget kell fejlődnöm ;) 
Sajnos az akkori tagok számát nem írtam fel, nem tudom miért, de immáron már 61 teljes jogú tagja van a blognak, köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmetekkel! ♥ 
A Facebook-on is szépen gyarapodunk, jelenleg 255-en vagytok, de ez a szám van, hogy csökkenni szokott (vagy csak a FB szórakozik velem :D). 
Viánál és már Timinél is láttam, hogy összegyűjtik a vicces keresőszavakat, de én ezzel sajna még nem szolgálhatok :/ valami miatt nem sikerült még aktiválnom a Goggle Analytics-et, így annyira részletes statisztikát nem tudok megnézni, de rajta vagyok az ügyön :) Szerencsére a bloggerben is lehet ilyeneket nézni, de sajna nem egy évre visszamenőleg :/ Azért akadt néha érdekes keresőszó, de sajna nem írtam fel. Januártól kezdve már erre is figyelek, ha van valami érdekes, azonnal írom a kis blogos füzetecskémbe :) 
A legolvasottabb bejegyzés még mindig az Öblítő házilag :) Legtöbben még mindig Magyarországról olvastok, mögötte szorosan az USA áll. De olvastak már Kínából, Pakisztánból, Malajziából is :)

"Ennyi" lett volna a visszaemlékezés, elnézést, ha egy "kicsit" hosszúra sikeredett, de ez van, ha elkap a gépszíj :) 

Idén ismét a belvárosban töltjük a Szilvesztert, Kovács Áron és zenekara szolgáltatja majd a talpalávalót :) Óvatosan az ünnepléssel, a tűzijátékokkal, rakétákkal, vigyázzatok magatokra és ne feledkezzetek meg a kis kedvenceitekről sem! Nagyon megviselheti őket a sok durrogás, legyen a kutyusokban chip, legyen a nyakukban biléta, sétáltasd pórázon, a lakásban sötételj be, csukd be az ablakokat, teremts nekik nyugodt környezetet. 

♥ Minden kedves olvasómnak békés, boldog új esztendőt kívánok, remélem jövőre is találkozunk, én itt leszek! :) ♥ 

4 megjegyzés:

  1. Neked is BÚÉK és nagyon örülök, hogy valamikor az ősz folyamán rád találtam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is örülök, hogy ide találtál :)
      Nagyon örülök annak, hogy én is rád találtam, sok pozitív gondolatot kapok tőled, jó olvasni a bejegyzéseidet! ♥

      Törlés
  2. Nagyon boldog új évet! :)

    VálaszTörlés