Pinterest Péntek #43

Orbán Szilvi | január 31, 2014
Még épp a múltkor mondtam, hogy még nem maradt el eddig egy új PP sem :) Erre ma majdnem elfelejtkeztem róla, de aztán Nettinél láttam, hogy kinn vagy, így beugrott, hogy hoppá, péntek van, ismét itt az ideje az e heti termést összegyűjteni és megmutatni nektek! :) Amúgy ma tökre azt hiszem, hogy szombat van, ugyanis Ő ma nem dolgozik és ilyen csak hétvégente van :) Amúgy is nagyon várom a szombatot, van egy fontos tennivalóm, ami nagyon remélem, hogy sikerülni fog :) De erről majd később, beszámolok róla, ha sikerült :) Nem kell nagy dologra gondolni, egy internetes rendelésről van szó ;)
Ez a hét sajna ihlet nélküli volt, ugyanis bár van pár ötlet és elmentett piszkozat, de még egyik sem forrta ki magát, mindegyiken van még mit csiszolni. Nem szeretnék félkész munkát kiadni a kezemből, s ha egyszer valamihez idő kell, akkor hagyom, hogy tökéletesedjen, leülepedjen bennem, s csak akkor mondhatom késznek és csak azután mehet ki a blogra. Szóval ezért volt ilyen csend itt a blogon, de remélem azért nem pártolt el senki sem tőlem (szerencsére még ennek ellenére is volt új Like a Facebookon :)), s itt vannak azok, akik eddig is kommenteltek, meg azok is, akik csak csendben olvasnak :) Mert úgyis tudom, hogy itt vagytok ám ;) ♥ Tudom, hogy ígértem még nyereményjátékot is, azt sem felejtettem el, valószínűleg jövőhét végén kikerül az is :)


Lakberendezés


Lecsengett a lila mánia, helyette itt egy új L betűs, a lime :) De most mondjátok meg, hát nem gyönyörű? S milyen harmóniában van a sötét barnával...*.* Ezt a fürdőt elfogadnám úgy, ahogy van :) 

Cukiság


Ezek a horgolt kis bagolysapik már önmagukban is űbercukik, jójó, talán felnőtt fejjel már nem hordanám, de a jövőbeli gyerekemnek biztos készíttetnék valakivel ilyet (ha már én nem tudok..)

DIY


Már több módot is láttam arra, hogy hogyan lehet pompont egyszerűen és gyorsan elkészíteni, ez is egy szuper megoldás :) Ebből sem lesz nagy pompon, de kis pici édeseket lehet alkotni :)

Manikűr


Ah, olyan gyönyörű ez a kombináció *.* nagyon tetszik a sötétkék lakk, ilyenem még nincs, de ami késik, nem múlik :) 

Outfit


Imádom annak a felsőnek a színét, egyszerűen mesés. Nagyon tetszenek a menta színű dolgok, legyen az ruha vagy körömlakk. :)

Humor


Velem ez rendszeresen előfordul (persze akkor ez nem annyira vicces) :D

Desszert


Ha egy sütin rengeteg tojáshab van, nálam már nyert ügye van. Imádom! *.* ♥

Frizura


Kössünk masnit a hajunkból (már akinek van annyi, hehe), szupi megoldás, tetszik :) 

Étel


Ha már a desszertünk ütős volt, legalább a kaja legyen könnyed :D Amúgy is a csirkemell az a kaja, amit nyugodt szívvel ehetek, de egyelőre most a tejszínes sült csirkemellre vagyok rákattanva durum tésztával, a héten már a második adagot főztem :) De ez is nagyon gusztusosan néz ki, lehet legközelebb kipróbálom :)

2 megjegyzés:

  1. Ez a manikűr nagyon szép! Lime - sötétbarnával kombinálva volt a nappalink kb két évig a nappalink és a konyhánk is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha lesz egyszer ilyen mélykék lakkom, tuti megcsinálom :) Hű, az biztos nagyon jól nézett ki, mivel Ő nem annyira kedveli ezt a színt, így én csak max. egy falrészt és több kiegészítőt tudnék lime színben megvalósítani :) De már akkor is imádnám a lakást :)

      Törlés