Pinterest Péntek #50

Orbán Szilvi | március 21, 2014
Kérem szépen jubilálunk! Igaz, hogy ha annak idején nem maradt volna ki pár Pinterest Péntek, akkor már hamarabb megszülethetett volna az ötvenedik, de hát így alakult :) Mióta változtattam, azóta valahogy sokkal szívesebben válogatom össze a képeket, s szerintem azóta nem is telt el péntek enélkül :) Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem ez így jobban tetszik :) 
Észrevettétek, hogy magyarul is "tud" már a Pinterest? Igaz, hogy én már megszoktam az angolt, s megjegyzem nem is árt(ott), hogy angol (volt), de én is átváltottam magyarra. Azonban azt vettem észre, hogy keresgélnem kellett a kategóriákat, magyarul nehezebb volt megtalálni még a kedvenc kategóriáimat is :) Még gondolkozok rajta, hogy visszaállítom-e angolra, de egyelőre így marad :) Akik viszont épp azért idegenkedtek tőle, mert angol nyelvű, most már nyugodtan belevethetik magukat az inspirálódásba, de most szólok, hogy iszonyatosan addiktív :) Órákat el lehet tölteni mellette, mert az ember kiszúr egy képet, rákattint, elmenti. Erre feljön egy tábla, amint szintén képek vannak, azokat is meg kell nézni, s hopp már el is telt egy óra az életünkből.  A Pinterest használatáról itt írtam egy részletes leírást, de mivel már magyarul is elérhető, már bárki tud regisztrálni és a használata is könnyebb :)


Lakberendezés


Mennyivel könnyebb így a borotválkozás :) 

Cukiság


Nem tudtam eldönteni, hogy a baba vagy az ágynemű cukibb :) Egyezzünk meg abban, hogy mindkettő :) 

DIY


Ha hiszitek, ha nem, fehérítővel is lehet egyéni pólókat, táskákat díszíteni, s ezekben az esetekben az sem gond, ha ráfröccsen a hypo a ruhára :) 

Manikűr


Vidám...szeretem...

Outfit


Imádom Jennifer Aniston stílusát :)

Humor


Főleg akkor szembesülök ezzel a problémával, ha reggel tusolok :D 

Desszert


Hmm, nyammi. Már lehet kapni epret, nem is olyan drága, lehet alkotni :) 

Frizura


Nagyon tetszik ez a szín, de nem hiszem, hogy magamon bevállalnám :)

Étel

 Nyamm...

Ti szoktatok a Pinteresten szörfölgetni? 

3 megjegyzés:

  1. A desszertet nagyon megenném!!!! Jenifer Aniston pedig mindig szuperül néz ki.

    VálaszTörlés
  2. Ó, az a desszert!!! A haj is csodás, de nagyon bevállalós :-)

    VálaszTörlés