eBay wishlist | Körömdíszítés

Orbán Szilvi | szeptember 04, 2014
Akik szemfülesek voltak, azok láthatták, hogy milyen bejegyzés készül, ugyanis történt egy kis malőr és az összes képet, ami a montázson szerepel megosztotta önálló bejegyzésként. Ráadásul a Networkedblogs-nak köszönhetően már az összes platformra kikerült, így gyorsan törölhettem onnan is le őket. Mert bezzeg ilyenkor egyből kiteszi mindenhova, máskor pedig nekem kell kitennem őket... 

Ismét eBay, ismét wishlist. Kedvet kaptam, hogy egy kipróbáljak más technikákat is a körömdíszítés terén, ne csak simán lakkozzam őket. Hol máshol néztem szét ebben a témában, mint az eBayen, s pár dolgot elmentettem, hogy ha tehetem, megrendelhessem :) Ezek nem nagy összegek, viszont sokáig eltartanak majd - kivéve, ha sokat bénázok majd :D 


1. Pontozó és ecsetszett

Bár pontozót ceruzából és gombostűből is lehet fabrikálni, de egy ilyen készletben több méret van, jobban lehet vele szórakozni, próbálkozni :) Az ecsetkészlettel pedig kipróbálhatom, illetve fejleszthetem a kézügyességemet :) 
Ára (kb): 1200 HUF

2. Vegyes színű körömdíszítő kövecskék 

Ezt nem tudom, hogy mennyire tudnám kihasználni, de mivel nem kerül sokba, gondoltam jó lesz, nem kér enni :D szórakozni és próbálkozni, gyakorolni jó lenne :) 
Ára (kb): 240 HUF
Link 

3. Bajszos körömmatrica

Az egyik PP-ben szerepelt egy ilyen manikűr, már akkor beleszerettem és amikor megláttam, hogy lehet rendelni, nem gondolkoztam rajta egy percet sem, hogy elmentsem :) 
Ára (kb): 240 HUF
Link

4. Színes körömdíszítő szalagok

Nagyon tetszenek a csíkos manikűrök, s ha nem is szeretnék ilyen színeset, akkor sablonnak tökéletes lesz :) Jó sok van egy csomagban, egy darabig biztos elég lenne :) 
Ára (kb): 645 HUF
Link

5.  Tollas körömmatricák

Mintha már ilyen mani is lett volna, ez is nagyon tetszik, szép és különleges manikűröket lehet vele elkészíteni.
Ára (kb): 310 HUF
Link

6. Arany 3D-s körömmatricák

Ezek is nagyon megtetszettek, feldobják még a legegyszerűbb lakkozást is. Szinte minden évszakra, ünnepre találunk benne formákat.
Ára (kb): 360 HUF
Link

Nektek van valamilyen tapasztalatotok ezekkel vagy hasonló termékekkel kapcsolatban? Mennyire boldogulhat vele egy kezdő? :)) 

4 megjegyzés:

  1. Ilyen pontozóim vannak! :) Hú, múltkor még a Pantone-os bejegyzésnél elfelejtettem kivenni a pipát a "qiuck share" opcióból, nekem is egyből fellőtte a blogra az összes montázst :D
    Az összeállításból nekem még körömdíszítő kövek vannak, nagyobb kiszerelésben, és körömdíszítő szalagok, amit én csíkos/mintás manikűrköknél használok a minta kialakítására, mert egyébként felragasztva nem valami tartósak. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így jártam, elfelejtettem kivenni a pipát és puff, már ment is ki a blogra bejegyzésként, onnan meg a Facebookra és a Twitterre, szóval onnan is törölhettem le.. :/ :D
      A szalagokat én sablonnak szánom, így mindegy mennyire tartósak és milyen színűek :) Arra majd jobb minőségűt szánok :)

      Törlés
    2. Na arra gondoltam én is, hogy sablonnak, csak hülyén írtam körül a dolgot. De gyakorlatilag bármit lehet velük dekorálni.

      Törlés
    3. Értettem én, mire gondolsz ;) Egyelőre mg sablonnak használnám, aztán majd meglátjuk :D

      Törlés