Egy bögrényi ősz

Orbán Szilvi | október 10, 2016

Nincs is jobb annál, mint egy forró teával bekuckózni a (most már) meleg szobában, egy jó könyv vagy film mellé. Ha valaki egy kis különlegességre vágyik - ahogy tettem azt én is -, pár hozzávalóból igazi őszi melengető itókát (szigorúan alkohol mentes, de ha valaki már nem bírja a feszültséget, adhat hozzá egy keveset) készíthet. 


Gyakorlatilag bármit beledobhatunk, amiről az ősz jut eszünkbe, és ami a kamránkban megtalálható, a lényeg, hogy forrón fogyasszuk, úgy az igazi :) 

Hozzávalók





1 alma 
2 fahéjrúd
4 szem szegfűszeg
1 tetszőleges ízesítésű teafilter
cukor vagy édesítő ízlés szerint
1/2 bögre víz
1/2 bögre 100%-os almalé




Forraljunk fel vizet (vízforralóval a legegyszerűbb, de megteszi egy lábas vagy a mikró is, a lényeg, hogy jó forró legyen), s amíg a víz forr, egy bögrébe tegyünk két gerezd almát. Tegyük bele a fahéjrudakat és a szegfűszegeket is, majd édesítsük kedvünkre. 




Tegyük bele a teafiltert, én a Lidlben vettem körtés-karamelles teát, ez még jobban feldobja ;) Öntsük fel a forró vízzel és pár percig hagyjuk állni (ne sokáig, mert különben kihűl, hiszen még az almalevet is hozzá kell adni). Ezután adjuk hozzá az almalevet is, majd még 1-2 percig pihentessük. Annyi idő pont elég, míg keresünk egy filmet vagy egy könyvet :) 



Az íze olyan, mintha forralt bort és almás lepényt innánk és ennénk egyszerre, egyszerűen mennyei *.*

10 megjegyzés:

  1. mmm fincsinek néz ki ^_^

    VálaszTörlés
  2. Örülök ennek a bejegyzésednek, mert sok blogon most az a menő, hogy ezt reklámozzák:
    https://bolt.sulttea.hu/

    Te pedig elkészítetted sk, ráadásul sokkal kevesebből, sokkal több kijött. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hallottam már erről a teáról, izgatja a fantáziámat, hogy milyen lehet :D Örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)

      Törlés
  3. Ezt egyszer ki kell próbálnom, nagyon jól hangzik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben a hideg őszi időben még jobban fog esni ;)

      Törlés
  4. Még soha nem ittam így felturbózva teát, de ezt tuti kipróbálom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még én sem ittam, de ez tényleg sokkal jobb és különlegsebb, mintha sima teát iszogatnék :) Így lehet egy kis extrát vinni a teázásba :D

      Törlés
  5. Nagyon jol nez ki es biztosan finom is :)

    VálaszTörlés