Bullet Journal - Plan with me | Március

Orbán Szilvi | február 25, 2018

Valaki mondja meg, hogy hová tűnt a február? Még csak most tettem közzé a februári bullet journalomról szóló posztot, erre most ismét itt az ideje egy ilyen típusú bejegyzésnek :) A márciusi tervezőt már lassan egy hete rajzolom (na nem kell bonyolult cirádás, kalligrafikus dologra gondolni), de mindig csak kicsit haladtam vele, délutános héten nem sok időm van az ilyesmire. Na de a lényeg, hogy elkészültem végre, s azt kell mondjam, elégedett vagyok a végeredménnyel.

A márciusi tervezőt a monokróm színek jellemzik, de azért becsempésztem egy kis színt is, ne legyen annyira egyhangú. Háttérnek is a mostani kedvenc ágyneműhuzatomat használtam (itt még nincs használatban), remélem nem vittem egy kicsit túlzásba :D 
 
A hónap első oldalát szintén nem csicsáztam túl, sőt még a kis havi naptárt is elhagytam. A fekete és a sárga szín nagyon tetszik együtt, már korábban is feltűnt a BuJo-ban ez a színkombináció és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is használom még. 
A havi tervezőmnél ismét változtattam egy kicsit, elmaradt a havi mottó (neki sajna már nem jutott hely), a napok nem egy külön sávban, hanem a négyzetekben kaptak helyet, de a hely szűkössége miatt csak a kezdőbetűk :) A napok/hetek előrehaladtával szépen betelik majd színekkel, ahogy a jobb oldalon látszik, külön színnel jelöltem a FONTOS, a MUNKA és a NE MARADJ LE RÓLA! (ezek általában programok) teendőket, eseményeket.
Igen, jól látjátok, ismét ilyen lett a habit trackerem, de most mintha gyorsabban ment volna az elkészítése... Azt még nem döntöttem el, hogy itt is színezek majd, vagy csak simán áthúzom feketével a számokat, erre még alszom pár napot.
A havi HANGULAT-, ALVÁS-, és VÍZ trackerem is egy kis álváltozáson esett át, a kedvencem az INKÁBB HAGYJUK! állapot, ez volt a legtalálóbb az olyan napokra, amikor semmi sem jó. Még itt sem vagyok biztos abban, hogy használom a korábbi színeket, nekem az is tetszik, ha maradok csak a feketénél.
A heti tervezőknél maradt minden a régiben, csak a vonalak vastagságát változtattam meg, így egy kicsit markánsabb lett a végeredmény.
Nem volt bajom a számlás oldallal sem, de itt is változtattam egy kicsit a kinézeten, játszottam a betűkkel, a vonalakkal és szerintem sokkal jobb lett, mint a múlthavi.
A havi menü esetében több dologgal sem vagyok kibékülve. Elrontottam a nyilat, sokkal kisebbre kellett volna megrajzolnom, hogy több hely jusson a bevásárló listának, és a bevásárló lista feliratot is elbénáztam, de ez van, ez már így marad :)

Összességében nekem nagyon tetszik ez a hónap, mert bár nem látom fekete-fehérben a világot, de itt a bullet journal világában nagyon jól mutat!  

Nektek milyen lesz a március? Hogy tetszett a poszt? 

2 megjegyzés:

  1. Haha, inkink hagyjuk, nálam ez a semmilyen megnevezésű. Tuti hogy a pasik ezen kiadnának, mondvan hogy vagy jo vagy rossz de ilyen nincs ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Peeersze, mert a pasik egyszerűbbek, mint mi, náluk van fehér és van fekete, nálunk meg kb. a szürke 50 árnyalata :D Igazából azt is írhattam volna, hogy MEH, mert mostanában ezt hajtogatom a legtöbbet :D

      Törlés