Aliexpress haul

Orbán Szilvi | március 11, 2019
Nem tudom, hogy divat-e még Aliexpressről rendelni, vagy inkább már ciki (manapság már nem lehet tudni), mindenesetre én még mindig szeretek onnan rendelni, illetve ha valamire szükségem van - és tudok rá várni pár hetet - az az első, hogy ott nézem meg, hogy lehet-e kapni, és ha lehet, akkor mennyiért. Ebben a posztban a legutóbbi rendelésemről lesz szó, vannak benne hasznos és haszontalannak tűnő, de mégis hasznos, jópofa dolgok is, fogadjátok sok szeretettel :)
Amióta elolvastam Bea Johnson Zero waste c. könyvét, igyekszem törekedni arra, hogy minél kevesebb nylonzacskó kerüljön be a háztartásba, éppen ezért rendeltem ezeket a zsákokat. Természetesen varrhattam is volna magamnak ilyeneket, de megmondom őszintén, nincs kedvem és energiám ilyenekkel vacakolni és ezek a kis zsákok egyáltalán nem drágák.
Több méretben érhetőek el, ahonnan én rendeltem, ott három méretből (S, M, L) lehetett választani. Én az arany középutat választottam, azaz az M-eset, ez se nem nagy és se nem kicsi, 2-3 kg krumpli (amikor fotóztam, épp nem volt itthon krumpli, csak hagyma, és abból sem olyan sok) simán belefér. Egy szettben 4 db zsák található (legalábbis ennél a méretnél) minden méretnek más a színe, így ha egy helyen tároljuk őket, könnyen megkülönböztethetjük egymástól. 
Mivel hálós a szerkezete, a pénztárnál látni fogják, hogy mit pakoltunk bele, s bár még nem próbáltam,  de állítólag a címke is könnyen megragad rajta. Sajnos ott épp nem kapható, ahonnan én rendeltem, de találtam egy eladót, ahonnan beszerezhetitek. 
Maradjunk a zero waste területén, ezeket a neccharisnyának tűnő hálós micsodák arra valók, hogy zöldségeket (többnyire hagymát, krumplit, fokhagymát) tároljunk bennük. Egy a baj velük, hogy nem mindegy, hogy mekkora darabokat szeretnénk benne tárolni, ugyanis sem az a lyuk, amin beletesszük, sem pedig az, amin keresztül kivesszük őket (egy tépőzárral záródik) nem valami nagy, így nem árt ha szemmel lemérjük, hogy beleférnek- e majd a kiszemelt darabok... 
Aki egy egész piacnyi zöldséget szeretne otthon tartani, annak most szólok, hogy ez nem lesz neki elég, ez inkább a pici panelkonyhák kiegészítője lehet, s mivel felakaszthatjuk őket, így kevés helyet foglalnak, s emellett még remekül szellőznek is. Innen tudjátok megrendelni.
Ezek a haszontalannak tűnő figurák igazándiból nagyon jó szolgálatot tesznek a stresszlevezetés terén, ugyanis puha, rugalmas anyagból vannak, amit nagyon, nagyon jól esik nyomkodni, masszírozni, engem nagyon megnyugtat, ha gyömöszölöm őket :D Többféle mintában és színben kaphatóak, nem tudom, hogy hová tettem az eszem, amikor fehéreket rendeltem, de ahogy olvastam, szappanos vízzel tisztíthatóak.
Ha ti is kedvet kaptatok a nyomkurászáshoz,  ezen a linken tudjátok megrendelni.
Könyvmolyoknak mindig jól jön egy (vagy több) könyvjelző, bár én nem vagyok az, de szeretek olvasni. Eddig azt használtam, ami épp a kezembe akadt, legyen az papírzsepi, buszjegy, blokk, stb. Aztán ahogy pörgettem az Aliexpress honlapját, ráakadtam ezekre a mágneses könyvjelzőkre, s annyira megtetszettek, hogy rendeltem is belőlük egy csomaggal. Többféle mintában is láttam - cicamániások is találnak maguknak megfelelőt ;) -, nekem ez a kaktuszos csomag tetszett meg a legjobban. Az már sajnos más kérdés, hogy random küldik, így egyáltalán nem azt kaptam, ami a képen szerepel, de mindegy, a célnak ez is megfelel, és hát nem néznek ki olyan borzasztóan...
Én innen rendeltem, de ha beírjátok a keresőbe, hogy magnetic bookmark, többfélét is kidob az oldal, hátha találtok olyat, ami tetszik :)
Elég sokszor használom a telefonom még akkor is, ha töltőn van, így a kábel könnyen tönkremehet a sok hajlítgatástól. Ez a kis panda pedig pont ennek az elkerülésében lesz a segítségemre. 
Rengeteg figura közül választhatunk, én többe is beleszerettem, de végül ez a kis cukiság mellett döntöttem.  Itt tudjátok beszerezni.


És ami a képről lemaradt, de Instagramon már láthattatok róla egy képet, az egy hibajavító, amit itt találtam. Ezt is random küldik, de annyira cuki volt mindegyik, hogy teljesen mindegy volt, hogy melyiket kapom meg végül.

Ti miket rendeltetek mostanában? Milyen gyakran rendeltek akár Aliról, akár ebayről?

8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szia, köszönöm, hog jeleztél, javítottam, és ha minden igaz, már jók a linkek! :)

      Törlés
  2. nagyon kis hasznos dolgokat sikerült szerezned. a mágneses könyvjelző külön tetszik. : )

    az Aliexpress-t nem szeretem, mert eddig nem sikerült olyat választanom, amivel meg lettem volna elégedve (pl. telefontok, 1 hét után elkezdett lekopni a minta).
    ilyen szempontból az Ebay jobb, onnan rendszeresen szoktam rendelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régebben én is onnan rendeltem, semmi bajom nincs vele, de már elsőként az Alihoz nyúlok :) emlékszem az tartott távol tőle, hogy nem mutatja, mennyi HUF-ba kerül, így állandóan számolgatni kell, de amikor valamit olcsóbban kaptam meg, vagy itt volt és az ebayen nem (igen, bármilyen hihetetlen, volt ilyen), átpártoltam az Alira :)

      Minőségileg mindkét oldalnál volt csalódásom, egyaránt lehet jókat és rosszakat kifogni, kell némi szerencse hozzá.

      Törlés
  3. Mi legutóbb a Wish-ről rendeltünk, mert azt gondoltuk, hogy az olcsóbb, amiért kiírja a magyar forintokat, de baromi cseles, mert a szállítási költséget pluszban teszi hozzá :D
    Szerintem egykaptafa mindegyik, Kínából érkeznek a nagyon olcsó áruk mindegy, honnan rendeli az ember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Wish rafkós ezen a téren, sokan esnek bele abba a tévhitbe, hogy hű de olcsó, aztán meglepődnek, hogy többet fizetnek, mint amennyi írva van. Szerintem egyes webshopok is ezekről az oldalakról rendelnek és tesznek rá plusz összeget (olykor nem is keveset), hogy hasznuk is legyen...

      Törlés
  4. Nem kell számolgatni: fent, jobb oldalt be kell állítani a pénznemet, és akkor abban írja ki. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó valóban! Pedig hányszor kerestem már, végig is görgettem azon a listán, de eddig nem vettem észre, köszönöm, hogy szóltál! :* Mennyivel könnyebb lesz majd így :))) Viszont az alkalmazásban nincs HUF (vagy csak ismét én vagyok a vak :D), pedig jó lenne, mert leginkább azon keresztül szoktam rendelni :/

      Törlés