A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Planet Spa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Planet Spa. Összes bejegyzés megjelenítése

All time favourites | #1 - AVON

Kergeanya | március 08, 2019 3 HOZZÁSZÓLÁS
Szeretnék indítani egy minisorozatot, amelyben összeválogatom azokat a kedvenceket, amiket újra és újra megveszek, illetve egy kis kalandozás után mindig visszatérek, mert nem tudok nélküle meglenni (illetve lehet, hogy meglennék, csak nem akarok). Nemcsak kozmetikumok kaptak helyet ebben a sorozatban, hanem háztartási cikkek és élelmiszerek is, hiszen mindkét kategóriában vannak kedvenceim, hátha vannak olyanok, akik szintén szeretik őket, esetleg tudok nekik valami újat mutatni :)
Első körben az AVON termékei közül válogattam ki a kedvenceket, egészen egyszerűen azért, mert egyik reggel az éjjeli szekrényemen az első dolog, amit megláttam, az a párnaillatosítóm volt, és akkor pattant ki az isteni szikra, hogy akkor elsőkörben róluk essen szó ebben a sorozatban. Beletehettem volna az általános szépségápolási részbe is, de akkor egy maratoni bejegyzés kerekedett volna belőle, untatni pedig nem akartam senkit sem, így külön részt kaptak.

AVON haul | Október

Kergeanya | október 24, 2018 1 HOZZÁSZÓLÁS
Már korábban is használtam az Avon termékeit, együtt is működök velük néha, de amióta az egyik kolléganőm Avon tanácsadónőnek állt, azóta még jobban  megszaporodtak itthon a termékeik, szinte nincs is olyan hónap, hogy ne rendeljek valamit, ami megtetszik a katalógusból. Arra viszont igyekszem odafigyelni, hogy ne lépjek át egy bizonyos összeghatárt, ugyanis ha nem figyelnék erre, a világ összes pénze nem lenne elég, simán elkölteném a fizetésem felét (vagy még többet).