A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ecet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ecet. Összes bejegyzés megjelenítése

DIY univerzális tisztító a tavaszi nagytakarításhoz

Kergeanya | február 22, 2014 2 HOZZÁSZÓLÁS
Szépen lassan utat tör magának a tavasz, nyílnak a tavaszi virágok, rügybe borultak a fák és egész elviselhető az időjárás. Nálunk még áll a karácsonyfa, s állni is fog addig, míg a tavaszi nagytakarítást el nem kezdjük. Ennek lassan eljön az ideje, lesz róla szó itt a blogon is ;)
Tavaly ilyenkor még javában vegyszert használtam ezen a téren, de csupán azért, mert nem szerettem volna kidobni őket, ha már annyi pénzt kifizettem értük. Azóta viszont már saját magam keverem a tisztítószereket, vagy ha nem keverem, akkor csak felhasználom, mint pl. a szódabikarbónát és az ecetet. Most már szinte minden helyiségre, területre van "csodaszerem", s a minap kipróbáltam egy újabbat és jelentem, bevált :) Az utána visszamaradt illat pedig mennyei, igazi tisztaságillat :) Nekem most ez a kedvencem, sajnálom is, hogy nem az én fejemből pattant ki, hanem itt találtam. 


Amire szükségünk lesz:
üres spriccnis flakon (nekem egy kiürült Lidl-ös ablaktisztítós van)
1 bögre melegvíz
1 bögre ecet
4 evőkanál citromlé
30 csepp teafa olaj (én egy kicsit sokallom, nem szeretem az illatát, így én csak 20 cseppet tettem bele)
15 csepp citromfű olaj (nekem az nincs, én levendulát tettem bele, így is isteni az illata)*

Laza vasárnapi program: mosógép puceválás

Kergeanya | szeptember 15, 2013 9 HOZZÁSZÓLÁS
Sokan nem is tudják, hogy milyen dzsuva tud összegyűlni az idők folyamán a mosógépben. Kis naivként azt gondolhatnánk, hogy mivel mindig használva van, sok vízzel és mosószerrel, biztos tiszta belül is. Hát márpedig mennyire, hogy nem. Míg otthon laktam, eszembe sem jutott, hogy egy kicsit ki kellene pucolni az öblítős részt, csak akkor vakarta mindenki a fejét, ha már nem folyt le az öblítő a tartályból. Amikor megnéztem tüzetesebben, még a gyomrom is fordult egyet "örömében", tiszta fekete, penész szerű trutyi volt benne. Ecetbe mártogatott fülpucival álltam neki, s addig törölgettem, sikáltam, mostam, öblítettem, míg tiszta, fehér, trutymó mentes lett az egész. A következő mosásnál pedig tűkön ülve vártam, hogy megtudjam hasznos volt-e az az órányi pepecselés. És hasznosnak bizonyult, mert az öblítőnek hűlt helye volt, szépen lefolyt oda, ahova kellett :) Azóta nem tudom, hogy elvégezték-e ezt a műveletet újra meg újra - nem hiszem - mert azóta elköltöztem és már nekem is van mosógépem és már nekem is van miről gondoskodnom :)

Ahogy ma támasztottam az asztalt a könyökömmel, nehogy összedőljön, s böngészgettem a neten, nem tudom hogy honnan, de villámcsapásként nyilallt belém (biztos ti is voltatok már úgy, hogy a semmiből eszetekbe jut valami), hogy ki kéne már nekem is pucolni a gépet, mert már lassan 1 éve bámul rám a tartályon az a ronda szürke folt, s csak nem akart magától odébb állni. Ecetes főzőmosást szoktam csinálni, de az közel sem szedi le onnan azt a mocskot.

Gyorsan szét is kaptam, könnyen le lehet pattintani a tartályt a mosógép tetejéről. A látvány, ami fogadott, felbecsülhetetlen. Még egy kis penész is volt benne. És én ezzel mostam???!!! Azt hittem elsüllyedek.
Miután túl voltam az első sokkon, fogtam a kis mosogatófényesítő pasztámat (itt írtam róla), s nekiestem hol szivaccsal, hol pedig fogkefével. Láss csodát, nemcsak a mosogató lesz tőle fényesebb, hanem a mosógép fehér tartálya is :) Olyan szép tiszta lett, mintha most hoztuk volna haza a boltból *.*






 

De ez még csak a tartály külső borítása volt - ez ugyanis lepattintható róla - a neheze eztán következett. Gondolom senkinek sem kell bemutatnom a felültöltős mosógépek csodáját, az öblítős tartályt. Azt, aki ezt kitalálta tuti sok háziasszony szidja, biztos rengeteget csuklik az édesanyukájával egyetemben.
Ehhez az én jól megszokott ecetes-mosogatószeres csodaszeremet vetettem be, alaposan lefújtam, majd - miután sikerült jól letüdőzni az ecetszagot -, kimenekültem a fürdőből és magára hagytam kb. 1 órát, hogy szépen feloldódjon a trutyi és nekem már csak ki kelljen öblíteni.

Amíg ázott, és végre levegőt is lehetett venni a fürdőben (panelfürdő, ablak nélkül, nyammi) nekiálltam a mosógépnek a gumis részét lesikálni a bóraxos-citromos pasztámmal. Olyan jó lett volna, ha ki lehetne ezt a gumis részt szedni, de nem lehet, mert az úgy túl egyszerű lenne...Na mindegy, valamennyire tiszta lett :)


Az öblítős tartály is szépen kiázott, jól átöblítettem, egyszer átsikáltam fogkefével is, meg üvegmosóval (másra úgysem nagyon használjuk) is, hogy biztosra menjek. Nem lett teljesen tiszta, ahol nem fértem hozzá semmivel, ott egy icipici lerakódás maradt, de attól már nem megy senki sem a falnak, nem oszt, nem szoroz. Ugye?! :))


Hogy teljes legyen a folyamat, miután összeraktam és visszatettem a tartályt, este elindítok rajta egy ecetes főzőmosást, s magára hagyom, majd reggel találkozunk :))

Ugye milyen jó vasárnapi elfoglaltság? Igazi pihentető program :D

Ha valaki nem találkozott még az ecetes főzőmosás mikéntjével, annak egy kis segítség: egy egész flakon ecetet (10-15%-os) beleöntünk a dobba (nem kell tőle megijedni, nem lesz semmi baja a gépnek), elindítjuk a főzőmosást, majd az öblítő fázis előtt lekapcsoljuk és egy éjszakát pihenni hagyjuk. Másnap reggel folytatjuk a félbehagyott programot, vagy ha nem olyan a gépünk, hogy onnan folytatja, ahol abbahagyta (a minénk folytatja), akkor a legrövidebb programot elindítjuk rajta, s üresen hagyjuk, hogy végigmenjen.
Az ecetszag egyáltalán nem fog érződni, nem kell tőle félni (sokakat csak ez tart vissza ettől a művelettől).

Ti kiszoktátok takarítani a mosógépet? Ha igen, milyen időközönként? Szoktátok alkalmazni az ecetes főzőmosást?

Mosógép és mosás - ahogy én csinálom

Kergeanya | június 25, 2013 7 HOZZÁSZÓLÁS
Egy kedves olvasó kérdezte, hogy nekem milyen van, mert neki elromlott a régi és mivel ő is panelben lakik, kíváncsi rá, hogy nekem milyen vált be.

Amikor összeköltöztünk, az első háztartási gép amit beszereztünk, az a mosógép és a hűtő volt. Mert bár hűtő az volt, de az a jó régi Lehel, ami zabálja az áramot és biza hangos is volt. A hűtőnk egy Zanussi kombi, 3 fagyasztó fiókkal. Mivel ketten vagyunk, ez a méret tökéletesen megfelel, sokszor még nagy is (pláne, amikor üres a hűtő...)


Igazából egyáltalán nem néztünk utána a mosógépnek, hogy milyen érné meg, milyen programok legyenek rajta, stb. Bevallom, elképzelésem sem volt, hogy egyáltalán milyen program mire való, melyik a legjobb, nekem csak az számított, hogy tudjon mosni :) Ezért elsősorban a méret volt a lényeg, hogy beférjen az icipici panel fürdőbe, na meg az ár sem volt elhanyagolható szempont. Végül egy Whirlpool felültöltős mosógépnél döntöttünk - pedig nekem az elöltöltősek tetszenek, de azt egyszerűen nem tudtuk volna megoldani - anno 75.000 Ft-ba került. 1000 fordulatos a centrifugája, a legalacsonyabb és leggyorsabb program a 30 perces, ami 30 fokon mos. Ha nem koszosak a ruhák, akkor ezt használom :)


Eddig semmi panasz nincs rá, igaz néha jelez, hogy el van tömődve a szűrő. Olyankor szétszedjük a szűrőt, de semmit sem találunk benne, ami miatt a dugulás lenne. Ezért már csak annyit teszek, ha ilyen van, hogy átugrom az öblítés szakaszt és áttekerem centrifugára és szivattyúzásra. Nem halnak bele a ruhák (meg mi sem), ha nincsenek öblítve. Minden mosás után nyitva hagyom a tetejét, hogy szépen kiszáradjon, ne büdösödjön be.

Havonta szoktam egy főzőmosással egybekötött vízkőoldást végezni a mosógéppel. Ilyenkor egy egész flakon 10 vagy 15%-os ecetet - attól függ, hogy éppen mi van itthon - beleöntök a dobba, majd elindítok egy 95 fokos főzőmosást. Ez egy 2 órás program, amit félúton lekapcsolok (kihúzom a konnektorból anélkül, hogy kikapcsolnám), és egy éjszakán át benne hagyom a gépben. Másnap ugyanonnan folytatom, ahol abbahagyta. Amikor végez, az adagolókat veszem kezelésbe, szépen le lehet pattintani tetőről. Mosószódás vízbe beáztatom, majd ecetes-mosogatószeres tisztítóval jól befújom, s hagyom állni. Ezután egy fogkefével alaposan átsikálom (az öblítős része a legmacerásabb, arra sajna nem találtam megfelelő eszközt, aki tud valamit, az írja meg nekem :)), majd leöblítem és készen is vagyok vele.


Mosni tavaly október óta házi mosószerrel (1.) mosok, ami nagyon bevált szerencsére. Már rengeteg pénzt megspóroltunk vele, hiszen egy 4 literes bolti folyékony mosószer 1 vagy 2 hónapig volt elegendő, az ára meg a csillagokban. A házi mosószer sem tart tovább, viszont havonta csak egy mosószappant kell hozzá vennem, ami 199 Ft. Szódabikarbóna, mosószóda pedig mindig van itthon.
Vannak, akik a dobba öntik a mosószert (vagy a csukott dobra), én egy adagolóban szoktam a ruhákhoz tenni, amit még a Persilhez adtak. Beleöntöm a szert és beteszem a dobba a ruhák közé. Ha valaki mosószódát használ, az is nyugodtan beszórhatja.  Nemrég azonban a fórumon felvilágosítottak, hogy a mosószódát fel kell oldani vízben és úgy a ruhákhoz adni, mert akkor nem maradnak fehér foltosak a ruhák.
Öblítőnek pedig ecetet (2.) szoktam használni, hol illóolajjal (3.), hol pedig mosóparfümmel (4.) illatosítva. Az ecetet egy mérőpohárba öntöm, pont annyit, amennyi kell a gépbe, s ahhoz adom az illatosítót, majd jól elkeverem és úgy öntöm a tartályba.
Mivel nem sok ruhánk van, s azok sem kényesek, általában csak a fehérneműket mosom külön, 60 fokon. A törölközőket és konyharuhákat meg szoktam várni, hogy egy adag összegyűljön, mert azokat 95 fokon szoktam mosni. A sima ruhákat együtt mosom, ha tudom, hogy van köztük olyan, ami fog, akkor teszek be 1-2 színfogó kendőt, hogy ne legyenek balesetek :)

1 darab szárítónk van, plusz a fregoli a fürdőben, ezekre szoktam teregetni, a bugyiknak-zokniknak csipeszes szárítót vettünk. Télen a vastagabb ruhák a fürdőben lógnak, mivel a kád alatt van a fűtőcső (minden tusolásnál áldom azt az embert, aki ezt kitalálta), s a felszálló meleg levegő miatt gyorsabban száradnak. Ha többen lennénk, valószínűleg több helyre és szárítóra lenne szükségünk, otthon volt, hogy az ajtókon is lepedők meg ágyneműk lógtak :) de egyelőre ez bőven megfelel nekünk.

Nektek milyen gépetek van? Volt valami fontos szempont, ami alapján választottatok? Mivel és hogyan mostok?

Mosogatófényesítés - ahogy én csinálom

Kergeanya | június 21, 2013 2 HOZZÁSZÓLÁS
Aki ismeri a Via-féle Fly Lady programot, az tudja, hogy az első lépés a mosogatófényesítés. Anno, mikor elkezdtem ezt a programot csinálni (kb. 1 éve) nagyon nehezen álltam neki ennek a műveletnek. Annyira ramaty állapotban volt a mosogatónk, hogy csuda. Ez az én hibám, hiszen én voltam az, aki elhanyagolta, de ennek ellenére még élünk, s betegséget sem kaptunk el, szóval azért annyira nem volt rossz a helyzet.

Aztán tegnap, a legnagyobb forróság közepette eszembe jutott, hogy - ha törik, ha szakad - én biza kifényesítem a mosogatót, úgy, ahogy az le van írva. De aztán mégsem pontosan úgy csináltam, mert nem ugyanaz volt a sorrend, valamint nem használtam Domestost és más vegyszert sem. Egy ideje száműztem a vegyszereket a lakásból, inkább a természetes tisztítószereket részesítem előnyben. Igaz, a sütőhöz még mindig a hideg zsíroldót használom, de már arra is megvannak a kiváltó szerek, de ami van még belőle azt azért elhasználom :) Ja és beszereztem tisztítókendőt is, ami szintén nem öko, de a szinten tartáshoz tökéletes (WC, fürdő, konyhapult), sőt immáron ablakpucoláshoz is ezt használom :))

Itt elolvashatjátok (ha valaki esetleg nem hallott volna még róla) Via mosogatófényesítési leírását, most pedig leírom, hogy én hogy csinálom.

1. Mivel tele volt a mosogató (ez nálunk megszokott dolog, akárcsak otthon, anyáéknál, míg nem vettek mosogatógépet), azzal kezdtem, hogy a száraz edényeket elpakoltam a helyére, a koszosakat pedig kipakoltam a konyhapultra.Lavór híján nem áztattam be őket.
2. Elővettem a két kedvenc csodaszeremet: az ecetet és a szódabikarbónát. Ezekkel csodát lehet művelni, imádom őket :) Először is pasztát készítettem belőlük, a szódabikarbónához annyi ecetet adtam, hogy paszta legyen belőle. Fogtam egy dörzsis szivacsot majd ezzel végigsikáltam a mosogatót, ahol csak tudtam. Ahol nem fértem hozzá (pl. a csaptelep körül, vagy maga a csaptelep), ott fogkefét használtam.Ugyanerre a sorsra jutott a két dugó, valamint a hozzájuk tartozó lánc is.

3. Kb. 5 percet hagytam állni, majd egy spriccnis flakon segítségével lefújtam az egészet ecettel. FIGYELEM: ABLAKOT NYISSUNK! :) Tök jó volt hallani, ahogy pezseg az egész :)
4. Ezután fogtam a 2 literes mérőedényemet és szépen leöblítettem meleg vízzel a mosogatót és a csaptelepet.
5. De hogy ne csak tiszta legyen, hanem biztosan bacimentes, bevetettem a teafa olajat is. Egy rongyra csepegtetve végigtöröltem az egészet. Elég pár csepp is belőle, mert nagyon intenzív szaga van és így is hatásos.
6. A lefolyót is kezelésbe vettem: egy maréknyi szódabikarbónát beleszórtam, ráöntöttem az ecetet, majd hagytam pezsegni. Addig forraltam vizet, majd nyakon öntöttem vele a lefolyót. A házi szemetes szagtalanítóból pedig dobtam egyet a rácsba és engedtem rá vizet, megszüntetve ezzel az esetleges kellemetlen szagokat.
7. Utolsó lépésként pedig még egyszer leöblítettem a mosogatót és papírtörlővel szárazra töröltem.

Egy kicsit gyönyörködtem az eredményben, beálltam a ventillátor elé, hogy lehűljek egy kicsit, majd visszamentem elmosogatni :)

Innentől kezdve már elég csak szinten tartani, minden mosogatás után szárazra törölni.

A képen pedig az előtte-utána állapot :) /a mosogató már az utáni, előtte sajna elfejtettem fotót készíteni/

 

Ti kiszoktátok fényesíteni a mosogatót? Mivel szoktátok kitakarítani? 

Természetes tisztítószerek #2 - Ecet

Kergeanya | október 17, 2012 HOZZÁSZÓLÁS
"Fontos kémiai reagens és ipari nyersanyag. Főleg a polietilén-tereftalát (szénsavas italok palackjai), cellulóz-acetát (fényképészeti film), polivinil-acetát (ragasztó) valamint mesterséges szálasanyagok (acetátszál) gyártásában, a textiliparban mint kikészítési segédanyagot (pl. PH beállításra) használják."
Ezek a felhasználási módok is nagyon szépek, de bennünket most nem ez érdekel, hanem az, hogy a háztartásban mire lehet felhasználni, igaz? :)  Kétféle módja van, az egyik az ételek ízesítése, a másik pedig a vízkőoldás. Azonban amellett, hogy rendkívül jól oldja a vízkövet, még foltot is tisztít és fertőtlenít is.

Alkalmazása

Mosásnál: ha már lecseréltük a bolti mosószert, lecserélhetjük az öblítőt is. Erre tökéletes megoldás az ecet, a használata pedig rendkívül egyszerű. Öntsünk 1 dl ecetet abba a tartályba, ahova az öblítőt öntenénk és ha szeretnénk, hogy a ruhának illata is legyen - az ecet maga egyébként nem érződik majd a ruhán -, cseppentsünk hozzá mosóparfümöt. Az ecet amellett, hogy olcsóbb, mint az öblítő, nem képez réteget a ruhákon, így javul pl. a törölközők nedvszívóképessége (állítólag puhábbak is lesznek tőle, de én ilyet nem tapasztaltam, de lehet azért, mert nálunk extra kemény a víz), és a mosógépet sem teszi tönkre. 

Vízkőoldásnál: minden olyan háztartási gépet, amibe vizet tölthetünk (mosógép, kávé-, és teafőző) egy idő után belepi a vízkő. Így nem árt, ha havonta elvégzünk egy alapos vízkőoldást ezeken a gépeken. Sajnos én elég gyakran elfelejtem, így már csak akkor kapok észbe, ha már orrán, száján jön a víz, vagy éppen nem jön...A kávé-, és teafőzőnél öntsünk ecetet a tartályba, kapcsoljuk be és "főzzük le". Ha nagyon makacs a vízkő, ismételjük meg. Ezután öntsük ki, és töltsünk a helyére tiszta vizet és ezt is főzzük le, legalább kétszer, így távozik az ecet erős szaga. A mosógéphez sem kell a drága Calgon, elég egy üveg ecet. Ugye, hogy sokkal olcsóbb? :) Azonban ha nagyon durva vízkövesedés áll fenn a gépnél, nem lesz elég ennyi és egy kicsivel több idő is kell neki, de megéri. Öntsünk egy egész üveg (15 vagy 20%-os) ecetet a dobba, indítsuk el a főzőprogramot (ahol nincs, ott a legmagasabb fokozatot), majd mielőtt elkezdene öblíteni - vagy kb. félidőnél - kapcsoljuk le a gépet és hagyjuk állni. A legjobb, ha ezt este csináljuk és egy egész éjszakát a gépben tölthet. Másnap kapcsoljuk be a gépet és folytassuk ott, ahol abbahagyta a gép. Durva, ami ilyenkor ki szokott jönni a gépből :) Havonta egyszer ezt sem árt elvégezni :) 
A fürdőben elég hamar vízköves lesz a csempe és a csaptelep is, de ecettel könnyedén megszabadíthatjuk őket is. Csak fújjuk le, hagyjuk állni, majd öblítsük le. Ha a csaptelep nagyon vízköves, csavarjunk rá egy ecetbe beáztatott ruhát, hagyjuk rajta egy éjszakát, majd másnap öblítsük le. Ha nagyon muszáj, egy kicsit rásegíthetünk dörzsöléssel, figyelve rá, hogy ne sérüljön a szaniter. 

Szőnyegtisztításnál: az ecettel szépen fel lehet frissíteni a szőnyeg színét, de még az atkákat is elűzi. Csak ecetes vízzel dörzsöljük át a szőnyeget, majd hagyjuk megszáradni. 

Ti mikre használjátok még az ecetet?

Természetes tisztítószerek #1 - Házi mosószer

Kergeanya | október 10, 2012 11 HOZZÁSZÓLÁS
Bár ma az ecetet szerettem volna bemutatni, mint természetes tisztítószert, de (ember tervez, Isten végez ugye) szombaton elfogyott a mosógélünk. A Fly Lady csoportból (a Facebook-on) az egyik csajszi (remélem nem haragszik meg, ha csajszinak hívom ;)) megosztott egy remek mosószer receptet. Gondoltam itt az alkalom, hogy kipróbáljam, veszteni nem vesztek vele semmit sem, hiszen nem sok hozzávaló kell hozzá, legalábbis ami kell, abból van most bőven itthon (mosószappant kivéve, mert csak egyet vettem, én lüke).


Hozzávalók
  • 3-4 liter víz (1) bár itt a mérce üres :D
  • 150 g mosószappan reszelék (2)
  • 150 g mosószóda (3)
  • 6 ek szódabikarbóna (4)
  • illóolaj vagy mosóparfüm (nekem AHIMSA – tavaszi szellő van) (5)

1. Egy 4-5 literes fazékban a szappanreszeléket feloldottam 3 liter vízben. A recept 10 perc főzési időt ír, de az én gáztűzhelyemen kellett neki a 20 perc, mire teljesen feloldódott.


2. Miközben főtt a szappan, 4 dl forró vízben feloldottam a mosószódát. Elvileg 2 dl-t ír, de elbénáztam, mert nem volt elég forró a víz és nem oldódott fel rendesen a mosószóda. Akkor jó, ha teljesen áttetsző lesz (az enyém először fehér lett…).
Ezeket (a mosószappanos vizet és a mosószódás vizet is) hűlni hagytam.


3. Miután kihűltek, összeöntöttem őket.


4. Ezután hozzájuk kevertem a szódabikarbónát is.


5. Botmixerrel (direkt ezért szereztem be egyet) jól összeturmixoltam és félretettem. 24 óráig kell állni hagyni. 


A végeredmény ilyen lett. 


(Ha hígabbat szeretnénk, lehet még hozzáönteni vizet.)

Mikor arra járunk, turmixoljunk rajta egyet. Majd mielőtt flakonba töltenénk, illatosítsuk az illóolajjal vagy a mosóparfümmel. 

Adagolni ugyanúgy kell, mint a boltiakat, bár – ha nem annyira koszosak a ruhák – elég kevesebb is. Használat előtt rázzuk fel a flakont. 

A nagyon foltos, piszkos ruhákat előző este áztassuk be mosószódás vízbe, és másnap mehet a mosásba a megszokott módon. 

Fontos, hogy mielőtt először használnánk ezt a mosószert, egy ecetes (20%-os) főzőmosást végezzünk el a gépen, hogy az esetleges vízkövet feloldja, hogy az ne a ruhákra rakódjon le, beszürkítve azokat.

Az öblítőt is ki lehet váltani :) 1 dl 20%-os vagy 15%-os ecetet öntsünk az öblítő tartályába, majd a mosóparfümből nyomjunk bele 2-3 nyomásnyit. Az ecet fertőtleníti és puhítja a ruhákat. Mellesleg olcsóbb, mint a legtöbb öblítő és még irritációt sem okoz :).