A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fahéj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fahéj. Összes bejegyzés megjelenítése

Illatos karácsonyfadíszek

Kergeanya | december 14, 2013 4 HOZZÁSZÓLÁS
A karácsonyi készülődés alatt, ahogy az ember keresi az új ötleteket, megoldásokat, néha ráakad egy-két érdekességre is. Ez történt velem is a minap, s amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy ezt el kell készítenem. Főleg, hogy elhatároztuk, idén nem veszünk díszeket, hanem mi készítünk párat, s a koncepcióba ez is tökéletesen beleillik. Az ötlet innen van, hihetetlen, hogy az amerikaiak mennyire leleményesek :) Az is igaz, hogy ott jobban, könnyebben hozzá lehet jutni alapanyagokhoz, mi pedig törhetjük a fejünket, hogy mivel helyettesíthetjük az adott hozzávalót, vagy épp átváltásnál kell az agyunkat megdolgoztatni :) 
Ehhez a recepthez nem kell sok minden, de az is igaz, hogy nem olyan olcsó (ha nem jó helyen keressük őket). 

Figyelem! Aki nem szereti az intenzív fahéj illatot a lakásban, az ne próbálja ki! Ugyanis egy nappal az elkészítése után is, többszöri szellőztetés után is érződik :) Én személy szerint szeretem, de tegnap már nekem is sok volt, olyan volt, mintha egy csomag fahéj illatú füstölőt gyújtottam volna meg :) De egy alapos szellőztetéssel mérsékelhető. 

Ha viszont valaki szereti és most már kíváncsivá tettem, leírom, hogy készül :)

Hello Szeptember, hello Ősz! :)

Kergeanya | szeptember 01, 2013 4 HOZZÁSZÓLÁS
Bevallom őszintén, én már nagyon vártam az őszt, pedig nem is kezdődik nekem az iskola, nem kellett sulis cuccokat beszerezni, stb. Nekem más miatt szép az ősz, más miatt imádom. Hogy mit szeretek benne? Nos, azt tökéletesen jellemzi az alábbi kép :) Ott minden fel van sorolva, ami miatt az egyik kedvenc évszakom az Ősz. Jobban szeretem, mint a nyarat :) Persze a nyár is jó, lehet fürdeni, napozni, stb, de én leginkább csak izzadtam, s azt nem szeretek. Azért sikerült jól kihasználni a nyarat, sikerült lebarnulni is, fürdeni is, úszni a kutyákkal, szóval jó volt, de már elég volt belőle. Jöhetnek a friss, őszi illatú reggelek, az élénk piros, sárga, barna színek, mind a ruhákon, mind a természetben, jöhet a forró csoki, a fahéj, az alma és még sok-sok kellemes, szívet-testet melengető dolog :)

 

Nektek mit jelent az Ősz? Mit szerettek vagy mit nem szerettek benne? :) 

Hogy bírjátok?

Kergeanya | július 26, 2013 2 HOZZÁSZÓLÁS

Este fél kilenc elmúlt már, minden ablak nyitva és még így is baromi meleg van a lakásban. Hiába, 4. s egyben legfelső emelet, nem elég, hogy már a falak is átforrósodtak (mert szigetelés nuku), de a tető is iszonyatosan nyomja a meleget. Megy az egy szem ventilátorunk is, de szegénykém csak a meleg levegőt kavarja fel. Amikor már egy kicsit hűl a levegő, kinyitjuk az összes ablakot, az sem baj, ha lobog az egész lakás és nekünk már az asztalba-székbe-vagy bármibe kell kapaszkodnunk, hogy ne vigyen ki bennünket a huzat (igaz ez sem a legegészségesebb módszer), de legalább valamennyire hűvösebb levegő jön be.

Persze erre egyből lehetne azt mondani, hogy szereltessünk be klímát, minek szenvedünk. A klímával én hadilábon állok, egyrészt mert költséges a beszerelés, s az ára sem egy kis összeg, megnyomja a villanyszámlát is, de ami a legfontosabb, hogy nekem nagyon szárítja a szemem, nagyon hamar olyan érzésem van, mintha homokszem lenne a szememben. A boltokból is igyekszek minél hamarabb kijönni, mert nem sokáig bírja a szemem, pedig olyan jól esik benn hűsölni egy kicsit.

A hőséget bő folyadékfogyasztással és a megszokottnál is több tusolással igyekszünk átvészelni. Mióta rátaláltam az almás-fahéjas víz receptjére, azóta csak azt iszom, 4 decis nagy korsóból :)) Így bőven megvan a 2 liter folyadék naponta, s nálam ez már nagy szó :) Hogy ellenőrzés alatt tartsam, hogy mennyit iszok, segítségemre van a hűtőre feltett papírpoharam, ami fel van osztva 8 részre (mindegyik rész 4 dl-t tesz ki), s minden egyes pohár után lekerül egy kis csík. Ha esetleg valaki nem tudná elképzelni, ebben a bejegyzésben már megmutattam, s most a 7 kedvencei között is az első helyen szerepel :) Hiába na, meleg van :))

Ha elmegyünk itthonról, mindig viszünk magunkkal itókát, ilyen melegben egyáltalán nem kívánom a cukros üdítőket, ilyenkor csakis a víz vagy ez az almás-fahéjas víz jöhet szóba. Sokszor csak mosolygok az embereken, akik egymás után veszik, isszák a kólát és más cukros társait, s csodálkoznak, hogy még mindig szomjasak. Csak egy pillanatra nyújt enyhülést, utána úgyis szomjas lesz ember.

Szegény Beni is csak szenved, igyekszik megtalálni a hűvös helyeket a szobában. Ha levisszük sétálni, neki is viszünk le vizet, s ha játszás is van a haverokkal odalenn, akkor a lent hagyott vödörbe engedünk vizet nekik a játszótérről. Az összes kutya olyan jóízűen lefetyel belőle, öröm nézni őket :)

Ti, hogy viselitek ezt a meleget? Milyen praktikáitok vannak ellene? Ugye gondoskodtok a megfelelő folyadékbevitelről?