Blogger etikett | Tedd és NE tedd!

Orbán Szilvi | augusztus 05, 2014

A tegnap bejegyzés alatt szép - és kulturált - beszélgetés indult meg, szerencsére többen is egyet értettek velem, bár nagyon bíztam benne, hogy ők lesznek többen :) Felmerült, hogy nem ártana egy bloggereknek szánt etikettet is összeállítani, mert sajnos egyes bloggerináknál - s ez főleg a beauty szférában fordul elő -, gondok vannak az illemmel. Persze, akinek nem inge, az ne vegye magára :) Összeszedtem néhány "szabályt", amit nem árt betartania minden bloggernek, akik egy kicsit is komolyan gondolják a blogolást és nem szeretnék, ha elpártolnának tőle :) 

Tedd!

Add önmagad - senki sem szereti, ha a másik megjátssza magát, s hiába szeretne valaki magára erőltetni egy szerepet, előbb-utóbb úgyis utat tör a személyisége. 

Légy őszinte - talán ezt kellett volna először megemlítenem :) Sokan abba a hibába esnek, hogy hajlandóak hazudni valamiről csak azért, hogy ezzel előnyhöz vagy különböző kiváltságokhoz jussanak. Gondolok itt pl. a beauty blogoknál előforduló jelenségre, amikor is tesztelésre kapnak valami terméket és bár nem vált be nekik, ők akkor is ódákat zengenek róla, csakhogy az adott cég ne forduljon el tőlük... Erre előbb vagy utóbb az olvasók is rájönnek, s mivel utálják, ha hülyének nézik őket, azonnal ott is hagyják a bloggert.

Légy eredeti - mások szellemi munkásságát, képeit ellopni és nem megjelölni a forrást egyáltalán nem menő. Ha másik blogról inspirálódsz, mindig jelöld meg a forrást, egészítsd ki a saját gondolataiddal. A legjobb, ha saját képeket használsz, de ha tényleg nincs rá mód, akkor mindig linkeld be a kép forrását. (Erre én is igyekszem mindig figyelni, a képekhez mindig hozzárendelem a linket, ahol rátaláltam. Egyedül azokkal vagyok bajban, ahol mondjuk adott egy kép és én megszerkesztem, ábrákat teszek rá, stb. Vajon ott is meg kell jelölni? Gyanítom, hogy igen, de aki ebben otthon van, az írja le, hogy ilyenkor mi a teendő :)) 

Válaszolj a kommentekre - nincs annál visszataszítóbb, amikor a blogger rinyál, hogy nem szól hozzá senki sem a posztokhoz, de amikor ékezik egy, arra "elfelejt" válaszolni. Persze van úgy, hogy elfoglalt az ember lánya/fia, de nem hiszem el, hogy egyáltalán nem nézi meg az emailjeit, vagy nem néz rá a blogra. Be lehet állítani, hogy emailt küldjön a blogger, ha hozzászólás érkezik. Vagy ha a blogra többször néz rá, akkor ki lehet tenni az oldalsávba olyan modult, ami mutatja az utóbbi hozzászólásokat. Ez azért is hasznos, mert így legalább látszik, hogy igenis van élet a blogon, így nem riad vissza senki sem attól, hogy hozzászóljon a témákhoz. Ha pedig egy blogger hosszú időn át nem válaszol, könnyen olvasókat veszthet. 

Kommentelj te is - ahogy te is szereted, ha kommentelnek a blogodon, úgy te is nyugodtan örömet szerezhetsz egy másik bloggernek is :) 

Linkelj - találtál egy új blogot és nagyon megtetszett? Mutasd meg az olvasóidnak, oszd meg, tedd ki linklistába. Biztos jól fog esni az illetőnek és sosem tudhatod, hogy mikor és hogyan fogja viszonozni ezt a kedvességet :) 

Ne tedd!

Ne beszélj ki senkit a blogodon - bár a blog a tiéd és nem akadályozhat meg senki sem abban, hogy arról írj, amiről szeretnél, de rendkívül aljas dolog és nem profizmusra vall, ha keményen kritizálsz és kibeszélsz valakit csak azért, mert rossz tapasztalatod volt vele kapcsolatban. 

Ne spammelj - ezt fontosnak tartom itt is megemlíteni, mert talán ez a legidegesítőbb dolog, ami a legtöbb bloggert zavarja. Melyik az ideális szerinted? " - Szia, klassz bejegyzés! Légyszi nézd meg a blogomat, xyblogol.blog.hu" VAGY " - Szia! Nagyon tetszett a bejegyzés, s észrevettem, hogy bizonyos dolgokban megegyezik az ízlésünk. Ha van kedved, kukkants be hozzám, hátha találsz olyat, ami érdekelhet :) " Na ugye, hogy a második jobban hangzik? :) Megjegyzem egyébként, hogy ha hozzászólsz valamihez a profiloddal, a nevedhez hozzá van rendelve a blogod címe, így ha értelmesen szóltál és a blogger kíváncsi rád, elég a nevedre kattintania és vagy a profilodra vagy egyből a blogodra fog eljutni, felesleges linkekkel tele spammelni a blogját. 

Ne  zaklass cégeket ingyen termékekért - ez is leginkább a szépségblogoknál jellemző. Sok bloggerina mindent képes megtenni egy-egy ingyen termékért. Nem azért kezdtél el blogolni, mert érdekel és szeretsz róla írni? Az, hogy kapsz terméket tesztelésre, csak egy bónusz. És akkor itt vissza is éterhetünk a Légy őszinte poszthoz :) 

Ne nyereményjátékkal szerezz olvasókat - az állandó olvasókat a tartalommal lehet hosszútávra megfogni és nem a nyereményjátékokkal. Sokan csak azért iratkoznak fel egy blogra, mert ott épp játék folyik és az az egyik feltétele. De amint vége a játéknak, le is morzsolódnak és többé a blog felé sem néznek. Persze lehet tartani, pl. blog szülinap alkalmából vagy egy kerek követői szám elérésekor, de nem hetente. :)

Ki ért egyet vele? Esetleg van még, amivel ki lehetne egészíteni?

34 megjegyzés:

  1. "Ha elérjük a 100 feliratkozót, nyereményjáték"... "lájkold, oszd meg, tedd ki a blogodra, ezek a jelentkezés feltételei" - na én ezektől megyek a falnak.
    Általában, ha egymás után több alkalommal nem kapok választ egy kommentre, legalább egy köszi, vagy egy szmájli járna akkor is, ha csak annyit írok, hogy "de szép ez a smink", általában le is iratkozom az adott blogról. Ez számomra olyan, mintha a bloggernek nem lenne fontos az olvasói véleménye. Ha esetleg régi poszthoz kommentelek (mint múltkor itt a menütervezős), általában írok egy aktuálishoz is, mert nem mindenki kér értesítést a hozzászólásokról.
    A spamelés meg.. magamból kiindulva, ha a saját, vagy más blogon látok egy szimpi kommentet, rá szoktam kattintani az illető nevére, egy rakás szuper blogot találtam így. Tök felesleges 100 helyen elszórni a linket, ettől csak unszipmatikus lesz az illető, legalábbis nekem. Szerintem ha egy értelmes hozzászólás felkelti a blogger figyelmét, rá fog keresni az illetőre.
    Látod megint egy közelálló témát találtál :) És még valami.. jobban örülök kevés, olyan követőnek, akik őszintén kedvelik a blogot és hozzászólnak az őket érdeklő témákhoz, mint sok olyannak, akiknek csak akkor jön meg a hangjuk, ha nyerni lehet. Csak egy nyereményjáték miatt tök felesleges feliratkozni egy blogra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyet értek veled :) csak akkor nem szoktam rögtön válaszolni, ha az egy kicsit nagyobb kifejtést igényel vagy épp nem vagyok gép előtt :)
      A feliratkozásról annyit, hogy sokszor elfelejtek feliratkozni, pedig mindig olvasom az adott blogot, így van, amikor egy nyereményjáték alkalmával jut eszembe, hogy feliratkozzak :D
      Eddig nálam is 2 nyereményjáték volt, de egyiknél sem kötöttem ki, hogy csak az nyerhet vagy vehet részt a játékban, ha követni kezd vagy regisztrál a blogon :) szerintem nem is követnek olyanok, akik csak amiatt iratkoztak fel :)

      Törlés
    2. Nagyon egy rugóra jár az agyunk :) Én sem tudok mindig aznap válaszolni a kommentekre, de nekem jó indokom van rá: Zalán :D
      A nyereményjátékokhoz még: régebben a legtöbb blogon az volt az alap feltétel,hogy legyen feliratkozva aki jelentkezik és a fb lájk, megosztás csak plusz lehetőség volt. Most meg már azt veszem észre, a lájk, blogon megosztás, Instagram követés stb alapfeltétel lesz. Na most mi van akkor, ha én a személyes fb profilomat nem akarom ezzel terhelni? Ismerőseimnél is sorra leállítom a megosztások követését, nagyon idegesít,amikor egymás után 10 ruhás cég "nyereményjátékát" látom megosztva.
      Off: a címkék személyre szabásához akartam írni, de ha már itt vagyok: nekem nincs .sidebar részlet a html kódomban, ha tudod, hogy lehet megoldani, hálás lennék :)

      Törlés
    3. A HTML kódnál a ]]> elé illeszd be az alábbi kódrészletet:

      .sidebar .widget h2 {
      line-height:1em;
      }

      Ezt kell majd tovább egészíteni :)

      Törlés
    4. ebben a posztban benne van mit kell csinálni, most nem engedte az egész kódrészletet bemásolni :)

      http://eletespillecukor.blogspot.hu/2014/06/cimek-szemelyre-szabasa-az-oldalsavban.html

      Törlés
  2. totálisan egyet értek! A nyereményjátékokat én sem preferálom állandó jelleggel, én tökéletes példája vagyok annak... Nem is szoktam jelentkezni rájuk, sőt azt sem bírom, ha a blogon felugró pop-up ablakkal rám sózzák a fb-oldalt (vagy bármi mást).
    Az egyediségnél nincs is fontosabb, szerintem ez magában hordozza már az őszinteséget, mert csak akkor tudsz találó lenni, ha hiszel benne és 100%-osan át akarod adni a dolgokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kéretlen hirdetéseket az AdBlock elintézi nekem :D Engem is nagyon idegesít, pláne amikor az odalsáv tele van szórva smink- és divatmárkák hirdetéseivel. Ha már valamit kirakok, akkor az maximum egy kedvenc blog bannere.

      Törlés
    2. AdBlock nekem is van, de a felugró "lájkold a fészbúk-oldaluinkat" nem tudja kivédeni :D És ahogy Te is említetted én is jobban szeretem, ha kevesebb a feliratkozó, de az én hülyeségeim miatt vannak ott és nem azért mert csak úgy lájkolt, megosztott stb. Nem is szoktam pont ezért reklámozni nagyon az oldalt, ha valaki odatévedt, és ráadásul fel is iratkozott, akkor az nagyobb öröm! :P :)

      Törlés
    3. Én is megelégszem a kevés feliratkozóval :) őket biztosan tudom, hogy nem játék miatt iratkoztak fel, hiszen egyszer sem volt kötelező :)

      Törlés
    4. Egy darabig nekem is volt ilyen facebook pop up ablakom, de be kell valljam, tényleg rettenet idegesítő más blogokon is, úgyhogy leszedtem. A reklámok az oldalsávban gondolom, hogy adott bloggert támogatják cserébe egy-két termékkel vagy kedvezménnyel. Viszont én az agyoncicomázott, csillogó-villogó és/ vagy koncepció nélküli blogsablonoktól megyek falnak. Ha még a kurzor is átvált valami idióta formára ott azonnal csukom be az oldalt, mindegy milyen jó a tartalma. Amúgy a posztod megint nagyon jó Szilvi, szerintem mindent elmondtál ami fontos és megfogadandó ( hű de hülye szó ez :D )

      Törlés
    5. Bevallom, ez nekem is megfordult a fejemben, hogy csinálok ilyet az oldalra, de elvetettem, mert engem is nagyon zavar, pláne, ha vadászni kell a kis x-et, hogy be tudjam zárni :D így inkább nem is kísérletezem ilyenekkel itt a blogon :)

      Köszönöm szépen :)

      Törlés
    6. Az én blogomnak nincs is fb oldala. Nem is lesz :)

      Törlés
  3. Szuper vagy Szilvi, és gyors! ;) Még annyival egészíteném ki, hogy vannak oldalak, akik pl. felkeresik a bloggert, hogy csináljon nekik reklámot.. pl írjon róluk vagy a szolgáltatásukról egy postot. Ez eddig oké is lenne, de a a szolgáltatás teljesen elüt a blog profiljától, stílusától. Ennek ellenére a blogger mégis ír róluk. Mondok erre egy példát. Engem megkeresett egy kajarendelős oldal, hogy reklámozzam őket, írjak róluk stb. Nem értettem, hogy miért mert Mucsajröcsögén élek (Eger melletti kis faluban) mégis én reklámozzak egy oldalt, ami ide nem is szállít, sőőőt, még a hozzám közel lévő városba sem működik ez a szolgáltatás... Ha a saját blogom olvasója lennék, én tök hiteltelennek éreztem volna ezt az egészet :D De vannak akik ezt megtették... nem is értettem mégis mit keres a "munkásságuk" között egy ilyen jellegű "rendelj innen" bejegyzés.

    Nah de még gondolkodom, menet közben biztos eszembe jut még pár dolog ami illik ehhez a bejegyzéshez :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj tényleg, létezik ez a jelenség is :) Egyesek tényleg mindenre képesek, csakhogy nyilvánosságot kapjanak... Erre én sem lennék képes :D

      Törlés
    2. Ide tartoznak még beauty blogger körökben az ingyen termékek, bár sokan keményen megírják a negatív véleményt attól függetlenül, hogy tesztelésre kapták. Bár belefutottam olyanba, hogy megvettem valamit, mert egy blogon áradoztak róla, és nagyon nem azt a minőséget kaptam, mint vártam.

      Törlés
    3. igen, ez benne van az őszinteségnél :)

      Törlés
  4. Na, örülök hogy lett belőle bejegyzés. :)

    Szerintem a legzavaróbb mind közül, amikor valaki rendszeresen linkelgeti a blogját, főként, ha teljesen más témakörű a kettő blog. Még ha van átfedés a kettő között, és udvarias, tartalmas komment formájában mintegy "csatolva" teszi ki a linkjét, talán még rendben is van.

    Nekem van még egy dolog, ami kissé tartalmatlannak tűnik, ezek pedig a sajtóanyagok bejegyzések, amikor a nyers szöveg illetve kampányfotók szerepelnek a bejegyzésben egyedi tartalom nélkül. Ebből is vannak olyan esetek, amikor határozottan jól tud jönni, pl. egy hamarosan megjelenő sminkmárka termékei képekben bemutatva, de amikor egy már régen forgalomban lévő akármiről kapunk sajtóanyagot, azt sokszor nem tudom hova tenni. Mit gondoltok ? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, találkoztam már olyannal, amikor egy az egyben kimásolta a szöveget, semmi hozzáadott gondolat... az ilyen annyira kiábrándító :(

      Törlés
  5. A nem válaszolás a halálom..... Én se vagyok gyors, van hogy 1 hét után válaszolok néha, de hát hajnali fél 5-ös keléssel nem az volt a legnagyobb gondom egy 9 órás munkanap után. :) Viszont az durva, hogy valahova írtam és 3 hét után semmi reakció, és többször is írtam és a blogger nagy ívben szarik a véleményemre. De a seggnyalóinak visszaír. A legszebb még mindig az, hogy az egyik kedves bloggernek megírtam tök kulturáltan hogy nem értek vele teljesen egyet. A hozsászólásom törölte. Egy fb-s csoportban azért rákérdeztem hogy erre miért volt szükség. Ő az ő oldalát tapasztalatcserére és pozitív dolgokra használja.És amúgy is húzzak A GECIBE ne jöjjek többet az oldalára és ne is szóljak hozzá az oldalához mert ő megvan nélkülem is. Megírtam neki válaszban hogy ez mennyire alpári volt tőle és hogy szerintem bunkóság egy látogatót elzavarni szándékosan. Igazam lehetett, mert érdekes most kitörölte a kommenteket az illető....Mára már az oldalára sem nézek, már csak elvből sem. Amelyik női témában írogató blog így nyilatkozik meg, azt mondom vesszen a levesbe...és a történtek után örüljön, hogy nem kürtölöm szét a blogja nevét és nem tárom napvilágra azt, hogy amúgy mekkora görény is valójában az író. Azért rossz lehet nem, ha kiderül egy blogíróról hogy sz*r alak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ez egyáltalán nem szép dolog :/ és látod, mégis az ilyeneknek van több száz követője... de mit ér a külcsín, ha belülről meg rohad?

      Törlés
    2. Előbb-utóbb hidd el nekem, hogy ki fog bukni ez az egész. Meg egyeseknek nem azért van több 100 követője, mert olyan jók hanem az állandó nyereményjátékok és az évek...Nyilván aki 3 éve ír, annak megvan az időbeli előnye, hogy sokan megismerhették. De aki 2 hete kezdte az még tapasztalatlan és nem sokan fedezik fel maguknak. A másik legnagyobb gond szerintem az hogy van olyan blogger, aki elkényelmesedik egy idő után. Ez is megérne egy bejegyzést, meg is írnám szívesen de utána tuti hogy sokan kezdenék el a véremet szívni hogy én mit gondolok hogy ilyet le merek írni.... (pedig köztudott tény ez is...). A másik pedig az ingyen termékek...Múltkor nem 1 olyan bloggert találtam aki eladja a kapott termékeket, és a látogatói szemébe hazudott hogy nem volt bejegyzés a termékről, mert ő így nem ír tesztet. Közben meg valaki visszakereste, igaz törölte a linket, de a google megtalálta...Na az nagyon gáz volt..Ez az abszolút illetlenség szerintem. És tudod mi a legrosszabb? Sok cég tud erről és leszarják. :)

      Törlés
    3. Én kíváncsi lennék arra a bejegyzésre :) Én néha azért elgondolkozok rajta, hogy jól csinálom-e, amit csinálok, hiszen két éves lesz a blog lassan és még mindig csak kevés követő van :) de utána elvetem ezt a gondolatot, nem szeretném ha ez kötne le, mert attól csak görcs lesz az egész és én nem ezért kezdtem el blogolni :) De hál istennek megvannak a stabil olvasóim, akik hozzászólnak a cikkekhez, akik erőt adnak a folytatáshoz :)
      Amit írtál, az tényleg elég gáz volt, nem értem mit gondolt, hiszen, ami kikerül a netre, az ott is marad (még ha csak egy link erejéig, de akkor is nyoma van, hogy bezony az létezett, csak letörölték)...na meg az undorító, hogy a saját olvasóit nézi hülyének. Némelyik cég pedig saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt az ilyen felfogással...

      Törlés
  6. Én sem szeretem ha nem válaszolnak a kommentemre, ha veszem a fáradtságot hogy leregáljam a bejegyzését az adott bloggernek, akkor ő is megtisztelhetne a válaszával. Nekem van kint három cég, de velük személyes kapcsatom van úgymond, én így tudok nekik segíteni, de másnál sem zavar ha linkel céget, sok jó akcióba futottam így bele, meg ha úgy van elrendezve valószínű nem fogja kiszúrni a szemem a reklám. A másik ami baromi rosszul tud esni, de még nem adtam ennek hangot sehol. Van egy kihívás, ahol többen részt veszünk, és engem zavar ha már együtt csinálunk valamit az nem alap dolog h valami megjegyzést odaböffentünk a másiknak?! Sokáig írtam mindenkinek, aztán most feladtam, annak írok a kiírásban aki ír nekem, vagy tényleg nagyon tetszil amit csinál. Na mindegy nekem ez is rosszul esik hogy nem reagálunk munkákra amit közösen csinálunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. * a hibáért bocsi telefonról írtam.

      Törlés
    2. Engem nem zavarnak a reklámok, csak akkor, ha baromira lelassítják az oldal betöltését :) meg ha egy blogot nagyon szeretek olvasni, akkor még azt is elviselem :)
      Nálam is van ilyen közös program (Vigyázz! Kész! Posztolj!), de valahogy nálunk sem divat odaírni pár szót :/ szégyellem is magam :) erre igyekszem legközelebb odafigyelni :)

      Törlés
    3. Ismerem azt a kezdeményezést, egy ideje gondolkodom h csatlakoznék: ) nézd sminket meg manit dicsérni is más, mint mondjuk közösen arról írni kinek mi a véleménye. Meg ha jól láttam nincs linkz kód se. :) de mikor egy órát szenvedek egy manival, akkor örülnék ha a csapattarsaim irnának pár szót: )

      Törlés
    4. Ui; mikor reszvettem az első köröm kihivasokban, akkor mindenki aki részt vett írt, ma már nem igen...el vagyok tőle szokva úgy látom: )

      Törlés
    5. Sajnos úgy néz ki, hogy két véglet van: vagy nem kommentelnek vagy pedig csak rosszat tudnak írni :/ a kettő közt valahogy elveszik a lényeg :( pedig mindenkinek jól esik, ha hozzászólnak a munkájához, mégis "nagy meló" hozzászólni :/ de ezen a téren még nekem is van hova fejlődnöm :)

      Törlés
    6. Igen sajnos: ( de egyébként a Te posztoddal illetve a többiek hozzászólásával is egyetértek, örülök hogy megírtad ezt a posztot: )

      Törlés
    7. Én is örülök, hogy megírtam :)

      Törlés
  7. Nagyon tetszett a bejegyzés, szerintem minden kezdő bloggernek/bloggerinák érdemes lenne elolvasnia ^-^ Ráadásul már máskor is segített a blogod, pedig csak két-három napja találtam Rád, de ezúton is köszönöm :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy idetaláltál :) Amikor elkezdtem blogolni, nekem is hasznos lett volna egy ilyen bejegyzés :)

      Törlés