Adventi kalendárium 2014

Orbán Szilvi | november 30, 2014
Két nap után végre elkészült az idei naptár, pedig a fő alkotóeleme már tavaly készen volt :) Akkor rendes, postai borítékokba tettem a kis cetliket, amikre különböző tevékenységeket, élményeket írtam fel.
Mivel már nagyon sürgetett az idő, ráadásul reggel még semmi ötletem nem volt, így körülnéztem, hogy miből is gazdálkodhatunk, és ráakadtam azokra a kis mintás kartonborítékokra, amiket még a tavalyihoz készítettem, de valahogy mégsem abba tettem a kis cetliket. Kipróbáltam, hogy beleillenek-e, és mivel pont passzolt, így az alap adott volt, már csak a körítést kellett kitalálnom. 


Nekem mindig is a madzagos, lógatós megoldások tetszettek, így nem volt kérdés, hogy idén is ilyen lesz, tavaly rendeltem pékzsineget, így azt használtam fel hozzá. 

A beépített szekrény mélyén találtam egy maradék lécdarabot és elkezdtem kutakodni, hogy mivel is rögzíthetném fel rá a kis borítékokat. De 4 kis satnya szeget találtunk, meg egy csomó hatalmas facsavart. Aztán addig kerestünk, míg nem vadásztunk össze 12 kisebb facsavart, Ő pedig szépen betekergette őket a lécbe. 


Míg ő tekert, addig én dekortapasszal leragasztgattam a tasakokat, majd lyukasztóval kilyukasztgattam a sarkukat. Néhánynak a bal sarkát, a többinek pedig a jobb sarkát lyukasztottam ki, hogy ne legyen egyforma - van, aminél nem szeretem a szimmetriát :D 

Ezután hol hosszan, hol pedig rövidebb zsineget vágtam le, átfűztem a lyukon és csomót kötöttem rá. Ezután kétoldalú ragasztóval felerősítettük a falra a lécet - remélem letudjuk majd venni anélkül, hogy a festék is lejöjjön vele együtt -, és felakasztgattam rá a borítékokat. Igyekeztem úgy rakni őket, hogy egy rövidebb és egy hosszabb legyen egy akasztón. 


A koronát ma tettem fel a végére, piros és zöld kartonpapírból fenyőfákat és szíveket vágtam ki a mintalyukasztómmal. Zöld fenyőre piros szívet, piros fenyőre zöld szívet ragasztottam, ezt megismételtem egészen addig, míg összesen 12 fenyőt kaptam. Ragasztópisztollyal felerősítettem őket a csavarokra, hogy eltakarják őket, a léc végére pedig 3 fahéjrúdból és egy textilcsillagból összeállított díszt ragasztottam fel, hogy kitöltse a maradék kis helyet.


Holnap pedig beszerzek 2 Kisvakondos adventi naptárt, így csoki is jár a cetli mellé, mert nélküle nem advent az advent ;) 


Kinek milyen lett az adventi naptár? Sikerült vele időben elkészülni?

6 megjegyzés:

  1. Én még várok az enyémmel a fizetésig, de utána kis batyukat készülök csinálni hozzád hasonlóan lógatva, és az egészséges életmód jegyében csupa egészséges finomság lesz benne :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki, a fák a kedvenceim :D

    VálaszTörlés