A múlt hónapban elhatároztam, hogy összegyűjtöm egy bejegyzésbe az olyan blogposztokat, cikkeket, képeket, videókat, amik az abban a hónapban tetszettek. Akkor meg is született ezzel kapcsolatban az első poszt (itt eléritek), most pedig meghoztam a második részt, azaz az áprilisi kedvenceimet :)
Sajnos áprilisban nem olvastam sokat, nem is nagyon voltam aktív (ezt a blog is megsínylette sajnos) a neten, alig-alig neteztem, csak a legfontosabb teendőket intéztem el. Nem tudom, hogy mikor rendeződik majd helyre minden, bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül megtalálni az arany középutat, hogy mindenre legyen időm, kedvem és energiám :)
[A posztokat a címekre kattintva éritek el.]
Varázsdoboz - Cafeblog | Szeparé - Te normális vagy?
Kinga blogjára a VKP-n keresztül találtam, s azóta szinte minden bejegyzését elolvasom. Nagyon jó témákról ír, írásai érdekesek, lendületesek és nagyon sokat lehet belőlük tanulni, mindenkinek ajánlom ;)Na de miért félünk felvállalni önmagunkat? Valószínűleg azért, mert félünk, hogy kevesebb ember marad a közelünkben, hogy eltávolodnak tőlünk az ismerőseink és rosszalló pillantásokat kapunk. Attól, hogy két ember nem hasonlít egymásra még el kellene fogadnunk a másságot. Sőt, talán örülnünk kéne neki, hogy nincsenek ugyanolyan emberek, hogy mindenki más, hogy mindenkiben felfedezhetünk valami értékeset és valami figyelemreméltót.
Ebben a témában nekem is van személyes tapasztalatom - bár annyira nem is komoly -, amit akkor én természetesnek vettem, mert azt hittem, hogy egy párkapcsolatban ez megfelelhet. Az akkori párom és köztem 9 év volt a korkülönbség, s ez bizony a felfogásunkban is meglátszódott. Annak ellenére, hogy ő akkoriban még csak a harmincas éveinek elején járt, úgy gondolkodott, mint egy 40-50 éves ember, egyszerűen nem tudtam magamat adni mellette, mert állandóan azt kaptam, hogy gyerekes vagyok. Pedig csak szerettem viccelődni, szerettem vidám lenni, de mellette egyszerűen nem lehettem az, mert minden baj volt, amit csináltam. A dolog pikantériája, hogy állandóan azt várta el tőlem, hogy mosolyogjak, mert különben sunyinak néznek az emberek. WTF?!?! Így utólag belegondolva, akkora birka voltam, amekkorát még nem látott a világ. Mellette teljesen összezuhantam emberileg, mindenre csak bólogattam, nem volt saját véleményem. Aztán amikor véget ért a kapcsolat, mintha mázsás súlyt ráztam volna le magamról, azóta sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb ember vagyok :)
Nora's Diaries | Téged hol gyártottak?
Mindenki púder színeket visel, hatalmas statement nyakláncokkal és hozzá air max vagy slip on cipőt húz, mert most az a menő. Aha, csak éppen lehet, hogy nem áll jól. Divatba jött a crop top? Hordja mindenki, az is, akinek nem előnyös. Ja, nem. Ne hordja. Minden korosztálynak, testalkatnak meg van a maga trendje. Tudni kell viselni. Lehet, hogy egy ismerősödnek jól áll a boyfriend stílus, de te ne feltétlenül akarj szaggatott farmert és sapkát viselni attól. 2 osztálytársadnak iPhone-ja van, mert ő azt választotta? Mit teszel? Addig nyúzod a szüleidet, míg nem vesznek neked, mert az alma jól mutat és menő leszel tőle. Csak épp egy leszel azok közül, akik éppen most léptek le a futószalagról. Semleges. Ki akarsz tűnni a tömegből az éppen divatos cuccaiddal, de éppen az ellenkezője fog érvényesülni, ugyanis mindenki azt hordja.
Nórival teljes mértékben egyet kell értsek ezzel kapcsolatban. Naponta látok én is lányokat, akik azt hiszik, hogy egyediek, pedig szinte meg sem lehet különböztetni őket más lányoktól. Még az a savanyú arckifejezésük is ugyanaz, mintha örökösen citromot szopogatnának, mert azt gondolják, hogy így menőn néznek ki. Pedig dehogy. Mennyi fekete bőrdzsekis, feltűrt nadrágszárú, pilóta szemüveges, kontyos "egyéniség" szaladgál a városban, de én csak mosolygok rajtuk. Én sosem voltam olyan, aki követi a trendet, nem könyörögtem anyáéknak valami olyanért, ami mindenkinek megvan. Ha ruhát veszek, nem azt nézem, hogy most milyen trendi leszek, mert most mindenki ilyet hord, hanem azt, hogy kényelmes legyen és jól álljon. Crop topot soha az életben nem vennék fel, legyen bármekkora divat is. Mert nem előnyös. A hasam nem a legkisebb és tele van műtéti hegekkel, amiket nem szívesen mutogatok annak ellenére sem, hogy elfogadtam őket, általuk vagyok olyan, amilyen vagyok. Ha nem lennének, én sem lennék már itt...
Kincsesfüzet | Éhezők viadala könyvkritika #2 – Kell-e gyereket vállalni?
A gyermekvállalás roppant személyes ügy. Az ember önmagának szeretne gyermeket, nem a társadalomnak, és éppen ezért azon emberek közel száz százalékának az égvilágon semmi köze ehhez a döntéshez, akik olyan bátran próbálnak beleszólni a döntésbe. És a maradéknak sincs olyan sok. Egy nagyszülőt, egy dédszülőt szomorúan érinthet, ha megszakadni látja a családi vonalat, hogy az örökség, amit a gyermekeikben hagynak, nem száll tovább az unokáikra, dédunokáikra. De ez a döntés leginkább mégis azoknak a legszemélyesebb ügye, akiknek az életére a legtöbb hatással van: ez pedig az a nő és férfi, akik anya és apa lesznek – vagy nem lesznek anya és apa.
A "Na és mikor jön a baba?" kérdéstől szerintem minden gyermektelen párt kiráz a hideg. Ez egy nagyon tipikus, és ahogy Timi írta, nagyon személyes kérdés. Ha egy pár (házaspárok esetében ez még jellemzőbb) tagjai elmúltak 30 évesek - mi is -, és még nincs gyerekük, az emberek úgy néznek rájuk, mint az űrlényekre, mintha mindenkinek kötelessége lenne a 30-as évei előtt gyereket nemzeni vagy szülni. Ha pedig még nem jött össze, akkor egyből jönnek a bélyegek: mert biztos utálja a gyerekeket, mert biztos nem lehet gyerekük, stb. Sokan presztízskérdést csinálnak ebből az ügyből, azt már nem is tekintik embernek, aki még nem szült, s egyelőre nem is tervezi a gyerekvállalást. Az anyagi okokat pedig egyszerűen el sem tudják fogadni, hiszen ha másnak is megy az, hogy 4-5 gyereket is bevállalnak (gyakorlatilag a semmibe), akkor mi miért nem tudunk?! Mi igenis is szeretnénk gyereket, szeretnék én is anya lenni, megismerni, megtapasztalni azt az érzést, de ennek még nincs itt az ideje. A gyermekvállalás egy komoly és felelősségteljes döntés, hiszen nem adhatjuk vissza senkinek sem, ha közben rájövünk, hogy mégsem tudjuk felnevelni, mert nekünk is alig jut valami. Azt pedig, hogy mikor vállal valaki gyereket, hagy döntse el mindenki saját maga, ne legyen társadalmi elvárás...
Urban:eve | Füvészkert képekben 2015
Végezetül - amolyan levezetésként a komoly témák után - Via képes beszámolóját hoztam a fővárosi Füvészkertről. Még sosem jártam ott, de a képeket elnézve eszméletlenül gyönyörű hely! A tavalyi galéria is lenyűgöző volt, de a mostani... coddááálatossz! :DTi olvastátok őket? Nektek milyen kedvenc bejegyzéseitek voltak áprilisban (kommentben nyugodtan megoszthatjátok velem, velünk)?
Aaaww, köszönöm az ajánlást! ^^
VálaszTörlésA gyerekvállaláshoz még annyit, mivel felvetetted, hogy igen, ez egy nagyon fontos dolog, hogy sokszor csak azt hangsúlyozzák, hogy siess, siess, mert hamarosan már nem fogsz ám tudni változtatni azon, ha nem vállalsz gyereket! Ez nem játék, nem lehet a végtelenségig halogatni! – Ömmmm... mert gyereket vállalni meg játék?... Az olyasmi, amibe bele lehet vágni úgy, hogy "hm, hát végül is miért ne, egy próbát megér, nem?..." Jah. Nem. Ez sem kevésbé játék és ebből sem lehet kevésbé kihátrálni, épp csak annyi, hogy eggyel több élettel szórakozol, ha komolytalanul hozod meg a döntést. Szóval én támogatlak titeket is. :)
A többi téma is nagyon tetszik! És valahogy nálam teljesen összecsengenek. Viszont az jutott eszembe, amiről épp nemrégiben beszélgettünk a barátaimmal a testkép, konkrétan a szőrtelenítés kapcsán. Hogy igen, ez egy demagóg társadalmi elvárás, és nem, nem csak akkor nő egy nő, ha szőrtelen mindenhol, ahol szőrtelennek lennie kell. Viszont. Amikor tizenéves voltam, kamasz, a testtudat változásának legérzékenyebb időszakában, és elkezdett nőni a dús fekete bozont a lábamon (is...), akkor anyukám elég határozottan előjött ezzel a tudatos üzenettel, hogy bezzeg az ő idejében még nem volt kötelező egy lánynak borotválnia a lábát, ugyanúgy elfogadható volt, ha valaki szőrös lábra vett szoknyát, mint ha szőrtelenre, és szerette volna, ha ez a pozitív testkép bennem is kialakul – ezért lényegében bannolta a lábborotválást... Csakhogy ez érzékeny, céltáblává válásra hajlamos kiskamaszként egyáltalán nem azt eredményezte nálam, hogy egy pozitív testtudat és énkép alakult ki, épp ellenkezőleg, életre szóló lelki sebeket szereztem, mire sok sírás után végre eljutottunk odáig, hogy na jó, ha birka akarsz lenni és be akarsz állni a sorba, akkor borotváld le a lábad.
Szóóóval én nem tudom teljes szívvel elítélni azokat, akik beállnak a sorba és alkalmazkodnak a divathoz. Igen, megtalálni önmagunkat klassz, felvállalni önmagunkat klassz és rohadtul kemény dió, egyedinek lenni, jelenségnek lenni néha nagyon nehéz – és nem mindig mindenki áll készen rá. Néha a sorba besimulás az egyik területen adja meg azt a nyugalmat, ami szükséges, hogy egy másik területtel lehessen foglalkozni, egy másik területen lehessen igazán kiemelkedni, önazonosnak lenni.
Én most leszek harminc, és azt mondhatom, hogy egy határozottan progresszív életutam van, ahogy mennek az évek, apránként, nagyon-nagyon apránként egyre jobban kilépek a sorból, egyre több területen találom meg az önazonosságot, a vállalható egyediséget, meg azt az egyediséget, amit vállalok, gondoljon akárki akármit. De még így is, előre tekintve és megpróbálva prognosztizálni, kell még legalább húsz-harminc év, hogy már tényleg ne maradjon olyan dolog, amivel kapcsolatban annyira magabiztosan önazonosnak érzem magam, hogy bárhol, bármikor vállalni tudjam, olyan formában, ahogy az nekem a legjobb. Ha lesz egyáltalán olyan pont, amikor mindent, és tényleg mindent bátran felvállalok bárki előtt – legyen az stílus, megjelenés, vélemény, érdeklődés, szexualitás, bármi.
Úgyhogy szerintem ugyanúgy, ahogy a gyerekvállalással kapcsolatban, az egyediséggel kapcsolatban sem szabad túl szélsőséges véleményt megfogalmazni. A sorból kilépni fontos – mindenkinek akkor, ott és úgy, amikor, ahol és ahogy neki a legjobb. Amikor készen áll rá. Amennyire jónak érzi. Ha valaki épp a sorban érzi jól magát vagy ott érzi magát biztonságban, legyen ott. Csak azért egyedinek lenni, mert az az elvárás, hogy egyedinek kell lenni, ugyanúgy beállás egy sorba, csak épp egy másik sorba. :)
Nagyon jó témára világítottál rá, s magamra ismertem a borotválkozással kapcsolatban. Igaz nálunk anya nem szólt ebbe bele, saját elhatározásomból fogtam a kezembe a borotvát és borotváltam le a lábamon a szőrt. Egyszerűen nem mertem rövidnadrágot felvenni, mert nem volt sima a lábam, pedig mindenki abban járkált, persze szőrtelenül :D Ilyen esetekben én is szívesebben állok be a sorba, nem az ilyenekkel kell kitűnni a tömegből (már ha egyáltalán akarunk, én személy szerint nem vágyok rá), nem így kell egyedinek lenni :)
TörlésEgyetértek, Timi, gyereket vállalni sem játék és móka meg kacagás... sok elrettentő példa van, elnézést az éritettektől, de sok 18-20 éves lány vállal babát csak azért, mert "jaj de aranyosak". Úgy megkérdezném, hogy amikor hajnal kettőkor nyakig kakisan kajáért ordít a gyerek, akkor is annyira aranyos-e? (Nyilván aranyos, az enyém is az, de ezt a részét, hogy nonstop melót jelent az anyaság, sokan nem fogják fel, még akkor sem, amikor már benne vannak a sűrűjében).
VálaszTörlésSzilvi, a babára irányuló kérdéseket meg sem kell hallani.. ha úgy érzed,hogy még nincs itt az ideje, akkor az a magánügyed, ne magyarázkodj senkinek, mert semmi közük hozzá :) Tőlem a vetélés után kérdezgették folyamatosan, hogy na és mikor próbáljuk meg újra... pedig akkor konkrétan kivert a víz a gyerekvállalás gondolatától is. Aztán a kétcsíkos tesztnek meg úgy örültem, mint majom a farkának, (pedig előtte is nagyon akartam babát, aztán volt egy időszak,amikor nem, aztán megint...) ez is olyan dolog, ami nincs eldöntve fixen, hogy na akkor én akarok/nem akarok gyereket, de csak akkor szabad belevágni, amikor 100+100 százalékra biztos vagy benne, hogy ez a Te utad. A piszkos anyagiak.. hú, hányszor hallottam, hogy "egy gyereket mindenki fel tud nevelni", meg "ahol kettő elfér, ott három is", de ez sem feltétlenül igaz.. vannak egyéni igények is a világon, és nem mindenki tudja a személyes preferenciáit háttérbe szorítani, az igényeit lejjebb adni egy gyerek kedvéért. Nem azt mondom, hogy az égvilágon mindent meg kell adni a gyereknek, de sokan sajnos úgy is bevállalják, hogy még az alapvető dolgokat sem tudják biztosítani. Ez pedig nem tisztességes a gyerekkel szemben, aki egyszer felnőtt lesz, ahogy írtad is, egy másik élettel nem játszunk.
*bocsánat a szómenésért :D
Ugyan nem kell bocsánatot kérned, imádom a szómenéseket ;)
TörlésNálam vannak olyan időszakok, amikor nagyon szeretnék gyereket és elhiszem magamról, hogy tök jó anya lennék. Aztán elbizonytalanodom, látom, hogy hugi mennyit "küszködik" Levivel, hogy mennyi bajjal és aggódással jár egy gyerek, s ettől rám jön a frász, nem tartom magam képesnek arra, hogy ezt végig tudjam csinálni. De többségben szerencsére a baba melletti érvek az erősebbek :)
Már a munkahelyemen is szóba került ez a téma, jót beszélgettünk ezzel kapcsolatban az egyik kolleginával, ő is úgy gondolja, mint én. Bár ő még csak a húszas éveinek elején jár, de már ők is megkapják a babavállalással kapcsolatos kérdéseket. Nem értem, hogy miért nem tudnak az emberek a saját kis életükkel foglalkozni, miért éreznek mindig kényszert arra, hogy beleszóljanak a másokéba, anélkül, hogy ismernék a történetüket?!
Aztán ha nincs közelharminc évesen gyereked, jönnek a találgatások, mert azt el sem lehet képzelni, hogy ez (egyelőre) egy tudatos döntés. Ha jól emlékszem, tesód egyedül van Levivel, ti meg ketten vagytok, azért úgy valamivel könnyebb.Legalábbis az én férjem nagyon segítőkész, megosztozunk a feladatokon. De így sem egy fáklyásmenet, bár tényleg minden nehézségért kárpótolva érzem magam, de - na majd most lehet caranyának tartani - vannak olyan pillanatok, amikor megkérdezem magamtól, hogy "kellett ez az egész nekem?" - aztán elég ránézni Zalánra, és tudom, hogy igen, ráadásul pont jókor jött. Szerintem, amennyire a blogon keresztül megismertelek, igenis képes lennél/leszel rá, és jó anya leszel majd. :) Én sokszor a mai napig nem hiszem el magamról, hogy tudok gondoskodni egy gyerekről, sőt, növöget és fejlődik is, nagyon ügyes és okos (neem, nem vagyok elfogult). Azt mondom, inkább idősebb, érettebb fejjel vállaljon az ember lánya gyer7eket, mint fiatalon meggondolatlanul. Én mindig azt hittem, hogy majd úgy húszévesen jön az első gyerek,ehhez képest 27 évesen szültem, de visszagondolva, 7-8 évvel ezelőtt még nagyon éretlen voltam hozzá.
Törlés