Körkérdés: Ti mivel mostok?

Orbán Szilvi | március 16, 2016

2012-ben elhatároztam, hogy én is kiveszem a részem a környezetvédelemből - na meg persze költséghatékonysági szempontból sem utolsó-, hiszen annyi helyen olvastam arról, hogy már házilag is lehet mosószert készíteni. Amikor megtaláltam a "tuti" receptet, én is megosztottam itt a blogon, s sokáig ezzel is mostam. /Ebben a posztban megosztottam veletek, hogy hogyan, mivel mosok./ Aztán ahogyan az idő telt, észrevettem, hogy a ruháim ahelyett, hogy szépek és tiszták - és a hangsúly itt a szépen van - lennének, elkezdtek beszürkülni, s egyszerűen vállalhatatlanok lettek. Nem tudom, hogy csak én csináltam rosszul valamit, vagy a rendszerben van a hiba, de elegem lett belőle, hiszen nem engedhettük meg, hogy havonta új ruhát vegyünk (igaz ez ellen én nem is tiltakoztam volna annyira, ehhe ehhe :D). 

Szóval bármennyire is ódákat zengtek a házi mosószerek mellett, és bármennyire is az ördög jobb kezének titulálták a bolti mosószereket, ismét visszatértem hozzájuk. Folyton kerestem a tutit, ami az általam felállított kritériumoknak megfeleljen. Ezek pedig:

* alapos tisztítás, lehetőleg előkezelés nélkül (később rájöttem, hogy ilyen nincs)
* gél állagú legyen (a mosópor örökösen megmaradt a mosószer tartályában, s csak nagy nehézségek árán lehetett onnan kiimádkozni)
* könnyű adagolás
* mennyei illat, ami lehetőleg sokáig kitart

Nos, szerintem ezek nem nagy elvárások, azt hittem könnyű lesz megtalálni A MOSÓSZERT. Kipróbáltunk saját márkákat, drágát és olcsót egyaránt, de egyik sem teljesítette az összes kritériumot. Ha jól tisztított, az illata nem volt jó, ha mennyei illata volt, botrányosan tisztított és még sorolhatnám. Jelenleg Tomit használunk, ő valamennyire bevàlt, legalábbis azóta nem kellett ruhát kidobnunk, s csak az igazán makacs foltoknál kell előkezelni. 

Én tipikusan az a típus vagyok, aki szeret újítani, kipróbálni újdonságokat, így került hozzánk az Ariel mosókapszulája is. Bevallom őszintén, rettentően gazdaságtalannak tartottam, s még most sem vagyok teljesen meggyőzve az ellenkezőjéről. Hiszen egy kapszula egy adag mosás, s egy dobozban 15 db kapszula csücsül, így ezzel azok járnak rosszul, akik hetente többször, több adag miatt röffentik be a mosógépet. De azok számára, akik hetente egyszer mosnak, s akkor is keveset (mint pl. mi), azoknak jó alternatíva lehet :)


Mint minden újdonságot, ezt is érdeklődve bontottam ki, még soha nem volt a kezemben ilyen kapszula. Akinek szintén újdonság, olyan a fogása, mint a drogériákban kapható kis állatfigura alakú tusfürdőknek, puha, párnás tapintású :D Ami most nekem van, az egy Ariel 3in1 Pods, 'Mountain spring' illatban, és hát komolyan mondom... az illata... mennyei! Valahányszor elmentem a doboz mellett, muszáj volt egyet a kezembe vennem és alaposan megszagolgatni :D
A használata* baromi egyszerű, csak megfogsz egy kapszulát, bedobod az üres mosógépdobba, rápakolod a kimosandó ruhákat, elindítod a programot és várod a csodát.

Ami vagy jön, vagy nem, ugyanis a pörköltszaftot nem vitte ki a pizsamám felsőjéből - ki az az elvetemült, aki pizsiben eszik pörköltet? khm... :D -, így a következő mosásban ismét helyet kapott, de ezúttal egy kis előkezelésen (az epeszappanom ilyenkor jól jön) is átesett. Másodjára már nem volt vele probléma, tiszta lett a felsőm, juppijé. De a többi ruhával és a rendes, hétköznapi foltokkal szépen megbírkózott, ezt a kis malőrt megbocsátom neki, hozza a szokásos Ariel minőséget :)
Amikor az ember kiveszi a ruhákat a gépből, egyből megcsapja AZ ILLAT, ami elég sokáig érződik, igaz én egy idő után már nem éreztem**, de egy kollégám kérdezte, hogy mi ez a jó illat (parfümözni nem szoktam magam a munkában, így tuti csak a mosószert és az öblítőt érezte :D).
 
Apropó, öblítő. Ki mit használ? :) Amikor a házi mosószerrel mostam, az öblítőt is magam kevertem ki, azaz ecethez adtam vizet és pár pár csepp mosóparfümöt, összeráztam és már használhattam is. De ha már egyszer visszatértem a vegyszerekhez -s ha már lúd, legyen kövér alapon -, az öblítőket is a bolti polcokról emeltem le. Sokáig a Coccolino golgotavirágos és passió gyümölcsös változatát használtam, abból az okból kifolyólag, hogy annak egy az egyben olyan az illata, mint gyerekkoromban a Gabi habfürdőnek. Amikor megszagoltam, egyből nosztalgikus hangulatba kerültem, eszembe jutott, hogy milyen jókat pancsikoltam ebben az illatfelhőben akkoriban... hmm, boldog gyermekkor...
Nah akkor vessünk véget a nosztalgiának, egy akció keretében - sokszor bizony ezek határozzák meg a választást -, elég jó árban lehett hozzájutni a Lenor öblítőihez, egy XXL-es kiszerelés 1100 Ft-ba került, s akkor a Summer változat mellett döntöttünk. Ez 57 mosásra elegendő, ha egy adaghoz 25ml-t számolunk. Amúgy fogalmam sincs, hogy én mennyit használok, csak maxig töltöm a gép öblítőtartályát, még sosem mértem ki :D Aztán egy másik akció keretében egy újabb Lenor landolt nálunk, mégpedig a Spring illat, s most a trnd projekt keretében is kaptam egy 1,2 literes Gold Orchid illatú öblítőt. Úgyhogy most egy ideig el vagyok látva öblítővel :D

A trnd projekt keretében együtt ajánlják a két termék használatát, de higgyétek el nekem, külön-külön, más termékekkel együtt használva is remekül megállják a helyüket, én legalábbis kipróbáltam a kapszulákat egy másik Lenor illattal és a Gold orchid öblítőt a Tomival, s nem vettem észre, hogy rosszabb lenne az összhatás :D

* Olvastam olyan "rémtörténeteket", hogy a kapszula nem oldódott fel rendesen és rátapadt a ruhákra, illetve olyat is, hogy egészen egyszerűen bekerült a dob és a gumi rész közé (ez leginkább az elöltöltős mosógépeknél fordult elő). Ezért kell még az üres dobba bedobni és utána rápakolni a ruhákat, mert így biztos, hogy vízhez jut és fel tud oldódni a kapszula borítása, megakadályozva ezzel azt, hogy elakadjon a ruhák között. 

** Egy parfümszakértőtől hallottam, hogy azért nem érezzük magunkon egy idő után a parfümünk illatát, mert az agyunknak egész egyszerűen elege lett az illatból, s hogy továbbra is érezzünk új illatokat/szagokat, elfelejti azt az illatot, helyet biztosítva az újabbnál újabb illatoknak/szagoknak :) 

A fentebb már említett trnd tesztelési projekt keretében kaptam egy rakat mintát, amit ismerősök, rokonok és neten, a blog Fb oldalán jelentkezők között osztottam szét. Szóval, aki kapott ilyen mintát - vagy egyébként is ilyet használ -, az kommentben írja meg, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott ezzel a kapszulával és a Lenor öblítőkkel (főként a Gold Orchid) kapcsolatban, mit gondol ezekről a termékekről, illetve ha nem ezzel/ezekkel mos, akkor nyugodtan írja meg, hogy neki mi vált be :) 

23 megjegyzés:

  1. Én továbbra is házi készítésű mosószert használok, de nem a te receptedet, csak egyszerűen a mosószappan feloldva vízben. Szerintem a ruháid a mosószódától fakultak ki, mert nálunk semmi ilyen probléma nem jelent meg, pedig évek óta így mosok és nagyon féltem a ruháimat :)
    Amikor még mosódióval mostam, akkor előfordult, hogy kifakította a mosószóda a sötét ruhákat, így ma már csak keveset adagolok belőle és csak világos ruhákhoz (illetve a konyharuhákat is abban áztatom).
    Öblítő helyet ecet van, némi mosóparfümmel keverve (Ahimsa tavaszi szellő a nyerő nálam is)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy csak receptet kellett volna váltanom :) De most egyelőre jó így, ha jön egy újabb kattanásom, és ismét DIY mosószerrel szeretnék mosni, akkor kipróbálom a te módszeredet :)

      Törlés
  2. Én Ariel por mosószert használok. Kb. 15 éve és nem vagyok hajlandó váltani. Nagyon sok ruhám van turiból és ez a mosószer mindig élénkké varázsolja a turis büdös szottyadt ruhadarabokat. Én a makacs foltokra Vanish gélt kenek és öblítőnek mostanság a Coccolino cseresznyevirágos kompozícióját használom. Én az öblítő ecet keverékre esküszöm!
    Visszatérve a mosószerre. Próbáltam rászokni a gélre, de nem ment. Valahogy azt nem éreztem annyira aktívnak, erősnek. Ilyen gél kapszulákat régóta használok. Nekem egy szobakutyám van (nagyon kicsi, nagyon öreg...már nem jár ki, mert vak), aki régi törölközőkre végzi a dolgát. Ezeket a törölközőket mosom 90 fokon ilyen kapszulákkal. Csak ez tisztítja a törcsiket patyolattisztára és maximálisan illatosak utána.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még a port nem használtam az Arieltől, de nem vagyok jóban a por állagú mosószerekkel :D Akkor hasznát veszed annak a 3 kapszulának, amit küldtem :) Puszilom Biust! :*

      Törlés
  3. Most használom a második flakon Citromaxot, eddig bevált. Öblítő nem kell hozzá, kellemes citromos illata lesz a ruhának. Egyébként is szerettem volna magyarra és környezetbarátra váltani, így adtam egy esélyt nekik.
    http://biomanufaktura.hu/

    Előtte próbáltam mosódiót és az általad használt kapszulát is. A kapszulával szerintem az a baj, hogy fél adag ruha esetén nem lehet elfelezni. Nekem most kis mosógépem van, így ahhoz soknak érzem. A mosódió bevált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Citromaxról még nem hallottam, köszi, hogy megosztottad velem :)
      Nos igen, a kapszulákkal tényleg az a gond, hogy fél adagot nem lehet velük mosni, igaz én nem szoktam, mert a gépünkön erre nincs program :/

      Törlés
  4. Egy időben én is mostam saját mosószerrel, de a fehér szürke lett, így abbahagytam. Ezekkel a podokkal meg megjártam, mint írtad, nem oldódott fel, és valóban a szigetelőgumiban kötött ki. Pedig előszor a podot raktam a dobba és rá a ruhát. Nem a ruha mennyiségével volt a gond, hanem a vízzel, ha rövid programon mostam fél adag ruhát, ugyanúgy beleragadt a ruhákba a műanyag. Viszont ha a rendes 90 perces programon mostam, akkor nem volt gond vele. Inkább váltottam az Ariel színes és fehér ruhákhoz való mosógéljére és mellé Coccolinot használok. Kedvencem a narancssárga, de most épp fehér van, mert azt lehetett a Tescoból rendelni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én eddig még nem tapasztaltam, hogy nem oldódott volna fel, 30 fokon, fél órás programmal szoktam mosni, de nem ragadt semmi sem a ruhákra (még). 90 fokon pedig nem szoktam mosni semmit sem, csak ha nagyon muszáj :D

      Törlés
    2. 90 fokot én csak a mosógéptisztításkor használom. :D 40 fokon mosok mindent. :)

      Törlés
    3. Basszus, félreolvastam :D 90 PERCES program helyett 90 FOKOS programot olvastam, bocsi :D Eleinte a fehérneműket és a törölközőket 60 fokon mostam, de miután az egyik bugyim egy picit elveszítette a "tartásást", megnéztem a címkéjét (mert ugye azt utólag kell... :D), csak 40°C-on lehetne mosni, így ha sok a törölköző és konyharuha, akkor azok mennek 60 fokon, a fehérneműk, kicsit szenyezettebb ruhák pedig 40 fokon. 30 fokon pedig csak azokat, amiket amúgy elég lenne átöblíteni, de nekem nyugtatja a lelkemet, ha géppel mososm, akkor valahogy tisztábbnak is érzem a ruhákat :D

      Törlés
  5. Nekem a mosódió nagyon nem vált be. Nem szerettem... Sokáig házilag főztem a mosószert, de aztán visszaszoktam a boltiakra. Persil vagy Tomi folyékony mosószert használok, kötött pulcsikhoz, kényesebb darabokhoz Perwollt. Mosókapszulát csak azért nem használok, mert túl sokba kerülne úgy, hogy heti 5-6 alkalommal megy a mosógép. :)
    Nekem a Lenorral sajnos rossz tapasztalataim vannak. Az ikeás mosható huzatos kanapémon (és sajnos más ruhán is) egy olajos foltot hagyott. Sajnos ezek azóta sem jöttek ki, pedig a kanapéhuzatot 60 fokon is kimostam, folteltávolítót is használtam, de semmi pozitív eredmény. Miután több hígítva több ruhával így jártam váltottam Silan aromatherapyra (levendulás vagy mandarin és jázmin illatú). Nagyon szeretem! Egyszer a postásnénink megjegyezte, hogy ha hozzánk jön mindig olyan jó illat jön ki a házból, mi ez? Azt érezte ahogy a nappaliban száradó ruhák illata egy ajtónyitással kiszökött. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudtam, hogy olajos foltot tud hagyni egy öblítő :/ Remélem ez nálunk nem fog előfordulni, mert nem szeretném kidobni ezt a sok öblítőt :D A Silanban még én sem csalódtam :)

      Törlés
  6. Otthon anyura bízom a dolgokat, koliban én mosok. Én mosókapszulát használok, szerintem pontosan ugyanilyet, mint ami a képen van. Ha eszembe jut, rakok hozzá öblítőt, ha nem, akkor a kapszulában csücsülőre hagyatkozom, de egyébként Silan van, magnóliás, ez: http://nuko.lv/media/catalog/product/cache/3/image/840x1350/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/2/9/29509121.jpg
    Nálam volt olyan, hogy nem oldódott fel a kapszula, tönkrement a kolis mosógép, a ruháim egyik fele vizes volt, a másik nem, épp ezért a kapszula konkrétan mintha ráolvadt volna az egyik ruhadarabra, de következő mosásnál simán kijött. Nem mosok gyakran egyébként a koliban, heti 1 a maximum, inkább ritkábban. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azoknak, akik koliban laknak, mint pl. te is és csak ritkán mos, akkor jó megoldás ez az Ariel, de szerintem elég szűk ez a réteg :) Nem mondom, hogy sokáig én is csak ezt használom majd, de egyelőre most ez vált be :)
      Én úgy vettem észre a mosások alkalmával, hogy a mosóporral többször elfőfordult az, hogy foltot hagyott a ruhán, mint ez a kapszula :)

      Törlés
  7. A fehér ruhákat mosószódával mosom, előmosáshoz a Zöldbolt mosószappanját használom. Fekete ruhákhoz a DM sajátmárkás folyékony mosószerét rendszeresítettem. Illatos öblítő helyett vagy a Denkmit vagy a Sanitol fertőtlenítős öblítőjét használom. Nem igénylem, hogy illatosak legyenek a ruhák, mert a frissen mosott és vasalt ruháknak alapból jó illata van. A babaruhákhoz a Denkmit Sensitive mosószerét és öblítőjét vettem meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem beszürkültek a fehér ruhák a mosószódától (szerintem), így lemondtam róla. Azt az illatot nagyon szeretem, amikor a napon, a levegőn száradnak a ruhák, de mióta elköltöztem otthonról, sajnos le kellett eerről mondanom, mert még erkélyünk sincs :( Így maradnak az öblítők, szerencsére elég nagy a választék ezen a téren :D

      Törlés
  8. Régen én is házi szert használtam, de utáltam, hogy olyan "büdösek" lettek a ruhák tőle, sőt az öblítőt se igazán éreztem, bármilyet is raktam hozzá... fakulást nem tapasztaltam, de váltottunk, most kapszulásat használok én is, csak Persilt -az jobban bejött. És van egy közeli boltos öblítőnk aminek mennyei az illata :) márkáját nem tudom, máshol nem is láttam eddig (nagy drogériákban tuti nem).
    Azt nem értem csak, hogy tudom, az üres dobba kell rakni a kapszulát és utána a ruhák, de sokszor elfelejtem. Ilyenkor a ruhák alá szuszakolom be, szerintem ugyanoda kerül, mintha az üres dobba raktam volna, de tény, hogy ilyen esetekben valóban nem oldódik fel teljesen és a dob elejére kerül (előltöltős). Pedig meg mernék esküdni, hogy ugyanoda rakom, mintha üresbe dobnám... Mi lehet a különbség mégis?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt vettem részre, hogy kivettem a szekrényből a ruhákat és eléggé fura, picit mintha zsíros szaguk lett volna, a frissen mosott, virágillatú (a mosóparfümnek köszönhetően) ruháknak már nyoma sem volt :(
      Lehet, hogy amikor a ruhák alá próbálod begyömöszölni, már olyan szinten szorosan vannak a ruhák, hogy így nem tud feloldódni rendesen. Ha pedig előre a kapszulát dobod be és úgy dobod rá a ruhákat, nem nyomódnak annyira szorosan rá, marad egy kis "légüres tér". De ezt csak én képzelem el így :D

      Törlés
  9. Már rég átálltam a mosókapszulára! A mosópor alacsonyabb hőmérsékleten megmaradt a ruhákon így moshattam újra. A kapszula jó! Bár most hogy kismama vagyok igencsak dilemmázok hogyha meglesz a pici mennyire lesz gazdaságos, hisz a babára rengetegszer fog mosni a gép, majd meglátom. Öblítő terén eléggé vegyesek a tapasztalataim, szeretem márkának belül az illatokat cserélgetni, de ezt is ki kell majd tapasztalnom, ha hárman leszünk hisz a baba bőrének védelme lesz a legfontosabb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is gratulálok a picihez, lassan már csak én maradok a régi osztálytársak közül, akinél még nem kopogtatott a gólya :)

      Igen, igen én is jártam már úgy, hogy a mosóópor a ruhákon maradt, pedig a felültöltős mosógépem tartályába öntöttem és még így is... A babák már más témák, igen, náluk azért egy kicsit jobban oda kell figyelni, hogy mivel mos az ember :) Az embernek el kell döntenie, hogy mi éri meg jobban, mi a legjobb a babának :) Ha nekem lesz, ezen a dilemmán biztos én is átesek majd :)

      Törlés
  10. Cleaneco mosogelt hasznalok. Oko, magyar, olcso es jo. Melle ecet es DM-es mosoparfum. De gondolkodom vmi oko obliton... A mososzoda nekem fekitotta a ruhakat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Cleaneco-ról már hallottam jókat, még nem próbáltam :)

      Törlés
  11. Amíg egyetemre nem kerültem be kell valljam nem nagyon érdekelt,hogy mivel mos anyukám. De a bentlakásba már én kellett megoldjam. A mosóporokat nem szeretem. Rövid programon volt,hogy nem oldódtak fel, ott maradtak a ruhán. Az adagolásról már nem is beszélek, soha nem tudtam mennyit kellene tegyek.
    Első éven fedeztük fel ezeket a kapszulákat. Több félét is próbáltam már. Az Ariel és a Persil a nagy kedvenc. Nincs gond velük. Csak bedobom a gépbe és kész.
    Tudtom szerint tartalmaznak öblítőt is, ezért duplán örültem,hogy nem kell azt is vegyek meg adagoljak (smucig egyetemista vagyok elvégre :D). A Silannak, amit a tesztcsomagban kaptam valami elképesztő illata van. Meséltem is anyukámnak,hogy fogok venni is belőle. Olyan jó illat lesz tőle a szobában teregetés után,hogy csak na :).

    VálaszTörlés