Veszprém Zoo

Orbán Szilvi | június 17, 2016

Bár szokták mondani, hogy nagy az Isten állatkertje (és alacsony a kerítés), így nem is kellene az embernek messzire mennie, de én még így is nagyon szeretek állatkertbe járni. Annak ellenére is, hogy sajnálom az állatokat, hogy olyan kis helyre vannak bezárva (a sok idióta látogatóról nem is beszélve, akik a tiltás  ellenére etetik és hergelik őket). A hétvégén Veszprémben jártunk, s bár a térkép alapján nem tűnt nagynak, alaposan elfáradtunk, mire körbe jártuk, arról pedig egyáltalán nem volt szó, hogy hegyet is mászunk közben :D

A legjobban az odaút miatt voltam bezsongva, imádok vonatozni, ráadásul gyönyörű vidéken vezet az út, a sebesség pedig olyan, mintha pl. a lillafüredi kisvasúttal robognánk :) Nem is bírtam ki anélkül, hogy ne dugjam ki a fejem az ablakon, s nézzem, ahogy az erdő mélyén kanyargunk, a mozdony hol eltűnik, hol pedig előbújik a kanyarokban (Na és az alagutak, aaawwww *.*). Nem is én lennék, ha néha nem "legyezett" volna meg egy-egy levelekkel teli faág, de így jár az, aki kicsibb kijjeb hajol :P :D

Még sosem jártam Veszprémben, s az első dolog, amin megrökönyödtem, hogy a belváros elég messze van a vasútállomástól, s csak buszozással érhető el. Arról nem is beszélve, hogy Ő-nek egy üveg ásványvízért is kilométereket kellett gyalogolnia, mire talált egy helyet, ahol tudott venni... Az állatkert pedig szintén messze van, de nem is várhatjuk el, hogy betegyék a városi forgatagba :) Gyorsan megtaláltuk a megfelelő buszt (buszjegyet a MÁV elővételi pénztárában lehet venni és 250 Ft-ba kerül), ami kivisz bennünket, igaz az állatkert honlapján előre tájékozódtunk egy kicsit :) Az megint más kérdés, hogy sokkal egyszerűbb útvonalat találtunk, mint ahogyan ők leírták, bár lehet, hogy 2013 óta változott a forgalmi menetrend a városban... Mi a 4-es busszal mentünk a Szegfű utca megállóig, onnan egy keveset kellett menni addig az útig, ami elvisz az állatkertig. Még jó, hogy nem hallgattam Ő-re, ugyanis ő kapásból a másik irányba indult volna el az egyik utcasarkon :D De egyébként néhol találhatunk olyan táblákat is, amik mutatják az irányt az állatkert felé, így nem (nagyon) tévedhetünk el.

Az állatkert maga gyönyörű helyen fekszik, benn az erdő mélyén, s az állatok kifutója is a hegyoldalra épül, már egy idő után nem is számoltam, hogy mennyit lépcsőztünk felfelé :) A belépő (amit kapásból kifújt a kezemből a szél, így futhattam be utána) felnőtteknek 2600 Ft, mellé  kapunk egy szórólapot a látványetetések időpontjáról, illetve egy térképet is, hogy könnye(bbe)n tudjunk tájékozódni odabenn. Nem tűnt nagynak, de kb. 3 óra kellett, hogy körbe érjünk, még úgy is, hogy a Dínó parkba be sem mentünk, nekem az már sok lett volna, s még a terráriumot is kihagytuk, én ugyanis ki nem állhatom a hüllőket és a kétéltűeket, s ki tudja, mik voltak még odabenn.

A legjobban a borjúfókák etetése tetszett, hihetetlenül cukik voltak, ahogy meglátták a gondozójukat, kitrappoltak a partra a kerítéshez, s úgy várták a finom falatokat :D Persze ezért meg is kellett nekik "dolgozniuk", gurultak, visszahozták a labdát, integettek, azt hittem megzabálom mindet *.*

Sokféle állatfaj megtalálható náluk a fókákon kívül, pl. pingvinek, oroszlán, tigris, ázsiai elefánt, zsiráf, orrszarvú, strucc, teve, van madárröpde, maki kifutó - ahol a gyűrűsfarkú makik szabadon az emberek közt bóklásznak -, s még sorolhatnám :)
A parkon belül sok helyen van WC, pelenkázó, de természetesen a hasunk sem marad üresen, a kürtős kalács például nagyon finom, 650 Ft-ért egész nagy adagot kapunk (persze ez nézőpont kérdése, hogy kinek mi a nagy, nekem háromszor kellett nekifutnom, s Ő is kapott belőle egy keveset), de lehet még palacsintázni, hamburgerezni, stb. Vannak szuvenír bódék is, de egy 15cm-s plüssért sokallom az 5600 Ft-ot...

Veszprémbe még biztos, hogy visszatérünk, hiszen a várat és a belvárost még nem is láttuk, az viszont biztos, hogy egy kicsit jobban megszervezzük a látogatást, mert 3 órát a vasútállomáson csövezni nem a legjobb móka, ugyanis Győrbe nem a legsűrűbben közlekednek vonatok, pláne ha az ember menettérti jegyet vesz és átszállás nélkül szeretne hazajutni.

A parkot viszont szívből ajánlom mindenkinek, aki szeret a természetben kirándulni és szereti az állatokat :) s akkor most következzenek a képek, nem fogtuk magunkat vissza, nagyon, nagyon sok kép következik (a minőségért előre is bocsi, mobilos képek...), jó nézelődést ;)
























 





Ti jártatok már Veszprémben? Mit ajánlanátok, hogy megnézzük, ha legközelebb ott járunk? 


5 megjegyzés:

  1. Zirc irányába megy a vonat?

    VálaszTörlés
  2. Veszprém mellett lakom, és oda járok egyetemre (van akkora szerencsém, hogy az óráim a várban vannak , mondjuk fel- és lecaplatni egy nap akár többször is nem a legkellemesebb, de a kilátás minden alkalommal lenyűgöz), és szerintem gyönyörű egy város. Nem nagy, egy nap alatt mondhatni körbe lehet járni - pl a vár kötelező, a Gulyadomb is szép (az állatkert mellett van közvetlenül, van egy kilátó is ott), onnan lw lehet menni a Szépasszony-völgybe, és a várig is el lehet akár menni, esetleg a Benedek- hegyre. Ha egy sütire vágytok, a Mackó cukrászdát ajánlom egyértelműen, illetve a velős pirítóst a Sport pubban :) örülök, hogy itt jártatok, és hogy terveztek visszatérni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, nagyon szépen köszönöm az ajánlót, ezeket mindenképp megnézzük, ha legközelebb ott járunk :) Biztos érdekes élmény lehet a várban tanulni, a látványról nem is beszélve, szerencsés vagy :)

      Törlés
  3. Tavaly mi is voltunk a férjemmel, nagyon élveztük. Még a felújítás előtt voltam utoljára, úgyhogy teljesen meglepődtem milyen hatalmas lett és klasszul megcsinálták. Érdemes megnézni a szegedit és a nyíregyházit is, ha arra jártok! :)

    VálaszTörlés