Mi van a kosaramban? | Zöldboltos rendelés

Orbán Szilvi | augusztus 29, 2018

Hosszú hallgatás után kicsit megtöröm itt a csendet és megpróbálom ismét felvenni a fonalat. A szavak egyelőre nehezen jönnek, a mondatok nehezen formálódnak és a backspace billentyű is a "kedvenc" gombommá nőtte ki magát, de újra itt vagyok és meglátjuk mi sül ki belőle :) 

A cím egy kicsit csalóka is, meg nem is. Elméletileg ez lehetne egy, már nálam levő rendelés is, azaz már kézbe is vehetem a cuccokat, ám mivel ott van az a "Mi van a kosaramban?" kérdés is, így azért már lehet sejteni, hogy azok bizony még a weboldalon található kis bevásárló kosaramban pihennek és csak arra várnak, hogy megrendeljem őket. Persze meg is várhattam volna, hogy megérkezzenek és csak azután írjak róluk, de én MOST szerettem volna róla írni, nem pedig 1-2 hét múlva (tudjátok, fizetés meg minden...), de bízom benne, hogy nem bánjátok. 

Amikor elkezdtem a blogot - vagy legalábbis még nagyon az elején - nagy hangsúlyt fektettem az öko témára, elkezdtem egy kicsit kizöldíteni a háztartásunkat. Nemcsak a jótékony, hanem bizony a pénztárcakímélő hatása miatt is döntöttem a természetes tisztítószerek mellett, mert akkoriban még alaposan meg kellett gondolni, hogy mire is költünk. Persze nem mintha ma nem kellene, de azért lényegesen jobb a helyzet. Na mindegy, most nem is erről akartam beszélni...

Szóval régebben én készítettem a mosószert, gyártottam itthon ecetes tisztítót (narancsos változatban is), de az idő folyamán szépen lassan visszakúsztak a kemikáliák. Mert a mosószertől elkezdtek beszürkülni a fehér ruhák, amiben valószínűleg én is ludas vagyok, hiszen a fehér ruhákhoz lehet adni folttisztító sót, ami ugye a foltokat is tisztítja és fehérít is (de ugyanezt tudja a mosószóda és a szódabikarbóna is, amit ugye tartalmazott a mosószer is), de valahogy mindig elfelejtettem a mosáshoz adni. Illetve az is közrejátszhatott még, hogy Győrben enyhén kemény a víz is, és a vízkő miatt is szürkévé válhatnak a fehér textíliák, de én túl lusta voltam ahhoz, hogy utánajárjak és bizony a legegyszerűbb utat választottam: inkább áttértem a mosókapszulákra. A mai napig ezt használom, nekem nagyon bevált és a jövőben sem fogok ezen változtatni. 

És most mindenki rá is jöhetett, hogy ez nem egy környezettudatos poszt lesz, nem fogok egy 180 fokos fordulattal ismét egy teljesen zöld, öko háztartást kiépíteni, vannak olyan tisztítószerek, amiktől egyszerűen nem tudok megválni, mert sokkal, de sokkal jobban megkönnyítik a dolgomat a takarítás terén, ezért inkább próbálom megtalálni az egyensúlyt, és ahová tudom, oda beillesztem a természetes tisztítószereket. 

Na és akkor végre elérkeztünk a bejegyzés lényegéhez, azaz, hogy miket is szeretnék megrendelni és egy kicsit beszélek arról is, hogy miért.
Az első, amit a kosaramba raktam, az a folttisztító só és az ok, ami miatt mellette döntöttem: olcsó. Olcsó és mivel a mosáshoz mindig adok fehérítő "kendőt" (a K2r Intensive + Stain White Remover tasakját, ami nem a legolcsóbb, hiszen egy 10 db-os csomag 1100-1200 Ft körül van), így az a plusz mozdulat, amivel a ruhákhoz adom ugyanúgy meglesz, csak egy olcsóbb alternatívát használok. Bízom benne, hogy beválik majd és nem kell a kedvenc pólóimtól búcsút vennem...
Másodikként egy régi ismerős került bele, mégpedig a citromsav. Eddig ecetet használtam vízkőoldásra, illetve a vízforralóhoz és a kávéfőzőhöz (Dolce Gusto Piccolo) a Dm-ben vettem kis tasakos vízkőoldót (2 kis tasak 180 Ft), ám amikor tök véletlenül elolvastam, hogy valójában csak citromsav van benne, leesett az állam. 180 Ft két kis zacskóért, aminek darabja 25 grammos... Okés, nem egy nagy összegről beszélünk, de ha azt vesszük, hogy egy fél kilós citromsav 595 Ft, gondolom mindenki el tudja dönteni, hogy melyik a legjobb megoldás ;) 

Nemrég elolvastam Bea Johnson Zero Waste otthon c. könyvét és valami elindult bennem ezzel kapcsolatban. Voltak számomra erős túlzások a könyvben, de néhány ötlet még nekem is megvalósíthatónak tűnik. A háztartásunkba nagyon sok műanyag érkezik ilyen-olyan formában, amiket idővel megpróbálok - ha nem is teljes mértékben - kiküszöbölni, de igyekszek arra is figyelmet fordítani, hogy legalább én ne hagyjak magam után sok nem lebomló szemetet. 
Első lépésként megragadtam a legfontosabbat (Jól figyeljetek!): lebomló kutyakaki gyűjtő papírzacskó! Hagyok időt, hogy mindenkiben ülepedjen egy kicsit a dolog. 
A séták alkalmával rendszeresen nylonzacskót használunk, lehet kapni külön erre a célra is zacskókat, de ezek sem bomlanak le, és szerintem drágák is. Mi rendes uzsonnászacskókat használunk, a Lidlben szoktam venni, 200 Ft 100 db. Viszont amikor megláttam, hogy van erre is egy zero waste megoldás, egy kicsit vacillálva (az ár láttán, hiszen egy 25 darabos csomag 995 Ft-ba kerül, de ha ez kell ahhoz, hogy egy kicsi szerepet vállaljak a környezetvédelemben, hát legyen, mert ugye a kutyakakit nem hagyhatjuk hátra magunk után), de beleraktam a kosaramba, ez volt egyébként a legdrágább tétel a rendelésből. A zacskó egyébként 100%-ban lebomlik és jár hozzá egy lapát is, amivel könnyedén - hogy mennyire, azt majd meglátjuk - beleterelhetjük a zacsiba a kutyakakit.
 
Rendeltem még két matricát is, egyet a folttisztító sónak és egyet a citromsavnak, amit az üvegükre ragasztok majd. Darabja 1 Ft, szóval nem ettől megyek csődbe... 
Nem is én lennék, ha nem kerülne be egy füzet is a kosárba, ezeknek a Pigna füzeteknek sosem tudok ellenállni, annyira szépek és ráadásul újrapapírból készülnek. Hogy mire fogom használni, arról egyelőre fogalmam sincs, de KELL! A5-ös méret, vonalas és 490 Ft.

Ti milyen természetes tisztítószereket használtok takarításhoz? Mik váltak be és mik nem?

2 megjegyzés:

  1. Én is pakolgatok már a kosaramba a Zöldboltban, csak én is várok még a megrendelésével (fizetés :D ).
    Citromsav, szódabikarbóna, mosószóda került nálam is a kosárba eddig.
    A füzeteket eddig nem láttam, de most tuti megnézem! Papir-irószer mániás vagyok gyerekkorom óta :D
    Bea Johnson könyvét nemrég kezdtem el olvasni, de most egy kicsit félretettem és majd néhány nap múlva olvasom ismét. Szeretnék én is környezettudatosabb lenni (nyilván azért is kezdtem a könyvet olvasni), de én úgy éreztem, hogy az irónő egy "kicsit" egyik végletből a másikba esett. Persze tudom, nem kell minden tanácsát megfogadni, nem kell úgy leminimalizálni a háztartást ahogy Ő, de én egy kicsit besokalltam a nem kell sodrófa, jó egy üveg is ami otthon van és ne legyenek dekorációk sem, mert csak takaritani kell azokat is. Itt döntöttem el, hogy egy kis szünet után folytatom a könyv olvasását.
    Egyébként én is próbálkozom kevesebb műanyagot használni, újrahasznositani stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még van egy rakat szódabikarbóna itthon, igaz étkezési, de a feladatát ugyanúgy ellátja, mint a háztartási barátja, ha elfogynak, akkor rendelek majd egy fél kilós kiszerelést, azzal ismét el leszek egy darabig :D
      A füzeteket sosem tudom figyelmen kívül hagyni, ha a Zöldboltból rendelek, mindig kerül egy a kosárba :D
      Szeretnék írni a könyvről, de annyi gondolat kavarog vele kapcsolatban a fejemben, hogy meg kell várnom, míg leülepszik. Én is többször becsuktam olvasás közben, hogy na ez most egy kissé túlzás, de csak végigolvastam :) Szerintem ha már csak pár dolgot is kiemeleünk a könyvből és megvalósítjuk, már akkor többet tettünk, mintha bele se kezdtünk volna :)

      Törlés